Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-153

"~A nemzetgyűlés 153. ülése 1923, évi július hó 11-én, szerdán. 59 volna, attól a mi elnyomott magyar véreink javára semmiféle eredményt nem várhatnánk. Legyünk tisztában azzal, hogy az a harc, amelyet mi mint gyengébb az erősebb féllel szemben a mi igazunkért és jogainkért folytatunk, csak szélmalomharc lehet. Erkölcsi igazunk lehet, tényleg azt a gyakorlati életben keresztül vinni mi gyengébbek soha sem fogjuk, nem fogjuk pedig ott, ahol az erkölcsi igazságnak becsülete és tisztelete nincs, ahol egyszerűen a rablási szándék, durva elnyomási vágy vagy bármiféle más balkáni ösztönök uralkodnak, (ügy van! Taps balfelöl.) Semmiféle erkölcsi meggondolás, semmiféle morális szempont soha senkit sem fog visszatartani attól, hogy a maga durva nyerészkedési vágyát érvényre juttassa, ha erre alkalom és mód nyilik. (ügy van! balfelöl.) Baross János: Kár velük szóba állani! Eckhardt Tibor : Ilyen privát megbeszélésbe való belemenés tehát felfogásom szerint eredménytelen kellett, hogy legyen, de emellett káros és felesleges kellett, hogy legyen azért is, mert — amint a következmények igazolják — alkalmat nyújtott a népszövetség tanácsának arra, hogy egy kellemetlen, reá nézve kényelmetlen feladat teljesítése alól újból kibújjék és újból elhalássza ennek a kérdésnek elintézését, amely végre olyan formában tétetett fel előtte, hogy az alól tovább kibújni nem sikerült, és ezzel tényleg megkönnyítette, — nem mondom, abszolúte nem akarom állítani, mert nem mondanók vele igazat, nem ő okozta, de bizonyos fokig megkönnyítette — kényelmesebbé tette a népszövetség tanácsának azt az előre feltett szándékát, hogy ezt a kérdést elkenje és annak gyakorlati megoldását elodázza. Hogy ez igy van, azt bizonyítja az a tény, hogy Brüsszelben kik jelentek meg a Népszövetség részéről. A jegyzőkönyvből olvasom fel a neveket. Megjelent Yan Hammel, a jogi osztály főnöke, Mount, a politikai osztály főnöke, Ascarate

} Demontenafíe urak, a Népszövetség titkárságának tagjai, szóval négy teljesen idegen és a kérdéstől távol álló ur, akiknek semmi más dolguk és feladatuk nem volt, mint hogy próbálták a mi megbizottainkat engedékenységre birni és próbálták levenni lábáról, hogy olyan megoldási; készítsenek elő, amely a Népszövetségnek kényelmes és kellemes. A határozat, amely végeredményben hozatott, a lapokból ismeretes. Ebben jogfeladás nincs, de olyan kibúvó konstruáltatott benne, amellyel felfogásom szerint ismét sikerült a Népszövetség tanácsának lehetővé tenni ennek az eminenter fontos kérdésnek kitolását, s egy bizonyos időre az útból való féirelökését. Nem mehetek el azonban szó nélkül — ha már a kérdésnél tartok — azok,mellett az érvek mellett sem, amelyeket Románia megbízottja velünk szemben felhozott. Az érvek, amelyekre Titulescu a maga igazát alapítja, valóban a cinizmusnak és a hypokrizisnek olyan fokát árulják el, hogy azokat felháborodás nélkül — azt hiszem nemcsak magyar embernek, de mindenkinek, akinek az igazság iránt egy csepp érzéke van, elolvasni nem lehet. Titulescu minket vádol meg a népszövetség előtt háborús veszély felidézésével, felesleges izgalmak keltésével azért, mert az elnyomott magyar testvéreink ügyét szóba merjük hozni az előtt a nemze'közi fórum előtt, amely a békeszerződés értelmében erre hivatva van. Ha ma minket vádol háborús veszély felidézésével azért, mert jogaink védelmében törvényes formák között, a legbékésebb formák között odamegyünk az elé a fórum elé, amelyet az entente-hatalmak túlnyomórészt a maguk kebeléből azért konstruáltak, hogy a panaszok felvételére módot nyújtsanak, — ezt a tényt magában véve Titulescu ur nem minősítheti olyan ténynek, amely háborús veszély felidézését jelentheti. Már pedig többek között ezzel is érvel az entente-hatalmak előtt. Érvel továbbá a magyar felfogással szemben azzal is, hogy ez a kérdés már teljesen felesleges, mert ha az urak a hágai nemzetközi bíróságnak döntését ki is kérik, ezzel jogilag talán okosabbak lesznek, de gyakorlatilag nem érnek el semmit, hiszen ez a kérdés már végre van hajtva. Ervei továbbá azzal is, hogy a román állam semmiképen nem kötelezhető arra, hogy teljes kárpótlást nyújtson a földbirtokosoknak, mert hiszen ha ezt megtenné, akkor Romániára évi annuitásként az eddigi budgetjének két és félszerese háramlanék csupán ennek az egy tételnek kapcsán. Hát kérdem: azért mert egy rablás hatalmas, (Igaz! ügy van! Taps balfelöl.) azért mert egy jogfosztás gigantikus méreteket ölt, lehet-e, szabad-e ezt a rablást, ezt a jogfosztást, magyar testvéreinknek ezt a kiforgatását a tulajdonukból jogosnak, törvényesnek, szabályosnak elismerni csak azért, mert a rablót túlságosan megterhelné ezeknek a javaknak visszaszolgáltatása? (ügy van! balfelöl) Mondom az érvek, amelyek ezekben a jegyzőkönyvekben le vannak fektetve, megdöbbentők a cinizmusukban és hipokrizisükben, kétszeresen megdöbbentők azért, mert végeredményben ha nem is idézték elő a kérdésnek román értelemben való pozitív elintézését, de sikerült a kérdést ismét elodázni és olyan holt vágányra terelni, ahonnan nem látom a módot és utat, hogyan fogjuk a kérdést ismét aktuálissá, magyar testvéreink szempontjából ismét használhatóvá, járhatóvá tenni. Rendkívül súlyos, ez a helyzet azért, mert hiszen nincs időnk a várakozásra, — és talán épen ez a célja az elhúzásnak, talán épen azt akarja elérni a halogatás, hogy előbb-utóbb olyan helyzetet teremtsen Romániában, amikor jogilag talán igazunk lehet, de gyakorlatilag már nem lesz ott 8*