Nemzetgyűlési napló, 1922. XV. kötet • 1923. július 24. - 1923. augusztus 08.

Ülésnapok - 1922-168

A nemzei"gyűlés 168. ülése 1923. évi augusztus hó 7-én, hedden. 413 megállott a kormány, mintha valaki a t. péniügyminister ur háta mögött abban a ministeriumban

3 — nem itt, a jelenlegi-.esetet értem — aki a t. pénzügyminister urat mindig visszatartja, mikor már indulni akar. Láthatatlan kezek lefogják és nem engedik elindulni. A férjes nőalkalmazottak lakáspénzét visszaadta, kérdezem azonban, hogy mi van a férjes nő nyugdíj ásókkal, vagy hogy más szórendet használjak, a nyugdíjas nőkkel, a nőnyugdíjásókkal, azok nem kapnak lakáspénzt? Miért nem ad a t. pénzügyminister ur ezeknek a férjes női nyugdíjasoknak is lakáspénzt? Azt kell látnom, hogy a t. pénzügyminister urban a felsorakoztatott érvek folytán megvolt az elhatározás arra, hogy segítsen, de megállt a félúton és mivel megállt a félúton, következésképen nem hallgat el az agitáció, amely ellene indult. Nem hallgatnak el a támadások, amelyek folyton érik a pém ügyministeri székben azért, mert félúton megállott. Kekünk tehát még mindig meg van ez az agitációs anyagunk, pedig szívesen kiküszöbölnők már a parlament ülésterméből ezt az anyagot, és szívesen áttérnénk más, hasonlóan fontos témára. T. Nemzetgyűlés ! A t. pénzügyminister úrra nekünk nagy okunk volna haragudni, mert a kezünkben van egy honvédelmi ministeri átiratnak a másolata, amelyben a honvédelmi minister ur élesen szembeszállt a pénzügyminister úrral, mert a pénzügyminister ur április 13-án a minist ertanács elvi hozzájárulását kérte ahhoz, hogy a közszolgálati alkalmazottak lakbérilletményeinek megállapításánál ezután ne azt a régi lakásjogosultságot tekintse, hogy például V. fizetési osztálynál öt szobát számit stb., hanem ennek a jogosultságnak csak kétharmadrészét vegye igénybe. A kezünkben van irat, amelyből kitűnik, hogy a honvédelmi minister, tehát a katonaminist er volt az, aki a talpára állt és a t. pénzügyminister urnák olyan átiratot küldött át, amelyet felolvasni mindenesetre érdekes volna, de mivel azt hiszem, a vita kimenetele szempontjából közömbös, tehát nem olvasok fel. Ennek lényege azonban az, hogy a katonaminister oktatta ki a polgári minist ert, a jogot nem végzett minister oktatta ki a jogvégzett minist ert arról, hogy mi a törvény, mit lehet a törvénnyel szemben tenni és mit nem lehet a törvény ellen tenni. Ez az átirat elárulta, hogy a t. pénzügyministerium miben fáradozott, hogy hol akart takarékoskodni és mi mély megdöbbenéssel olvastuk ezt az iratot, mely a kezünkbe került és láttuk, hogy ilyen terveket is forgathatott- agyában a t. pénzügyminister ur, vagy valamelyik referense, hogy lehet arra gondolni, hogy valaki csökkentse a lakásigényét? Csak akkor lehetne erről szó, ha a t. pénzügyminister ur a lakáskérdést is megoldotta volna, és akkor mondotta volna a ministeri tanácsosnak : Te eddig nagy ur voltál, öt szobában laktál, de most a egész ország a tönk szélén áll, nem tudunk öt szobára lakáspénzt adni, értsd meg az ország mai állapotát, hogy nem tarthatunk téged olyan életnívón, mint eddig, húzódj össze, lásd be magad is a helyzetet és költözz kisebb, négy szobás, vagy háromszobás lakásba. Ha a t. pénzügyminister ur ebből indult ki, akkor lehetővé is kellett volna tennie, hogy az a minsteri tanácsos költözködni tudjon. Mikor azonban az illető nem mozdulhat a lakásából, mert nincs lehetősége arra, hogy átköltözködjék négyszobába, vagy háromszobába, vagy ha áthurcolkodik, akkor tönkremegy a költségek folytán, vagy közvetítőknek vagy lakáskutatóknak egész vagyont kell fizetnie, amig felhajszolnak számára egy kisebb lakást, amelybe áthurcolkodhatnék, mikor igy áll a helyzet s a t. pénzügyminister ur jól tudja, hogy igy áll, mert meggyőződtünk róla, hegy minderről, a nyomorúság minden ilyen kihajtásáról tájékozva van, ilyen körülmények között azzal foglalkozni, hogy a lakásjogosultságot csökkentse és a közalkalmazottakat szűkebb lakásba való összehúzódásra kényszerítse, ez a törekvés a való élettől távol van. Igenis, nincs menekvés. Ha a t. pénzügyminister ur kevesebb lakáspénzt ad is a közalkalmazottaknak, nekik egyszerűen nincs módjukban kisebb lakásba menekülni. Mindezekből kifolyólag azon az állásponton vagyok, hogy ne törvényesítsük ezt a rendeletet, mint végleges lakáspénztörvényt, hanem közvetítő megoldást javasolok. Arra kérem a t. pénzügyminister urat, hogy méltóztassék beismerni, — nincsen ebben semmi s ezzel az ellenzéket semmi sikerhez nem juttatja, legfeljebb a maga pozícióját erősiti, •— hogy május l-e óta is bebizonyult, hogy ez a 3100. számú kormányrendelet nem tökéletes, nem jó, ez nem. lehet a közalkalmazottak és nyugdíjasok lakástörvénye, ezen módosítani kell ; hiszen eddig is módosítani kellett már, ne merevítsük meg azzal, hogy most törvényerőre emeljük. Azt kérem a t. pénzügyminister úrtól, hogy dolgozzák át ezt a 3100. számú rendeletet, azt a nagy összegyűjtött anyagot, amely a t. pénzügyminister ur és referenseinek asztalán van, használják fel értékesen és teremtsenek egy másik ilyen lakásrendeletet, mondjuk november 1-ére, és rendezzék ebben ezt a lakás pénzkérdést november 1-ére ugy, hogy ez a kérdés is lekerüljön a napirendről, ne legyen többé az elkeseredés oka, az izgatás esetleges anyaga, hanem közmegelégedésre oldassék meg. Épen ezért azt indítványozom, hogy : »A 16. §. eredeti szövege teljes egészében töröltessék, és helyébe az alábbi szöveget iktassuk : Jóváhagyatik a m. kir. mínisteriumnak 1923. évi április 28-án kiadott 3100. számú rendelkezése, amely ugy a ténylegesen szolgáló állami, vármegyei és államvasuti tisztviselők és egyéb alkalmazottak, valamint az állami, vármegyei és államvasuti nyugdíjasok és nyugellátásban részesülő özvegyek lakáspénzét ideiglenesen szabályozta. Utasittatik a ministe rium, hogy ezen ideiglenes szabályzatot 1923 nevomber 1-től számítva véglegesen akként szabályozza, hogy az alaplakáspénzösszeg mérve, a lakáspénz jogosultság odaítélése és a lakáspénzosztályok összeállítása tekintetében felmerült sé-