Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-152

A nemzetgyűlés 152. ülése 1923. évi július hó 10~én, kedden. 375 Esztergályos János: Arra kértem Andréka főkapitányhelyettest, gondoskodjék arról, hogy ezeket az embereket ne verjék, mert — azt mondottam — ha lehetséges volt, miként a lapok irták, hogy a szentmihályi tömeggyilkost Gzövek rendőrfőtanácsos lelki rábeszéléssel birta vallomástételre, anélkül hogy a többszörös gyilkost verték volna a detektívek vagy a rendőrök, akkor százszorosan nagyobb bún az, hogy embereket, akik esetleg politikai hitvallásukat, politikai meggyőződésüket követve vagy esetleg beugratásból ilyen dologban részt vesznek, — mint ebben az esetben is bizonyítani és igazolni tudjuk, hogy beugratásokról van szó — ilyen embereket borzalmasan összeverjenek. Akkor Andréka főkapitányhelyettes kijelentette, hogy ő nem hiszi, hogy ezeket az embereket megverték volna, de gondoskodni fog, hogy ne bántsák őket. Pikler Emil : Hogy még jobban elverjék őket ! Szabó István (öttevényi) : Andréka nagyon tisztességes ember, ismerem őt ! Megbizhatik benne ! Pikler Emil : Jobban ismerjük, mint ön ! Farkas István : Jól csinálja a bolsevizmust ! Meskó Zoltán: Barátilag ismeri csak! Esztergályos János : A dolognak ebbe a részébe nem avatkozom. Ismétlem tehát, hogy ezért voltam én fenn. Megállapítani kívánom azonban, hogy az a borzalmas testvérgyilkos munka, amely négy esztendő óta folyik itt . . . (Zajos ellentmondások jobb felöl) Fáy Gyula: Hohó! Esztergályos János : ... a szociáldemokratapárt ellen, dolgozó munkások ellen, ez a testvérgyilkos munka még állandóan folyik, anélkül, hogy kellő megtorlásban részesülne. Tartozom annak kijelentésével, hogy mi nem akarunk senkit sem védeni, aki bolsevista, kommunista agitációt folytat ebben az országban és a rendőrség kezére kerül; de tiltakozunk lelkünk minden meggyőződésével és hitével az ellen, hogy bennünket, a parlamenti frakciót, vagy a szociáldemokratapárt embereit bolsevista összeesküvéssel, bolsevisták támogatásával vádoljanak. Tiltakozunk az ellen, hogy bennünket magyar újságok, bármilyen iránynak legyenek is . . . Pikler Emil : Dehogy magyar újságok Î Esztergályos János : ... moszkvai pénzek elfogadásával vádoljanak meg. Propper Sándor : így lehet elterelni a figyelmet az ekrazit ügyről. Esztergályos János: Egyébiránt, hogyha az áiiamrendőrségnek vagy a belügyi nyomozó osztálynak van alapos oka és gyanúja arra, hogy én vagy pártomnak bármely itt ülő tagja részt vett bolsevista összeesküvésben vagy ezt támogatta volna, felkérem a belügyi nyomozó testületet és felkérem a budapesti főkapitányságot és az államrendőrséget . . . Fekete Lajos : Hiszen nyomoznak ! Esztergályos János :... hogy tekintet nélkül arra, véd-e bennünket a mentelmi jog vagy sem, indítsa meg a vizsgálatot. Nyíltan, büszkén állunk oda szembe, de tiltakozunk az ellen, hogy az államrendőrség bármely tagja felhasználja a budapesti rágalmazó újságokat arra, hogy az az egész kioska, amely ebben az országban négy esztendő óta folyik, a szociáldemokrata képviselők ellen legyen kiöntve. Fekete Lajos : Majd kisül minden szépen. Esztergályos János : Egyébiránt azok eilen az újságok ellen, amelyek tegnap és ma ezt a hirt közölték, a birói eljárást megindítottuk. Elnök : Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző: Petrovits György! Petrovits György : T. Nemzetgyűlést ! Halljuk! Halljuk!) A muít esztendőben ilyenkor széles mederben hömpölygött az indemnitási törvényjavaslat vitája. Mézesheteit élte akkor az uj nemzetgyűlés, ós a felszólalók buzgóságból szinte vetélkedtünk egymással abban, hogy minél több jót kívánjunk a kormánytól a nép, az ország számára, egyes vidékek talpraállitására és az egész ország regenerálására. Sürgettük a közmunkák megindítását, csatornák létesítését, az egész ország úthálózatának kiépítését, a nyomorban sinylődő társadalmi osztályok helyzetének gyökeres megjavítását és igy tovább. Boldog korszak virradt volna az országra, ha csak részben is teljesedésbe mehettek volna kívánságaink. Amikor azonban a pénzügyminister ur ősszel, talán nem annyira a mi kívánságainktól megindítva, mint inkább azért, mert ő ismeri legjobban az ország komoly és reális szükségleteit és a legsürgősebben orvosolandó bajokat, előjött az adójavaslatokkal, adófele m élések kei, igen lelohadt a lelkesedésünk és sokkal kisebb buzgalommal szavaztuk meg ezeket az adófelemelő javaslatokat, mint amilyennel felállítottuk a kormánnyal szemben a milliárdokat igénylő kívánságainkat. Nekem akkoriban sokszor jutott eszembe egy szegény makói ember végrendelkezése. Ez a szegény ember, amikor azt érezte, hogy közeledik a halála, elhivatta magához a kir. közjegyzőt és kérte, hogy foglalja írásba végakaratát. Azután elkezdte diktálni : »Péter fiamra hagyok egy fertályt anyaföldet, György fiamra hagyom három járandóságomat és szőlőföldemet, Kata leányomé legyen a házam, másik két leányomra hagyok két-két millió készpénzt . . .« A közjegyző esak ir, mig végre megsokalja a dolgot és megkérdi a végrendelkezőtől : »Mondja, kedves bátyám, meg van magának mindez a vagyona, amiről rendelkezik?« — »Nekem közjegyző ur — felelte a végrendelkező — nincs semmim sem, az égvilágon, csak a családom iránt való szeretetemet, jószívűségemet akartam kimutatni.« (Derültség.) így voltunk mi is. Megmutattuk felszólalásainkban jószívűségünket, szeretetünket, azután láttuk, hogy az állam anyagi 54*