Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-153

*A nemzetgyűlés 153. ülése 1923. évi július hó 11-én, szerdán. 57 Forgács Miklós jegyző: Kabók Lajos. Kabók Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Tekintettel arra, hogy a népjóléti minister úrtól olyan ígé­retet kaptam, amely az interpellációmban fog­laltakra vonatkozó intézkedéseket helyezi kilá­tásba, ezen intézkedések megtételóig kérem a t. Nemzetgyűlést, szíveskedjék hozzájárulni inter­pellációm elhalasztásához. (Helyeslés.) Elnök : Határozatilag kimondom, hogy a nemzetgyűlés hozzájárul a képviselő ur inter­pellációjának elhalasztásához. Szólásra követ­kezik ? Forgács Miklós jegyző: Urbanich Kálmán. (Felkiáltások: Nines itt!) Elnök : A képviselő ur nincs jelen ; inter­pellációja töröltetik. Szólásra következik ? Forgács Miklós Jegyző: Eckhardt Tibor. Eckhardt Tibor : Igen t. Nemzetgyűlés i (Hall­juk! Halljuk!) Bátor vagyok az igen t. Nem­zetgyűlés figyelmét ugyanabban a tárgyban, ugyanannak az ügynek megvitatásával igénybe­venni, amelyet az előttem szóló Hegymegi-Kiss Pál t. képviselőtársam már épen előttem ismer­tetett. Igen szárazon és tárgyilagosan akarom a tényállást ismertetni, mert felfogásom, hogy ebben a kérdésben semmiféle pártpoliti­kának helye nem lehet. Nem a mi megmaradt Magyarországunk valamely ügyéről, hanem a határokon kívül levő magyarság sorsáról van szó és az a felfogásom, hogy e kérdésben itt hazafias pártok között különbség nem lehet, a legszárazabban óhajtom a tényállást magát ismertetni, valamint minden tekintet és kímélet nélkül akarom levonni azt a következtetést, amely ebből az objektiven megállapított tény­állásból vonatkozzék az bárkire is, levonandó. (Halljuk ! Halljuk !) A kérdés igen messze nyúlik vissza, még az 1920. év december hónapjára, amikor a magyar kormány már egyizben a nagyköveti konferenciához egy beadványt intézett, kérve a nagykövetek tanácsát arra, hogy az erdélyi magyar birtokosok deporsedálását, nemzetközi jogellenes kifosztását akadályozza meg és alapí­totta ezt a kívánságát a nemzeti kisebbségek védelme tárgyában Parisban 1919-ben az entente főhatalmak és Románia között megkötött szer­ződése. Ezt a kérését a magyar kormány a nagy­követek tanácsa elé terjesztette, mivel ez volt az a fórum, amely a békeszerződések végrehaj­tásáról gondoskodni tartozott. A nagykövetek tanácsa ezt érdemleges elbírálás tárgyává nem tette, hanem egyszerűen áttette a népszövetség­hez, azzal az indokolással, hogy a nemzeti kisebbségek védelme a népszövetség hatáskörébe tartozik. Ez történt 1921 áprilisában. Azóta a magyar kormány több mint harminc beadvány­nyal fordult a népszövetség tanácsához, amely azonban állandóan és konzekvensen kitért ezek­nek a beadványoknak érdemleges tárgyalása elől, amire módot adott a népszövetség ügyviteli NAPLÓ XIV. rendjének az a fejezete, amely módot nyújt a népszövetségi tanácsnak arra, hogy csupán azo­kat a kéréseket tűzze ki tárgysorozatára, ame­lyeket a népszövetség tanácsának egyik tagja magáévá tesz. A népszövetség tanácsa jelenleg tiz képviselőből áll és eddig hét tag tartozik az entente-hatalmak csoportjához, három a semle­gesekéhez, a volt központi hatalmak pedig a népszövetség tanácsában képviselve egyáltalában nincsenek és igy a több, mint kétszeresen majo­rizált semlegesek sem voltak abban a helyzet­ben, hogy eredménnyel vállalhatták volna a magyar ügyek képviseletét. Ez az oka annak, hogy a népszövetség ta­nácsa mind a mai napig kitérhetett a magyar kérelmeknek érdemleges elintézése, sőt tárgya­lása alól is. Most legutóbb, folyó évi március 15-én a magyar kormány uj alapon indította meg a kér­dés tárgyalását és pedig a népszövetségegyességi okmányának 11. cikkelye alapján, amely arról szól, hogy minden olyan esetben, amidőn a nép­szövetség valamelyik tagja a békét komolyan veszélyeztető jelenséget észlel, kötelessége, illetve joga a népszövetség tanácsának figyelmét erre a jelenségre felhívni és a népszövetség intézke­dését kikérni. Ez volt az a jogalap, amelyre a magyar kormány a maga igényét, illetve bejelen­tését alapította minden bizonnyal azért, mert ez a megindokolás olyan súlyos természetűnek látszott, hogy az elől egyszerű hallgatással ki­térni már legalábbis sokkal nehezebb kellett hogy legyen, s tényleg ezen az alapon sikerült is a magyar kormánynak elérni azt, hogy a népszövetség tanácsa folyó évi áprilisi ülésére ezt a beadványt jérdemleges tárgyalásra ki is tűzte. A magyar kormány beadványa nem ölelte fel a nemzeti kisebbségek összes sérelmeit, sőt még az agrártörvényekkel kapcsolatos sérelmeket sem ölelte fel a maguk összességében, hanem — felfogásom szerint nagyon helyesen — kérését csak egy pontra korlátozta, mert ezzel vált kevésbé lehetővé a kérdés elnyujtása, elodázása vagy különböző kibúvók konstruálása, ismétlem, nagyon helyesen kérését erre az egy pontra koncentrálta, amelyen a legnyilvánvalóbb, a legvilágosabb, legflagránsabb nemzetközi jog­sérelmek vannak, t. i. a magyar optánsok, Erdélyben Magyarország javára optait földbir­tokosok helyzetére, akiket Románia abszensek­nek nyilvánított és ezen az alapon utolsó hold földjükből, mindenükből kifosztott, bár a béke­szerződés 63. és 250. §-a kifejezetten és hatá­rozottan fenntartja ezeknek a magyar testvére­inknek azt a jogát, hogy Magyarország javára optálhatnak, tizenkét hónapon belül kötelesek ez esetben Magyarországra költözni, ingatlanaik azonban minden lefoglalás, zár alá vétel, s bármi más ilyen rendszabály alól feltétlenül mentesek. Itt a törvény, a nemzetközi jog olyan vilá­gos és kétségbevonhatatlan bázist nyújtott a 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom