Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-145

À nemzetgyűlés 145. illése 1923. évi június M 27-én, szerdán. 141 ségeért és 3. harmadszor felelősek a melléjük beosztott személyzet utasitásszerü működtetéséért; S mégis ezen alkalmazottak igen nagy része 24 órán keresztül végzi ezt a felelősségteljes munkát. Ezeket részletesen nem kívánom indokolni, ezirányban benyújtom azonban a következő határozati javaslatomat (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, intézkedjék, hogy az államvasút! szolgálatban a 24 órás szolgálati idő megszűnt ette ss ék, kivéve azon a helyen, ahol a szolgálatot tevő alkalmazott ezen 24 órai időközben egyfolytán 6 órát pihen.« T. Nemzetgyűlés ! Az államvasút üzem, amelynek jól és gazdaságosan kell funkcionálnia. Az államvasutnak mint üzemnek alkalmazottait legnagyobbrészt szaktisztviselőkből kell kinevezni, még pedig a legfelsőbb foktól le egészen a legalsóbb fokig. Az államvasutak személyzete tálnyomó százalékban szaktisztviselőkből is áll, forgalmistákból, mérnökökből s még a munkásoknál is nem kevesebb, mint 14.000 ipari munkást találunk. Amikor az államvasutakról beszélek, ideértem a délivasutat és a győr—sopron— ebenfurti vasutat is, vagyis az országban lévő összr-s vasutakat is. S mert az államvasút üzem, üzemszerüleg kell azt kezelni is. Gondoskodnia kell a kereskedelemügyi kormányzatnak arról, hogy ez az üzem necsak működjék, hanem jól működjék ; gondoskodnia kell arról, hogy maguk a tisztviselők jól működtessék ezt az üzemet és ugy fizettessenek, hogy módjukban legyen a munkát ezentúl is tisztességesen, becsületesen elvégezni. Szomorúan kell megállapítanunk, t. Nemzetgyűlés, hogy a magyarországi vasutak messze elmaradnak a tisztviselők fizetése tekintetében egyéb üzemektől, és közelről sem fizetik ugy alkalmazottaikat, mint pl. a fővárosi üzemek, a vagonvagy lokomotiv-, avagy a téglagyárak, amelyekhasonló képzettségű alkalmazottakat tartanak. Pedig az államvasutak alkalmazottait jól, szerintem igen jól kellene fizetni, tekintettel arra, hogy az állam munkájukban kamatos kamattal megtalálja az ellenértéket. Meg kell szüntetni azt a fonák helyzetet, amelyre egy példa keretében, amikor nem az államvasutakról volt szó, már rámutattam, hogy a magasabbrangu tisztviselőt, az alacsonyabb rangú tisztviselőtől a dotációt illetőleg igen kevés differencia választja el, és oda kell hatni, hogy az egyenlő iskolai képzettséggel biró forgalmi hivatalnokok épugy díj áztassanak, mint a műhely i szolgálatban lévő műszaki hivatalnokok, az orvosok és jogászok ugy, mint a mérnökök es viszont, mert ezek munkája egymást kiegészíti, mert egyiknek vagy a másiknak szolgálata nélkül az államvasút nem funkcionálhat. A vasút, mint ahogy már bátor voltam mondani, különleges szolgálatot teljesít és ezért a különleges munkájáért igazán vajmi keveset kap. Sőt kivételt tesz a kormány pl. a napidíjak megállapításánál, amikor az államvasutak napidíjait kisebb mértékben állapítja meg, mint a többi állami tisztviselők napidíjait, azzal az indokolással, ' — ha nem is a kiadott rendeletben, — hogy az államvasutaknál vannak vendégszobák, az államvasutak alkalmazottai hivatalos kiküldetéseik alkalmával a restaurációkban, az államvasuti vendéglőkben kedvezményesen étkezhetnek. Igaz, hogy vannak vendégszobák, igaz, hogy vannak kedvezményes à la carte étkezések, ez azonban meg sem közelíti azt az összeget, amelyet napidíjként a kormányzat jónak látott, különbséget téve az állami alkalmazottakkal szemben, az államvasuti alkalmazottaknak kiadni. Ezek után rátérek egy olyan kérdésre, amely már több mint 30 esztendő óta foglalkoztatja a kereskedelemügyi kormányzatot, amely kérdés talán külsőleg nem tűnik fel olyan lényegesnek, de amely mindenesetre jó arra, hogy a B-táblázatbelieknek, ennek a kategóriának lelki nyugalmát feldúlja és izgalmát ne hagyja lecsillapulni. A B-táblázatbelieknek ezt a káoszát végre valahára meg kell szüntetni. Teljes lehetetlenség, hogy az a segédtiszti státus, amelyet két esztendővel ezelőtt kreáltak és állítottak fel és amelyet nem homogén alkalmazottakból állítottak össze, ugy maradjon fenn, ahogy jelenleg fennáll. Ezt nemcsak az indokolja, hogy nem áll homogén alkalmazottakból, hanem sokkal inkább indokolja, az hogy ez a B. táblázatbeli státus nem követi azt a rendszert, amelyet az A. táblázat a benne lefektetett egyszerű beosztási és előléptetési módozatokkal nyújt az A. táblázatbeli tisztviselőknek. B. táblázatbeli I. fizetési osztálybeli segédtisztté kinevezhető egy alkalmazott 2800 koronával, azonban ugyancsak ebbe a B. táblázatba egy ipari képesítésű tisztviselőt már csak 1800 koronával neveznek ki. Visszás állapot azután az, hogy ebbe a táblázatba az ipari képesítésű művezető 35 évi szolgálat után neveztetik ki esetleg II. osztályú segédtisztté, mig a nem ipari képesítésű tisztviselő már 24—28 éves korában is eléri ugyanezt a fizetési fokozatot. Ugyancsak visszás pl. az is, hogy — nem egy precedens van erre — az ipari képesítéssel szolgáló tisztviselő 30 évi szolgálat után jut be az I. fizetési fokozatba, leánya pedig 24—28 esztendős korában egy esztendő alatt ugyanebbe a fizetési fokozatba jut be. Szilágyi Lajos : A leány megelőzi az apját ! Homonnay Tivadar : Ez, ugy-e, legalább is nem igazságos. Az irodasegédtiszti státusba beosztott irodakezelők, állomásfelvigyázók, elöljárók, távírászok, kezelőnők szolgálati beosztásuk helyén ugyanazt a funkciót, ugyanazt a munkát végzik, amelyet a vármegyei, állami, vagy egyéb tisztviselők. Az irodasegédtiszt az ő hivatalában igen gyakran ugyanazt a munkát végzi, amelyet a tisztviselő végez. A külszolgálatban az álomáselőljáró állomásvezetői teendőket végez ; az állomásfelvigyázó forgalmi tisztviselői szolgálat mellett áru- és podgyászpénztárt kezel ; a távírász az állami távirdai tiszti szolgálatnak megfelelően ugyanazt