Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-152

376 A nemzetgyűlés 152. ülése 1923. évi július hó 10-én, kedden. ereje, teherbíró képessége nem birja el azt a sok áldozatot, amit mi velük szemben támasztottunk. Ma már mindenki belátja, hogy csonka Magyarország népe a tengődésnek nehéz, , szomorú időszakát éli és ennek a nemzedéknek nem adatott meg a nagy alkotások lehetősége. Látjuk azt is, hogy még ehhez a szomorú, tengődve éléshez is az állampolgárok fokozottabb áldozatkészségére lesz a jövőben szükség. A mi generációnkra nem az a feladat hárul, hogy külsőszerü intézkedésekkel, hatalmas intézmények létesítésével tegye magát a jövendő előtt emlékezetessé, hanem egy másik, amely nem kevésbé fontos, dicsőséges és nehéz feladat, hogy t. i. uj közszellemet, uj moralitást, uj tömeghitet teremtsen és elsősorban a nemzet lelki, erkölcsi nevelését és szervezési ujjáalkotását teljesitse. Hogy átformálja esztendők kitartó munkájával a magyar lelket, amely azután megteremti majd a maga egészséges és igazságos társadalmi, gazdasági és politikai organizmusát. Ilyeu közszellem kialakulásán működni a mi feladatunk és én ebből a szempontból leszek bátor igénytelen felszólalásomban foglalkozni közéletünk néhány problémájával, különösen a szociáldemokráciával, az úgynevezett zsidókérdéssel, valamint a közigazgatás reformjával. (Halljuk! Halljuk!) Kérem szíves türelmüket és különösen kérem igen t. szociáldemokrata képviselőtársaimat arr», hogy szíveskedjenek engem nyugodtan meghallgatni és figyelmükkel megajándékozni. Ha nekem van bátorságom elmondani néhány megjegyzést, amelyet legjobb meggyőződésem szerint igazságnak tartok, hiszem, hogy náluk is meglesz azoknak meghallgatásához az elfogulatlan tárgyilagosságnak bátorsága. (Halljuk! Halljuk!) Elvégre a parlament az eszméknek és érveknek csatatere, nem pedig a személyeskedő ellentéteké, (Ugy van ! Ugy van!) En még soha senkinek beszéde alatt közbe nem szóltam és ugyanezt kérem t. szociáldemokrata képviselőtársaimtól annál is inkább, mert rossz hallásom és parlamenti gyakorlatlanságom miatt úgysem volna módomban a közbeszólásokra reflektálni. Ennek a nemzetgyűlésnek súlyos hibája, hogy inkább a múlt bűneinek felhánytorgatásából, mint a jövendő nagy feladatainak él. Túlságos gyakran elevenítenek fel gyűlöletet keltő reminiszcenciákat, és az ezek által felidézett izgalmas atmoszférában mindig csökken a komoly, vállvetett, együttes alkotó munka lehetősége. Nem szeretnék ebbe a hibába esni és ha rá is fogok mutatni közéletünknek, a közelmúltnak több tévedésére, teszem ezt oly igazságra törekvéssel és olyan abszolút tárgyilagossággal, hogy még az ellentétes elvi alapon állók is elismerik majd, hogy nem szenvedélyek felkeltése, hanem kizárólag a tanulságok levonása és megállapítása a törekvésem. (Halljuk! Halljuk!) A szociáldemokrata pártban és az ellenzék egy részében szeretnek rámutatni egyes politikusok mai pártállására és állásfoglalására, szembeállítva azt régebbi szereplésükkel. Ez nem egészen igazságos eljárás. A meggyőződésnek és felfogásnak változása, ha az tanulmányokon, tapasztalatokon alapszik és nem önérdekből történik, soha sem volt elítélendő. Természetes velejárója ez a kornak, a fejlődésnek, sőt az egyéni temperamentum és vérmérséklet változásának is. De mennyivel inkább megérthető ez a mi korunkban, amelynél forróbb, izgalmasabb, válságosabb korszakra nem volt még az emberiségnek, amelyben egy uj társadalmi, erkölcsi és gazdasági világfelfogás van kialakulóban. Mely gondolkozó, értelmes és érző embert nem renditettek meg lelke legmélyén ennek a rendkívüli korszaknak eseményei és van-e valaki, aki sok tekintetben nem volt kénytelen lelki kényszerből revizió alá venni nézeteit és álláspontját ? ! Vegyük még figyelembe azt is, hogy mig azelőtt nálunk a polgári pártok a közjogi alap szerint csoportosultak, ma inkább világnézeti különbségek a választóvonalak és a forradalom kitörése óta ugy a forradalomban, mint az ellenforradalom alatt sokszor kényszer, félelem és terror is szerepet játszott az emberek politikai állásfoglalásában. Láttam köztisztviselőt a forradalom alatt, aki ijedtében minden egyes pártba be akart lépni, csakhogy ne lehessen egyik oldalról sem bántódása. Ez ugyebár komikusnak látszik, de viszont igaz az is, hogy a politikai fordulatokból Magyarországon lehetett sok embernek haszna és előnye, de a levét mindig a köztisztviselők itták meg. Láttuk a darabont korszakban, a koalíció időszakában és a forradalom alatt. Homonnay Tivadar: Látjuk ma is! PetrovitS György: Ha mindezt figyelembevesszük, nem látszik komoly és érdemes dolognak a régi pártállás örökös felhánytorgatása és a maiakkal való szembeállítása. Inkább az a hiba, ha egyesek és politikai pártok a háború kitörése óta eltelt példátlanul válságos és példátlanul tanulságos, eseményekben s fordulatokban oly gazdag korszak történéseiből nem vonták le a tanulságot és nem vették e tanulságoknak megfelelően revizió alá az elveiket. Akik még ebből a korszakból sem tanultak, amelyhez fogható krízisen a nyugat római birodalom bukása és a népvándorlás óta nem ment át az emberiség, azoknak működéséből nem lesz haszna sem az országnak, sem az emberiségnek. Ez a revizió szerény véleményem szerint legelsősorban a szociáldemokratapárt kötelessége, amely a háború befejezése után jutott Európának oly sok államában predomináns szerephez és amelynek feltétlenül le kell vonnia elvei gyakorlati alkalmazásának, az orosz eseményeknek és a magyar kommunizmusnak tanulságait. Ezek a tanulságok az én szerény véleményem szerint meg fogják győzni arról, hogy a marxizmus sok alapvető tétele ma már nem állja meg a bírálatot.