Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-159

346 A nemzetgyűlés 159. élése 1923. évi július hó 20-án, pénteken. vonatkisérő személyzetnek havi munkaideje 200 óra, addig Magyarországon a vonatkisérő személyzet munkaideje 350—400, sőt 500 óra, sőt ezenfelül is teljesít havonta szolgálatot. Azonkívül, hogy a helyzetet tökéletesen megértsük : amig Németországban a kiszerelési munka nem tartozik a vonatkísérő személyzet munkakörébe, addig Magyarországon még ezen a munkaidőn kivül is ezt a munkát a vonatkísérő személyzetnek kell elvégeznie. A kiszerelési munka alatt értjük azt, hogy a mozdonyba vizet, szenet, olajat stb. mindazokat a szükséges dolgokat, akár a menet előtt, akár a menet után berakják. Németországban a mozdonyvezető, amikor leszáll a mozdonyról, írásban jelentést tesz arról, hogy a mozdonyt milyen állapotban hagyta és más munkásoknak a kötelessége azoknak a hiányoknak a pótlása, amelyek a kihasznált mozdonyon előállnak. Magyarországon mindez még a havi 500 órát dolgozó mozdonyvezetőnek a kötelessége. Tehát nemcsak fizetés tekintetében, hanem munkateljesítmény tekintetében is látjuk az óriási differenciát abban, amit a német, osztrák és magyar vasutasoktól követelnek. Mozt legújabban pedig az a kellemetlen hír járja a vasutasok között, — ezt részben már gyakorlatban is bemutatták — hogy egyfolytában való 24 órai szolgálattal kísérletezik a Máv. En a magam részéről azt mondom, hogy ha Magyarországon bevezetik a fejlettebb államok szokásától eltérően a 24 órai vasúti szolgálatot, akkor a magyar vasutakra felülni kockázatos lesz. Nincs borzasztóbb dolog, mint a szolgálatában teljesen elfáradt, kimerült emberre olyan feladatot bízni, amelynél emberélet forog kockán, ahol egy véletlen mozdulás, amelyért lélek szerint nem lehet felelőssé tenni a kifáradt munkást, egész sor embernek a katasztrófáját idézheti elő. Ezzel a nagy munkateljesítménnyel szemben nem lesz érdektelen röviden rámutatni arra, hogy ezeknek az óriási közhasznú munkát végző embereknek mi a fizetésük. Egy mozdonyvezetőnek Magyarországon — ez kapja a vonatkísérő személyzet közül a legnagyobb fizetést — 30.000 korona havonta a fizetése; ehhez jön a természetbeni járandóság és a kilométer-pénz. A vonatvezetőnek 28.000 korona a fizetése és kapja ugyanazokat a járandóságokat és így mindig lejebb-lejebb a fűtőig és a fékezőig. Nem tudom pontosan megmondani — megvallom őszintén — azt, hogy mennyi a kilométerpénz a vonatkísérő személyzetnél, de meg vagyok róla győződve, hogy egy vonatkísérő vasutasnak összes fizetése messze alatta marad annak a létminimumnak, amelyet meg kellene adni egy ilyen fontos szolgálatot teljesítő embernek, de amelynél sokkal nagyobb fizetést kapnak mások, akik kevésbé fontos szolgálatot végeznek. Egy elcsépelt mondást akarok itt felhozni, amelyet vasutasoktól hallottam, komoly, intelligens vasúti alkalmazottak mondták nekem, hogy van rá eset Magyarországon, hogy egy kondásnak, disznópásztornak» aki természetben kapja fizetési járandóságát, nagyobb a fizetése, mint egy egész vonatkísérő személyzetnek. Fábián Béla : Több, mint egy kúriai tanácselnöknek ! Dénes István : Bottlik mondta, hogy a földmunkásoknak ezer korona ma is a napszámbérük! Tökéletesen igazolt engemet! Reisinger Ferenc: A magam részéről igen sajnálom a kúriai tanácselnök urakat, de az végeredményben csak egy ember, itt pedig egy egész vonatkísérő személyzet fizetése nem üti meg azt a mértéket. Ez tehát sokkal veszélyesebb és kártékonyabb helyzet. Azonkívül óriási sérelmük a vasutasoknak az, hogy a vonatkísérő személyzetet az ország több helyén állomási munkára is felhasználják. A rengeteg, túlhosszu munkaidő után és a rossz fizetés mellett a vonatkísérő személyzetnek még portási, csomag be- és kirakási munkát és sokszor salaktaligázási munkát is kell végeznie, ahol az állomási előljáró egyik-másik helyen igy találja jónak. És ez az, ami ellen én ezennel tiltakozom. Lehetetlen az, hogy az országnak ezt a munkásrétegét, amelyre olyan óriási nemzeti vagyon van bizva, amelyre ennél is fontosabb rengeteg emberélet van bízva, ugy kiuzsorázzák, hogy a túlhosszu munkaidején kivül még salakrakó munkával is megterheljék, hogy aztán igy az agyonsanyargatott munkásosztályt belezavarják szerencsétlenségek előidézésébe. A műhelymunkásságnak munkaideje sokkal rendezettebb. Ott a havi munkaidő körülbelül 200 óra, azonban annál lerongyoltabb és szerencsétlenebb a munka színhelye, ahol dolgoznak. Ennek igazolására çsak egyetlen példát ragadok ki; a miskolci MÁV vasúti műhelyben nyolc esztergapadnál 24 munkás dolgozik. Ezektől azután olyan munkát is várhatunk, különösen, ha akkordmunkát is végeznek. Ilyen körülmények között elképzelhető az, hogy ez a fontos munkásréteg milyen kereseti viszonyok közé jut. Szomjas Gusztáv: De mi az oka? Nincs esztergapad ! Reisinger Ferenc: Nekem az a nézetem, hogy ez nem komoly ok! Szomjas Gusztáv : Bocsánatot kérek. Pl. Debrecenből az oláhok minden szerszámot elvittek és most azokat nem tudják pótolni. Reisinger Ferenc: Csakhogy a román megszállás óta eltelt már néhány esztendő és azóta ezeket a fontos üzemeket be kellett és nézetem szerint be is lehetett volna már rendezni. Hiszen itt jó néhány képviselőtársam — még egységes pártiak is — bizonyították már azt, hogy sokkal jobb befektetés lett volna az átlamháztartás javára, ha azokon a papirkoronákon,... Dénes István: Amelyeket a bankoknak adtak! Inkább ilyesmit vásároltak volna!