Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.
Ülésnapok - 1922-161
80 À nemzetgyűlés 161. ülése 1923. évi július hő 25-én, szerdán. áll. Csodálatos ez akkor, mikor Magyarországot külföldön annakelőtte megbecsülték, tisztelték. Emlékeztetünk rá, amikor Mátyás királyt Európa bámulta, amikor utánozták, s a magyar nemzetet, a magyarok országát Európa legkulturáltabb, legnagyobb népének tartották. Emlékezünk rá, hogy amikor Rákóczi Ferencz kénytelen volt kimenni ebből az országból, a külföld szivesen fogadta, dicsőitette. Vagy emlékezzünk Kossuth Lajosra és Kossuth Lajossal a nemzetünkre. Akkor a magyar nemzetet Kossuth Lajossal együtt dicsőitették, szerették a magyarokat. Honnan ez a nagy változás? Miért van, hogy most a magyarokat és a magyar államot képviselő kormányt ha formailag fogadták is, de tulajdonképen elutasitották ? Ha annak az okát keressük, hogy miért volt jó Kossuth Lajos és miért volt jó akkor a magyar nemzet, miért volt jó Rákóczi a külföldnek és miért voltak jók nagy magyarjaink a külföldnek, vájjon megtaláljuk-e ennek a nyitját? Ha szabad szerény véleményemet elmondani, megmondom, hogy miért volt jó Kossuth és miért volt jó Rákóczi. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Azért volt jó Kossuth és azért volt jó Rákóczi is, mert magyar politikát követtek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nagy Ernő : Szabadságot ! Demokráciát ! Rákóczi Ferenc : Azért volt jó, mert Kossuth is, Rákóczi is a magyar nép összességének érdekeért küzdött. Ma sem merem állítani, hogy a külföld ellensége volna ennek a magyarságnak, ha Rákóczi, Kossuth volnának a vezérei. Talán ott lesz az ok : hogy letértünk arról az útról, amelyen Rákóczi és Kossuth jártak. Bell Miklós : A Bethlen név is történelmi tradíciót jelent, amely tiszteletreméltó. Rákóczi Ferenc : Nem a név a fontos, hanem ut, amely máshova vezet, mint ahol Rákóczi és Kossuth jártak. KÓSZÓ István : De a körülmények is mások. Rákóczi Ferenc: Majd erre is ki fogok térni. Vájjon nem ott van-e a hiba, hogy most ez a kormány bár detrónizációs jogalapon áll, épen az ellenkezőjét csinálja annak, amit Rákóczi és Kossuth csinált? (Zaj.) Nem mondhatjuk erre a detrónizációs törvényre, hogy talán a külföld erőszaka folytán keletkezett. A nemzetgyűlés akkor, amikor a törvényt meghozta, kijelentette, hogy bár a külföld erőszakolni akarta erre a nemzetet, de ettől függetlenül a saját magunk akaratából hozzuk meg a törvényt. Szilágyi Lajos: Tévedés. Tagjai voltunk a múlt nemzetgyűlésnek. Rákóczi Ferenc: A többség igy gondolkozott és a nemzet a saját akaratából szavazta meg a törvényt. Szabó József : Szégyenkezve szavaztuk meg. Rákóczi Ferenc : A detrónizációs törvény kimondta, hogy IV. Károlyt megfosztja a trónjától, de nem mondotta ki, hogy általában a Habsburg-dinasztiát fosztja meg a tróntól. FelMáltások jobb felől: Dehogy nem!) Szerintem ennek kifejezett kimondása nincs benne, de ez nem is szükséges, mert a Habsburgdinasztia a pragmatica sanctio értelmében trónvesztett lett abban a pillanatban, amikor megszűnt osztrák császár lenni. Szilágyi Lajos: Egyéni felfogás! Nagy Ernő : Nem egyéni felfogás, hanem a törvény. Rákóczi Ferenc : Majd erre is ki fogok térni. Most azonban szembeállítom, hogy ha ez a nemzet ezért szenved, ha innen származik a mindennapi kínunk, szükséges-e ezzel a kérdéssel foglalkoznunk akkor, amikor állítólag — én nem tudok erről a megegyezésről — a ministerelnök ur oly egyezséget kötött volna az ellenzékkel, vagy talán a Ház minden egyes p tagjával, hogy e kérdésről hallgatni fogunk. En nem birom magamra oktrojálni ezt az egyezséget. » Amikor a lelkem azt diktálja, hogy minden bajunknak egyedül ez az oka; mikor azt tudom, hogy a külföld azért öl, azért gyilkol, azért kínoz, gyötör bennünket, mert a Habsburgokhoz akarunk ragaszkodni és a Habsburgokkal a germánt akarjuk szolgálni, akkor kötelességem felhozni a bennem megérlelődött aggályokat. Ha végig tekintünk a történelmen, nagyon mélyen bele kell tekinteni, — talán a ma az iskolákban / tanított történelmen is túl kell mennünk. Én ugy tudom, az ujabb kutatások nyomán, hogy Európát, már évezredekkel a mostani számitások előtt, turáni fajok lakták. Turániak laktak Szicília legaljáig, a Rajnáig, fel egészen Svédhonig s ezek a délről bevándorló indógermán-román faj által délfelől, az észak felől bevándorló germán faj által északról, majd a keletről bevándorló szláv faj által keletről lettek nyomva. E hatalmas támadó erők, amely fajok talán jobban kihatottak az életre, mint mi, hatalmasabbaknak bizonyultak, mert ime, bennünket kiszorítottak a Rajnától idáig, ahol most állunk ; kiszorítottak egész Itáliából, Németországból, sőt Poroszországból is. Ma már ugy vagyunk a fajok harcával, hogy az a turáni faj, amely uralta Európát, kis szigetként, cseppenként van itt-ott elhelyezve. Eent laknak finn testvéreink; itt lakunk mi, kicsiny kis maroknyi magyar nép. Lent délen török testvéreink mindnyájan aránylag kis számban. A finnek századokig nyögtek germán és szláv iga alatt és mi 400 esztendeig nyögtünk germán iga alatt. Török testvéreinket száz és százféle idegenfaju nép húzta, gyötörte. Amikor ezt a helyzetet látom ; amikor arra a gondolatra jutok, hogy a fajok harcában el kell esnünk, mert a történelem mutatja, hogy ime ez a nagy faj ma már mivé törpül, akkor
