Nemzetgyűlési napló, 1922. XVI. kötet • 1923. augusztus 09. - 1923. szeptember 12.

Ülésnapok - 1922-170

A nemzetgyűlés 170. ülése 1923. ami a behozatali vámok terén történik, ami arra kényszeríti a magyar mezőgazdaságot, hogy a világparitásnál sokszorosan magasabb áron szerezze be azokat a cikkeket, amelyek a mezőgazdaság üzeméhez és fentartásához nélkülözhetetlenek, megint nem egy irtózatos indirekt adó-e, amely a nagyipar javára és a mezőgazdasággal foglalkozók, általában az őstermelők hátrányára, az ő terhükre állapíttatott meg az államkincstár által ? Szóval akár a direkt adóztatást vesszük, akár az indirekt és rejtett adókat tekintjük, a vége mindenütt csak az, hogy ugy a direkt, mint a rejtett adókat egyfelől a termelő, másfelől a fogyasztó viseli és nem viseli az, aki ennek hasznát veszi : a nehéz feldolgozó ipar és a megfoghatatlan kereskedelmi érdekeltség ; mégis a direkt adózásnál megint csak nem ezeket a milliárdokra menő közbenső hasznokat iparkodik az állam valahogyan megfogni, hanem itt is az államháztartásban beállott mankót megint csak azoknak a vállaira akarja rányomni, akik a közterheket ebben az országban amugyis viselik. De mit jelent ez végeredményben? Egyetlen egy siber is meg lesz ezzel a törvénnyel vájjon fogható? Egyetlen egy budapesti szabad foglalkozású ember, mondjuk, orvos vagy ügyvéd meg lesz általa fogható? Hiszen ezekkel a kategóriákkal a t. minister ur kivételt csinált már a forgalmi adótörvénynél is, nézetem szerint törvényellenesen, mert hiszen a minister urnák nem volt felhatalmazása arra, hogy akármilyen foglalkozási ággal kiegyezhessen s rajonirozhassák az adót. A törvényben világosan benn van, hogy mindenki valóságos és t ényleges j övedelme> vagy forgalma után tartozik adót fizetni. A minister ur annakidején azzal is indokolta a törvényjavaslatot, hogy azért szállította le a szabadfoglalkozásúak adójának kulcsát 10%-ról 5%-ra, mert ezentúl a valóságos jövedelmeket akarja megadóztatni, nem ugy, mint a múltban, amikor eltagadták a j övedelmet a magas adókulcs miatt és a tényleges jövedelemnek csak egy hányada után adóztak. Ezzel szemben mit tett a pénzügyi kormányzat? A budapesti ügyvédekkel — teszem — kiegyezett egy bizonyos összegben, gondolom három milliárdban. Kállay Tiborpénzügyminister: Ezforgaimiadó ! Gaal Gaston : Tökéletesen mindegy, t. minister ur. hogy a forgalmi adónál, vagy más téren történt-e. Miért nem egyezik ki velünk is a t. minister ur a forgalmi adó tekintetében ; nagyon szivesen megkötnők az egyezséget a t. minister úrral. Tessék a magyar gazdaközönségnek is azt mondani, hogy forgalmi adó címen a magyar gazdáktól ennyi meg ennyi milliárdot akarok behajtani ; rajonirózzátok magatok között. Kekünk is lesz annyi eszünk, hogy minden egyes járásban külön-külön meg fogunk egyezni a pénzügyigazgatóságokkal. Ebből haszon csak ránk fog háramlani, nem az államkincstárra. Rendkívül jellemző volt a budapesti ügyvédi kamarával folytatott tárgyalása a t, minister urévi augusztus 9-én, csütörtökön. 7 nak. Az történt itt, hogy a minister ur három milliárdot követelt, —• gondolom ezt az összeget ; lehet hogy tévedek, de igy emlékszem — szerintem egyáltalában törvénytelenül, mert törvény nem hatalmazza fel a minister urat, hogy bárkinek is engedményeket tegyen; a törvény azt mondja, hogy minden legkisebb forgalmi tétel után adót tartoznak fizetni. Tudom, hogy átalányozásra fel van hatalmazva a minister ur ; erre azonban a felhatalmazást annakidején a törvényhozás a t. minister urnák a kisüzemekkel szemben adta meg és nem gondolt a budapesti sok-sok százmilliókat kereső ügyvédre és orvosra ; épen ellenkező kategóriát akart a törvény az átalányozással a vexaturák alul mentesíteni. Mondom, amikor a t. minister ur három milliárdot kért az ügyvédi kartól, a budapesti ügyvédi kamarától, . . . (Egy hang balfelöl : Ennyi az adóalap !) — Magától értetődik. Ne méltóztassék minden szóba belekapaszkodni. Amikor három milliárdot kért, mint alapot, — hogy precizen beszéljek, — akkor ezt irtózatos lárma követte az egész sajtóban, felzúdultak, ankéteztek stb., stb., hogy ez lehetetlen. Amint azonban a korona kezdett csúszni, szaladtak az ügyvéd urak a minister úrhoz, siettek elfogadni a három milliárdos alapot és ma az a helyzet, hogy olyanok, akikről köztudomású, hogy legalább 20—25 milliót jövedelmez az irodájuk, legfeljebb egy vagy másfél millió után fizetnek. ReiSChl Richárd : Ez igy van ! így áll a dolog ! MeskÓ Zoltán : Vannak, akik naponként egy milliót keresnek ! Gaal Gaston : Amikór ez igy van, — és maga a miniszter ur is tudja, hogy igy van, —-akkor kérdezem ; méltányos, jogos és igazságos-e, hogy az államháztartásban beállott mankót most a minister ur megint azokon akarja behajtani, akik adófizetési kötelezettségeiknek úgyis becsületesen, sőt teherviselőképességükön túl is már eleget tettek ? Azután van egy másik kérdés is. Azt hiszi a t. minister ur, hogy a tékozlásnak ezt a fajtáját, amely ebben az országban folyik, in infinitum tovább lehet vinni? Azt hiszi a mélyen t. minister ur, hogy ha szerintem is igen megszívlelendő szociá lis és egyéb szempontokból a nyomorgó tisztviselői osztályon segiteni kivan, — aminthogy nézetem szerint is segiteni kell, mert tűrhetetlen és tarthatatlan az az állapot, hogy az állani azokat, akiknek a szolgálatát igénybe veszi, legalább ugy ne fizesse, hogy a mindennapi megélhetés gondjaival ne legyenek kénytelenek küzködni, — a megoldásnak az a módja, hogy emeli a tisztviselők fizetését, a terhet pedig, amely ebből származik, egyszerűen a reálvagyonra zuditja és háritja — ez in infinitum menni fog? Ez megy addig, ameddig. Megy az összeroppanásig, de abban a pillanatban, amikor a reálvagyon ezeket a terheket már nem bírja, ennek csak egy következménye lehet, amit már ezelőtt egy évvel megjövendöltem, hogy a teherviselők felháborodása elsöpri ezt a kormányzatot és ezt az irányzatot. Mert különösen a magyar gazda az, amely igazán mint lomha állat — bocsa-