Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-145
138 A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. mázott nevezhető ki, aki legalább 12 esztendőt szolgál egyfolytában, és az altisztek csoportjába csak az, aki legalább hat esztendő óta szolgál, egyfolytában. A régi jogszokások szerint a felhatalmazási törvényjavaslatban kreált állásokra csaK akkor volt kinevezhető valaki, ha valamelyik fokozatban egy-egy állás megürült. Az 1893 : IV. te. első fejezet 5. §-ának 2. pontja nem ismer rangsort és nem állapit ja meg, hogy fokozatosan kell az illető hivatalos fórumnak az illető tisztviselőket kinevezni, hanem módot ad arra, hogy azok a tisztviselők, akik tisztességesen, lelkiismeretesen teljesitik kötelességüket, rangsorra való tekintet nélkül is előléptethetők legyenek. Minthogy ez a tisztviselőknél igy áll, az egyenlő mérték elve alapján arra kérem a nemzetgyűlést és a kormányt, hogy ugyanúgy mérjen az előbb felEmiltett kategóriáknál is, mint ahogyan mér a magasabbrangu tisztviselőknél. Ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor beterjeszteni (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a XI. fizetési osztályba sorozott irodasegédtiszti és kezelői, valamint egyéb alkalmazotti, egyéb altiszti kinevezéseknél az 1923. évi január hó 12-iki ministertanácsban elfogadott megszorító rendelkezéseket helyezze hatályon kivül.« A Károlyi-kormány idején elfogta az állami altiszti és szolgaszemélyzetet is az az előléptetési láz, mely a tisztviselői kategóriát is úgyszólván inficiálta. Azt látjuk, hogy annak idején, már a Károlyi-kormány idején az összes hivatalszolgákat altisztekké léptették elő és nevezték ki. Látjuk, hogy vannak az altiszteknek ilyen kategóriái, vannak kezelőaltisztek, de ma sem tudom, bár több tisztviselőtől és az érdekeltektől kérdeztem, hogy hogyan értelmezi a kormány például azt, hogy kiad egy okmányt egy szolgának azzal, hogy : »kinevezem önt ebbe és ebbe a fizetési fokozatba »egyéb« altisztnek«. Én szeretném tudni, mi az az »egyéb altiszt«? A kormány, helyesen, azt mondja, hogy ő ezt a kategorizálást meg akarja szüntetni. Azt mondja, — hogy a pénzügymínister ur kitételével éljek, — hogy leépíti ezt, le akarja ezt is építeni, mint ahogy a fizetéseket leépítették. Helyes, rendben van ; elismerem, hogy a rang- és címkórságnak itt is elejét kell venni. De fel akarom hívni a kormány figyelmét arra, hogy abban az altiszti kategóriában vannak igen derék, igen kiváló, hosszú, harminc-negyven esztendős szolgálattal bíró altisztek, akiket nem lehet leépíteni, de nemcsak leépíteni nem lehet, hanem kell, hogy ezeket az altiszteket a kormány ki is nevezze és elő is léptesse. Azért osztozom ugyan a kormánynak abban az álláspontjában, hogy ezt az anomáliát meg kivan ja szüntetni, viszont azonban utasíttatni kívánom a kormányt arra, hogy ezeket az érdemes altiszteket, akik olyan becsületesen dolgoznak és hosszú éveken át dolgoztak, azért, mert egy címkórság ideje eljött, mint valami pestis ideje, nevezze, illetőleg neveztesse ki. Ennélfogva a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a kellő szolgálati idővel bíró és az előlépésre alkalmas és érdemes altiszteket a megfelelő nagyobb összegű javadalmazás élvezetébe előléptesse.« Horváth Zoltán : Ezek az egyéb altisztek a tárca nélküli altisztek ! (Derültség balfelől.) Esztergályos János : A tanítókat, tanítónőket, óvónőket ! Homonnay Tivadar : A tanítók és tanítónők ügyét majd egy másik képviselőtársam fogja a nemzetgyűlés elé hozni, mert igy sem tudom, hogyan fogunk az időből kijönni. Most az állami szolgálatban levő nyugdíjas özvegyekről kívánok szólani, akiket igazán nagy sérelem ért. Tudniillik a 8400. számú ministerelnöki rendelet ezektől az állami és allamvasuti özvegyektől egyszerűen elvonja a nyugdíjpótlékot és a rendkivüli segélyt, illetőleg őket ettől megfosztja, amely nyugdíjpótlékot és rendkivüli segélyt pedig, szerintem, a férjük után kiérdemeltek, mert arra a férjük, aki állami szolgálatban állott, jogot szerzett. Ezeket a szerencsétlen nyugdíjasokat — akiknek egyik kategóriájánál, például az államvasutaknál, limitálva volt úgyis a fizetési fokozatuk 1600 koronáig, ameddig elmehettek — az államvasutak és más hivatal is azért nevezte ki, mert nem akarta, hogy a férjük halála után, aki az államnak szorgalmas tisztviselője volt, nélkülözzenek. Ezért is tehát kinevezte őket abba az alacsony és minimális fizetési fokozatba, hogy a családjukat eltarthassák. Most, egy kormányrendelet, — nem tudni, milyen jogcímen és milyen érzékkel —ezeket a szerencsétlen nyugdíjasokat egj^szerüen megfosztja ettől a rendkivüli segélytől. Igaz, hogy megadja nekik a törvényen alapuló nyugdíjukat, de ez nevetséges összeg. Erre nézve egy példát hozok fel a nemzetgyűlés előtt : Egy pénzügyministeri főtanácsos özvegye kap a férje után havonta 285 korona nyugdíjat, kellene kapnia még rendkivüli segélyként 18.000 koronát, ezt a kormány egyszerűen elveszi ; egy számvizsgáló özvegye kap 150 korona nyugdíjat, kellene kapnia 13.320 koronát még ; egy számellenőr özvegye kap havi 133 koronát, kellene kapnia még 12.124 koronát ; egy számtiszt özvegye kap 116 korona segélyt most havonta —többe kerül, mint mondottam, ennek az összegnek a számfejtése és a hozzá elhasznált papiros — és elvesznek tőle 11.500 koronát. Én ezt igen igazságtalannak és őszintén megvallva, lelketlennek tartom. Nincsen olyan nagyszámú nyugdíjas alkalmazottja az államnak, hogy ezek a terhek az államra nagyobb súllyal nehezednének. Azért kérem a Házat, méltóztassék utasitaní a kormányt arra, hogy (olvassa) : »A tényleges közszolgálatban álló állami, allamvasuti nymgdíjat élvező és városi nyugdíjat élvező özvegyek részére közszolgálatuk alapján fizetés, napidíj és fizetéskiegészités címén járó segélyek 5 vala-