Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-161

À nemzetgyűlés 161. ülése 1923. évi július hó 25-én, szerdán. 61 pl. a hadi árvák pénzével, (Ugy van! ügy van!) Méltóztassék csak elgondolni, hogy egy hadi árva, akinek édesapja a harctéren elhalt, (Felkiáltás jobbfelől : Minden árva !) akinek maradt egy kis házikója s akinek ezt a házat eladták és ezt a pénzt nagy bölcsen behelyezték az árvaszékhez, ez abban az időben talán 20—30.000 korona, az akkori fogalmak szerint nagy összeg és ma majd, amikor esetleg az a leány férj hez akar menni vagy pedig a fiu valamit akar kezdeni, ha sokáigtart ez az állapot, akkor esetleg egy zsebkendőt vásárolhat a .stafirangja helyett és egy borravalószerü összeggel fizetik ki őket. Hogy nem akadt senki, a közül a sok kigondoló közül, akik a különböző ministeriumban kigondolj ák az ujabb adókat, a különböző vexáliákat, hogy nem akadt senki ezek közül, aki kigondolt volna egy tervet, mellyel az ország lakosságának hasznára lehetett volna. Vettek volna ezeken az árvapénzeken olyan értékeket, amelyek biztosítva lettek volna . . . Sándor Pál: Hadikölcsönt vettek! Peyer Károly : . . . ezek ellen az esések ellen törvényhozási utón kellett volna biztositani az árvák pénzét, mert mi jogon vett el az állam annak idején egy összeget attól a hadiárvától. (Felkiáltások jobbfelől : Minden árvától !) Hagyták volna meg inkább a gyámoknál, azok az ő kötelességüknél, a gyámoltjuk iránt érzett szimpátiájuknál fogva odatörekedtek volna, hogy ezeket az értékeket akár ingatlanba, akár más értékekbe fektessék. Itt megint az volt a felfogás, hogy az árvák pénzét nagy gonddal kell kezelni s nem szabad kifejteni azokkal semmiféle spekulációt. Nem hiszem, hogy egyetlen egy gyám is olyan rosszul gazdálkodott volna ezzel a pénzzel, hogy olyan veszteségek lettek volna, amilyenek igy a korona leromlása folytán érték ezt a pénzt és ezeket az értékeket. Ugyancsak ez az oka annak, hogy nincs valorizált értékünk, nincs hitelünk. Senki sem hitelez senkinek semmit. Hiába van valakinek valamely terve, amit végre szeretne hajtani, hacsak nem köti le uzsorahitelre magát, reális hitelt nem tud kapni. Azelőtt egy iparos, ha volt egy vállalata vagy vállalkozása, ahol neki egy összegre kilátása volt bizonyos idő múlva, bement a legközelebbi takarékpénztárba, ott egy kis százalékkal leszámítolták az ő váltóját, adtak neki hitelt s megint folytathatta az üzemét. Ma azonban az ilyesmi valami teljes lehetetlenség, senki sem tud pénzhez jutni. Lehet valakinek százmillió korona értékű ingatlana vagy Budapesten háza, arra a százmilliós ingatlanra nem tud kapni egymillió koronát sem hitelként, hacsak nem köti le magát olyan uzsorakamatra, amelyet semmiféle reális vállalkozás behozni nem tud. Ugyancsak itt van pl. az életbiztosítás kérdése^ amit számtalan ember kötött magának békeidőben. Ezt ma kifizetik neki rossz koronában és ugyanúgy ma viszont senki sem tud és senki sem mer életbiztosítást kötni, mert nem tudni azt, hogy mit kössön ki magának. Kössön ki egy magas összeget, amelyet húsz év múlva esetleg nem tud fizetni, mert hiszen a korona remélhetőleg emelkedni fog ? Vagy pedig kössön ki magának egy alacsonyabb öszszeget s ha a korona tovább esik, akkor ez még ugy sem jelent semmit. Sándor Pál : Külföldi biztosító intézeteknek adtak ajándékokat. Peyer Károly : Itt is törvényhozási utón kellene lehetővé tenni azt, hogy valaki aranykoronákban köthessen biztosításokat. A részleteket ma is aranykoronákban fizetnék s a későbbi években is aranykoronákban fogják fizetni ; de mindenkor a jövedelme arányában lehet azt fizetni, egyenlő értéket fog fizetni ós egyenlő értéket fog kapni érte. Az a körülmény, hogy a pénz értéke igy teljesen elvész, senkit sem ösztökél arra, hogy takarékoskodjék. Mindenki — és itt nem veszem ki ez alól sem a munkást, sem a tisztviselőket — igyekszik a pénzétől szabadulni, mert hiszen nem tudja, hogy ma szombaton, amikor megkapja a pénzét, ha elteszi, a jövő szombaton mit tud azon vásárolni. A példák, melyek itt állanak előttünk, eléggé világosak. Amikor az élelmiszer ára, igy pl. a zsiré nyolc nap alatt ezer koronával ugrik, akkor igazán nem lehet senkitől kívánni azt, hogy takarékoskodjék, illetve igyekezzék a pénzét takarékpénztárban elhelyezni. Ha viszont intézkedne a kormány törvényes utón afelől, hogy aranykoronákban is lehet elhelyezni takarékbetétet, esetleg ma is sok ember volna akkor, aki ha többet keres, mint amennyi az ő kielégítésére szükséges, szívesen helyezné el ezeket az összegeket takarékpénztárban egy későbbi időre. Véleményem szerint a kormánynak itt sürgősen intézkedni kell ugy az életbiztosítás tekintetében, mint az árvák pénzénél. Az állandó takarékbetéteket illetőleg törvényhozási utón kell rendezni a kérdést és lehetővé kell tenni azt, bogy a gazdasági életnek ezek a fontos kérdései rendezést nyerjenek és a lakosság bizonyos rétege megnyugváshoz tudjon jutni. Főként azonban oda kell törekedni, hogy a jegyintézet, véleményem szerint káros gazdasági politikáját, amelyet idáig folytatott, szüntesse be. Épen erre vonatkozólag a következő határozati javaslatot terjesztem elő (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a jegyintézet a jövőben kiadandó kölcsön visszafizetésénél a valorizációt kösse ki.« Amig az egyik oldalon azt látjuk, hogy a kormány a gabonakivitelnél teljesen szabad kezet enged, a másik oldalon egy meglehetősen furcsa álláspontot látunk, egy olyan cikknél, amely szintén közszükségletet elegit ki és ez a ! szén. A szénnél viszont a kormány a teljesen zárt forgalmat tartja fenn, ugyanazt a kötött forgalmat, amely kötött forgalom a háború alatt fennállott, sőt ezt a kötött forgalmat bizonyos mértékben még szigorította is.