Nemzetgyűlési napló, 1922. XIV. kötet • 1923. július 11. - 1923. július 20.

Ülésnapok - 1922-159

A nemzetgyűlés 159, ülése 1923. évi július hó 20-{m, pénteken. 339 Bogya János : Majd felolvasom, maga micsoda ! (Zaj.) Pikler Emil : Az Almanachból olvas ! Jó forrás ! (Nagy zaj.) Szeder Ferenc : De lelkem egész mélyével és haragjával tiltakoznom kell az ilyen Ítéletek ellen, amelyeket a szervezkedés szabadsága ellen hoznak. Az előbb beszéltem a vitézi szék intézményé­ről, de ismételten megemlitem, hogy a vonatkozó rendelet, mely 6559/920. M. E. szám alatt jelent meg, 1. §-ában azt mondja, hogy »a magyar állam védelmében kitűnt feddhetetlen honfiak részére a haza el nem múló hálája jeléül ingatlanok adomá­nyozhatok akképen, hogy az adományozott stb. stb.« Ha valaki, én hive vagyok annak, hogy akik a háborúban kitűntek, akik a háborúban harcoltak, verekedtek . . . Szilágyi LajOS : Elsősorban azoknak ! Szeder Ferenc : . . . különösen pedig azokért verekedtek, akik idehaza az idő alatt meggazdagod­tak, elsősorban gondoskodjék a haza azoknak tisz­tességes, becsületes ellátásáról, bármilyen formá­ban. De kezemben van néhány szomorú adat arra nézve, hogy azoktól a kiváltságosoktól eltekintve, akik vitézi nemesi előnévhez, egy kis földterület­hez jutnak, hogyan gondoskodik a haza ezekről. Hogy egyebet ne mondjak, akik a harctéren vitézek lettek, akik kis vitézségi ezüstérmet szereztek, havonta 7.50 fillért kapnak, amelynek 12 koronába kerül a kézbesítési díja. (Ugy van! Ugy van! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Itt vannak a 20%-os rokkantak, akiknek ez­időszerint is 44 korona 66 fillér a rokkantsági járu­léka, amelynek ugyancsak 12 korona a kézbesítési díja. Itt vannak azután az özvegyek, az árvák, a 100%-os rokkantak, akik szemük világát veszí­tették el a harctéren és naponta 70—80 koronát kapnak, ugy hogy csak tíz napi járulékukból tudnak egy kilogram kenyeret vásárolni. A múlt indemnitási vita alkalmával határo­zati javaslatot nyújtottam be, amely akként szól, hogy a mindenkori értékeknek megfelelőleg álla­pittassék meg a rokkantsági járulék, ha kell hétről­hétre, ha kell hónapról-hónapra. A népjóléti minis­ter ur elfogadta indítványomnak egy részét, mely a kérdés törévnyesitésére vonatkozott, azóta azon­ban ebben a kérdésben nem történt egyetlen egy olyan intézkedés sem, amely csak némileg is kár­pótolta volna ezeket a hősöket, ezeket a rokkanta­kat, ezeket a nyomorultakat, a hazának ezeket az áldozatait. Amikor találkozom egy béna bajtár­sammal, aki rokkantabb, mint én vagyok, aki elveszítette a kezét vagy a lábát, amikor találkozom bajtársaim özvegyeivel és árváival, akiket nem tudnak nevelni, mert nem kapnak olyan járadékot, hogy erre képesek lennének, sőt még annyit sem., hogy bármilyen nyomorúságos körülmények között még tudnának élni, mert egyenesen az éhhalálra vannak kárhoztatva, kicsordul a könny a szemem­ből. Én minden emberi érzésemmel azon dolgozom, hogy ezek valahogyan magasabb járadékokat kap­janak. Azt mondj ák ? nincs rá fedezet ! (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Erre kell lenni.) Ha van valamire fedezet, ha van fedezet a kormányzóság fentartására, ha van pénz a karhatalmak, az ille­gális és legális szervek fentartására, akkor első­sorban ezeknek az eltartására kell pénznek lennie. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szilágyi LajOS : Érthetetlen a kormány szük­keblüsége Î Propper Sándor : A nyíregyházai banket költ­ségéből hány rokkant élhetne meg egy évig ! Szomjas Gusztáv : A maguk zsebéből fizették ! Maguk is banketeznek ! Esztergályos János : De nem az állam pénzéből! Szomjas Gusztáv : A maguk zsebéből fizették ! Reisinger Ferenc : Mindegy ! Ha összerakják, akkor is elfogadják a rokkantak ! Szomjas Gusztáv : Biztosítom, hogy többet költ az ebédjére, mint én ! Reisinger Ferenc : Honnan tudja a képviselő ur, hogy mennyit költök az ebédemre? Propper Sándor : Egy idő óta csakugyan rosszul néz ki Szomjas képviselő ur ! (Derültség.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak az ilyen sze­mélyes megjegyzésektől tartózkodni ! Szeder Ferenc : De nem elég az, hogy a rokkan­tak és özvegyek ilyen nyomorúságos, mondhatnám semmi ellátásban sem részesülnek az állam részéről, hanem egyenesen megvonják tőlük még a hatósági ellátást is. Egy csomó adat van a kezemben, mely szerint 50—75—100%-os rokkantak, akik munka­képtelenek, hatósági ellátásban nem részesülnek, mert törölték őket az ellátatlanok jegyzékéből. Nagyon szerettem volna, ha a népjóléti minister ur a helyett a kijelentése helyett, hogy : »ha minden csont ropog, akkor is stb.« és más hangzatos frázi­sok helyett komolyan a kérdés gyökerére nézett volna, segített volna ezeken a szerencsétleneken . . . Propper Sándor : Nem ér rá, mert emeli a lak­béreket ! Szeder Ferenc : . . . és beszélt volna kollégá­jával, a közélelmezési minister úrral, hogy ezek­től a rokkantaktól, ezektől a nyomorultaktól, akik ennek az országnak, ennek a hazának az áldozatai, ne vonják el azt a nyomorult hatósági ellátást. Szólnom kell még a közigazgatás visszásságai­ról. Nagy Ernő : Ilyen is van ? (Derültség.) Szeder Ferenc : Azt mondják, hogy fejtől büdösödik a hal. Nagy Ernő : Ugy szokott kezdődni ! (Derült­ség.) Szeder Ferenc : Teljesen logikus is ez a fel­fogás, mert hiszen az egész közigazgatást a belügy ­mínisterium irányítja, a belügyministeriumból pe­dig valósággal ébredő szellem sugárzik ki az egész országra, mely szellem —• ismételten hangsúlyo­zom — ellensége a munkásság minden törekvésé­nek. Nagyon természetes, hogy a belügyministe­riumirányítása fokozott mértékben hat a vidékre. Nem tekintem azt, hogy minduntalan bolsevizmust szimatolnak és mesterségesen akarnak bolseviz­48*

Next

/
Oldalképek
Tartalom