Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.
Ülésnapok - 1922-159
À nemzetgyűlés 159. ülése 1923. évi július hó 20-án, péntehen. 347 Reisinger Ferenc:... amelyeket nem tudom hova tettek, ilyen beruházásokat eszközöltek volna, hogy ne kelljen 24 vasúti munkásnak 8 esztergapadon dolgoznia. Ezen kivül az utóbbi időben állandóan romlott a helyzet abból a szempontból is, hogy nem fedett tető alatt, hanem a vonal különböző részein, nyílt munkahelyen kellett dolgozni az idő viszontagságainak kitéve. Sokszor órák hosszat tartó vándorlás után jut az a vasúti műhelymunkás a munkahelyére, ahol olyan munkateljesitményt kivannak tőle, mintha rendes, jól berendezett műhelyben végezne munkát és mintha kipihent erővel kezdhetné meg munkáját. Pedig a vasúti műhelymunkás ilyen munkaalkalmaknál nagyon sokszor abba a helyzetbe jut, hogy mire megkezdi munkáját, már ki van fáradva. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Ennél a kérdésnél még külön meg kell emlitenem egy esetet. Amint köztudomású, a cseh megszállás következtében Sátoraljaújhely egy része a megszálló hatalomhoz tartozik, a gyártelep és a vasúti műhely a cseheké lett. Az ott dolgozó munkásokat elhelyezték részben Miskolcon, részben Budapesten, részben másutt, nem tudom még hol, de még mindig nem tudták ezeket az alkalmazottakat rendes lakáshoz juttatni, rosszul összetákolt fabarakkokban laknak (TJgy van! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és állítólag nagyon szomorú viszonyok között. Fabódékban, piszkos, züllött helyen laknak és egynémely esetben és helyen már meg is bogarasodtak ezek az emberek. Én azt kérdezem, hogy nem volna-e tanácsosabb a fajvédelemről kevesebbet beszélni, és ezt a komoly, hazafias munkásréteget nem ilyen munkahelyen dolgoztatni és rettenetesen züllött körülmények között lakatni, hanem megmenteni a nemzet számára, jobb ellátással, jobb fizetéssel és jobb munkahellyel, tisztességesebb lakáshoz jutással. (Helyeslés.) Az én felfogásom szerint ez az igazi hazafiság... Fábián Béía : De ebből nem volna senkinek külön haszna! Reisinger Ferenc: . . . mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a háború előtt, a háború idején és a háború után végeztek oly hazafias, honmentő munkát, bár nem hangoztatták állandóan a hazafiságukat, mint mások. Becsületes, szorgalmas munkát végeztek sokszor olyan forgalmisták, és vasúti műhelymunkások, akik rég nyugdíjban voltak már, bementek az első hivó szóra és 60 éven felüli emberek becsülettel teljesítettek szolgálatot az ország érdekében, mert azt mondták, hogy a nemzet érdeke háború idején ezt követeli tőlük. Azt hiszem, hogy a legmostohábban fizet nekik az ország akkor, amikor ezeket a csehektől kizavart embereket fabarakkokban, piszkos, züllött helyen lakatja. Méltóztassék megengedni, hogy a munkásság kereseti viszonyaira vonatkozólag néhány szemelvényt ismertessek. (Halljuk! Halljuk!) A műhelymunkásság három kategóriáját választottam ki, hogy bemutassam az ország szine előtt, igaz-e az, hogy ezek a súlyos, felelősség teljes munkát végző emberek nincsenek megfizetve. A szakmunkások órabére 69—136 korona. Számitásom alapjául a maximumot, a 136 koronát vettem, nem akarván ismételten annak a vádnak kitenni magamat, hogy hangulatkeltés céljából a legalacsonyabb számot választottam ki. A legmagasabbat vettem — hangsúlyozom, — ugy hogy az ottani legjobb helyzetet fogja látni ebből a t. Nemzetgyűlés. A 136 koronás órabérhez járul még 101 korona munkabérpótlék és 25 korona más pótlék. Ez összesen kitesz egy órára 262 koronát. Minthogy a vasúti munkásság munkaideje havonként 200 óra, ez a munkabér egy hónapban 52.400 koronát tesz ki. Négytagú családot véve, hozzájárul még a természetbeni járandóság címén, amely a vasúti hivatalos megállapítás szerint egy személyre ma már 13 500 korona, 54 000 korona egy hónapban. A legmagasabban díjazott vasúti munkás összjövedelme tehát havonta 106.400 korona. Tapasztalásból tudom — hiszen én is élő ember vagyok — hogy ma a létminimum legalább havi 200.000 korona. Ha azonban ezt vesszük, ebbe egyáltalában nem lehet semmiféle luxusdolgot belekalkulálni, csak a rendes táplálkozást és nagyon szegényes ruházkodást. így is legalább havi 200.000 koronára van szükség ma a megélhetéshez. Tudni kell azonban, hogy a munkás* ság ennek a 200.000 koronának még a felét sem kapja meg, mert ha egy munkásember havi keresete kimutatva 100.000 korona, ez a valóságban sokkal kevesebb, mert le kell vonni az ünnepnapokat, le kell számítani azt, hogy betegség esetén csak betegsegélyezést "kap, le kell vonni a kereseti adót, és a munkabérlevonásoknak vannak még bizonyos más árnyalatai is. En a gyakorlati tapasztalatok alapján — magam is asztalos legény voltam hosszú időn keresztül, tehát ismerem az ipari munkásság sorsát — azt mondom, hogyha igy a legmagasabb órabér alapján, egy munkásnak 106.000 korona a havi fizetése, eat egészen bátran oda lehet adni évi átlagot számítva havi 80.000 koronáért és az illető nem vészit vele semmit sem. Ez tehát a mühelymunkásnál csak havi 80.000 koronának felel meg a valóságban, ennyi fizetést kap a vasúti munkásság azért a felelősségteljes munkáért. Nem mulaszthatom el, hogy a vonatkísérő személyzet fizetéséről szólva rámutassak arra a körülményre, hogy a vonatkísérő személyzet ebben az országban havonta 4—500 óra szolgálatot teljesít vonaton s igy annak — hogy magyarul fejezzem ki magamat, népies nyelven — tarisznyáznia kell, mert abból a 30—24—20 ezer koronás havi fizetésből nem lehet a vasúti restikben ebédelni, mert az az ebéd nemcsak kevés, de rettenetsesen drága is, és azt az erős fizikai munkát végző 49*
