Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

A nemzetgyűlés 161. ülése 1923. évi július hó 25-én, szerdán. 85 Nagy Ernő '. Nem tetszik ez sokaknak, ugy-e ? (Zaj,) Rákóczi Ferenc : Kénytelen vagyok felhozni ezeket az alkotmányos alaptörvényeket, mert ezek mégis csak talán nagyobb horderejűek nemcsak a jelenre, hanem a jövőre nézve is. A második alaptörvény, amelyre a Habsburg ural­kodók hivatkoztak, az 1687. évi I. és II. te, az örökösödést elfogadó törvénycikkek. Bár ezek­ben a törvénycikkekben határozottan ki van fejezve, hogy a Habsburg-ház fiági örökösei a magyar trónt joguknál, születésüknél fogva örö­kölik, a nemzet azonban akkor még annyi gon­dot forditott a törvénycikk megalkotásánál fél­tett jogaira, hogy kifejezésre juttatta, hogy azért fogadja el ezt az örökösödési törvényt, mert a nagy hatalommal rendelkező Habsburg dinasz­tiától elvárja, hogy ennek az országnak a hatá­rait mindenkor megvédi. Ez tehát szerződés­szerű törvény volt, szerződés az uralkodóházzal, amely szerint a fiági örökösödést elfogadjuk, a Habsburgok uralkodnak felettünk, de kötelesek bennünket megvédeni. Hitleveleikben meg is fogadták ezt valamennyien. Nánássy Andor: Meg is tartották! Nagy Ernő : Nahát, ugy tartson meg téged az Isten! Rákóczi Ferenc : Ha azt vesszük, hogy ez az 1687. évi I. és II. törvénycikk akkor kelet­kezett, amikor a törököket Budáról kiverték, amikor tehát bizonyos hála fűzte a nemzetet uralkodójához, de különösen akkor keletkezett, amikor az eperjesi vésztörvényszék dühöngött, amikor ellenkező nézetet valló magyarjaink könnyen Caraffa kezére jutottak, akkor talán azt is kutatni kellene, hogy milyen érvénnyel bir ez a törvénycikk? Szomjas Gusztáv: Kutassuk hát! (De­rültség.) Rákóczi Ferenc: De ha el is fogadjuk, akkor is ki kell jelentenem, hogy ez a törvény­cikk szerződés volt a Habsburg uralkodóházzal, amelyet csak mi tartottunk meg. (Zaj.) Eőri-Szabó Dezső: Halljuk: Halljuk! Bas­sayra ne hallgass, mert az nagy habsburgista ! Elnök ". Csendet kérek, képviselő urak ! Rákóczi Ferenc: A Pragmatica Sanctio volt a harmadik alaptörvénye a Habsburg uralkodóháznak. Az 1723. évi II. és III. tör­vénycikkek létrejövételének történetét szintén eléggé ismerjük, tudjuk, mikép hozták. Tudjuk, hogy például az a Szluha, aki par nappal az országgyűlés előtt még a legjobban izgatott a nőági örökösödés ellen, ott meg volt hunyászodva és ő tartott beszédet a törvényjavaslat mellett. Horváth Zoltán; Kicsit megvesztegették! •» Rákóczi Ferenc : Hiszen jól tudjuk ezt ! Horváth Zoltán: MFTR-részvényekkel? (Zaj.) Rákóczi Ferenc : Ez a törvény határozot­tan kimondja azt, 'hogy a magyar király a min­denkori osztrák uralkodó. Nemcsak perszonális uniót állapit meg ez a törvény, amiről vitat­koztunk jó hiszemmel sok évtizedeken keresztül, hanem az uralkodó személyével együtt valósággal elválasztatlanul, örök időkre odakapcsolta az osztrák örökös tartományokhoz Magyarországot. Szomjas Gusztáv : Nagyon rövid ideig tar­tott ez az örök idő ! Rákóczi Ferenc: Hogy megtartották azt, hogy a királyt koronázzák, hogy ez talán kü­lönbséget tesz osztrák uralkodói és magyar ki­rályi mivolta között, ez tényleg csak a parádé kedvéért volt. Magának a törvénycikknek szö­vegéből tűnik ki ez, mely azt mondja, hogy ha pedig annak a három női ágnak magva sza­kad,... Horváth Zoltán: De sok ága -van! Rákóczi Ferenc : . . . akkor a magyar nem­zetre visszaszáll a szabad királyválasztás és a koronázás joga. Ezért mondom, hogy a koroná­zás csak formaság volt. Valósággal ők maguk sem tekintették külön jognak a koronázást, mert a törvény megmondja, hogy nemcsak a szabad királyválasztás, hanem a koronázás joga is akkor száll vissza a nemzetre, amikor ezt a törvény megállapítja. A mi jogunk olyan volt, hogy, mi­kor II. Józsefnek nem tetszett, nem koronáz­tatta meg magát. Az 1867 : XII. tcikkel jön megint egy alapkő. (Halljuk! Halljuk! a szélsobálóldahn.) Ez a törvénycikk sok vitára szolgáltatott okot. Nem kutatom, hogy egyes pontjaiban a külügy, belügy, pénzügy hogy volt szabályozva. Megrág­tuk ezt már 40 — 50 esztendő alatt eléggé. Csak egy pontjára akarok kitérni ennek a törvény­cikknek, és pedig a bekezdő részére, amely nincs paragrafusba szedve, az előszóra. Szerződésszerű törvénycikk ez is, amelyben az uralkodó császár leszögezi a maga pontjait a magyar nemzettel szemben, s ezekkel a kijelentésekkel, amelyek a császári álláspontot foglalják magukban, szem­ben áll a másik oldalon a nemzet kívánsága. Azt mondja (olvassa) : »Felszólitá az országgyűlést — már mint 0 császári és apostoli királyi Felsége — hogy a pragmatica sanctiónak, mint kölcsönösen elismert jogalapnak elveiből kiindulva, gondos­kodnék oly módokról, melyeknél fogva mind Magyarország és társországainak a pragmatica sanctio által is biztosított közjogi- és belkormány­zati önállósága, mind a birodalom biztosságának és együttmaradásának életfeltételei sértetlenül megóvassanak, egyszersmind pedig a fentórintett közösügyek alkotmányos elintézésénél egyrészről a magyar korona országai, másrészről 0 Felsége többi országai és tartományai alkotmányos befo­lyása biztositassék. Őszinte örömmel üdvözölte az országgyűlés 0 császári és királyi Felségének ezen legmagasabb elhatározását, mely szerint az alkotmányos kormányzat rendszerét az egész birodalomban megállapitani óhajtván, ezáltal trónjának fényét s a birodalom erejét és hatal­mát mindannyi népeinek a közügyek iránti

Next

/
Oldalképek
Tartalom