Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-145
A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. 139 mint az özvegyi jogcímen járó nyugdíj és segélyek teljes összegükben és minden megszorítás nélkül utalványoztássanak ki.« Tisztelt Nemzetgyűlés ! Van még egy általános sérelem, ami az összes közszolgálati alkalmazottakat érinti és ez a temetési járulékkal kapcsolatos. Az 1912: XLV. tcikk 77., 78. és 113. §-a temetkezési járulékot állapit meg a közszolgálati alkalmazottak részére. Ez a járulék 1918-ban 400 koronáról 1600 koronára emeltetett fel. Később azután volt egy ministeri rendelet, amely ezt megerősitette és pedig az 1920. évi 8900. számú ministeri rendelet. Ezzel szemben a legegyszerűbb temetés költsége is ma 80.000 korona körül van. Igazán nem méltányos dolog, hogy annak a közalkalmazottnak, aki 30—40 esztendőn keresztül szolgálta az államot, vagyont nem tudót gyűjteni és nem volt módjában annyit összeszedni, mert tisztességesen dolgozott, hogy halála után a temetésére maradjon valami, az özvegye az utolsó útjára se tudja ezt az összeget előteremteni. Ha pedig korábban hunyt el az illető, kérdezem, vájjon annak a fiatal tisztviselőnek, vagy munkásnak, aki az Íróasztalától, illetőleg a munkapadjától dől ki, az özvegye rnáról-holnapra hirtelen elhalt férjét el tudja-e temettetni ? Honnan vegye elő ezt a segítséget ? En azt hiszem, hogy a minister ur erre vonatkozó válaszában majd azt fogja mondani nekem : »Hiszen van egy népjóléti ministeri rendelet, amelynek értelmében ez a tisztviselő kivételes esetben kap rendkívüli segélyt«. De mikor 1 Később. Mennyit ? Keveset. Nem akkor, amikor arra szüksége van, hanem ugy, mint ahogy a nyugdíjasok a nyugdíjpótlékukat kapják. Az utalványozás olyan nagy időt vesz igénybe, hogy annak a tisztviselői özvegynek, amikor a férje elhalálozott, nincs módjában rögtön kérvényeket irni, ajtóról-ajtóra szaladgálni ; aztán a gyermekeit kell esetleg vigasztalnia, hogy várjanak még 10 napig vagy két hétig, amig a minister ezt az összeget kiutalványozza. De kérdezem, vájjon az a temetkezési vállalat vár-e arra, amig ezt az összeget kiutalják ? Voltam egy értekezleten, ahol igazán könnyek jöttek a szemeimbe. A székesfőváros alkalmazottjainak értekezletén több száz jelenlevőnek könny jött a szemébe — nem maradt könnyezetlenül ott egyetlenegy szem — akkor, amikor egy fővárosi tanitó elpanaszolta, hogy meghalt az egyik kartársa és az özvegynek tanitótársai, akik éhbérért dolgoznak, 20 OS O/JSJZ koronánként adták össze maguk és koldulták össze gyárakban azt az összeget, amellyel azt a szerencsétlen tanítót el tudták temetni, akinek nem maradt sok gyermeke hátra — csak kilenc. Azért határozati javaslatomat bátor vagyok ez irányban is beterjeszteni (olvassa) : »Hatalmazza fel a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy az 1892. évi XLV. te. 77., 78. és 113. §-aiban, illetve az 1920 : 1. te. 9. §-a alapján hatályban tartott 1918. évi 6495. M. E. számú rendelet 18. és 22. pontjában a polgári állami, államvasuti és államvasuti fizetési rendszerrel biró tisztviselők és egyéb alkalmazottak után biztosított temetési járulék, valamint az 1921 : XXIII. tcikk 9, §-ában jóváhagyott 1920. évi 8900. M. E. számú rendelet 20. pontjában biztosított temetési segély együttes összegben lyett temetési járulékot időről-időre és pedig mindenkor a mai viszonyoknak megfelelő össze be rendeleti utón állapithasson meg és felhatalmazza a hivatalok vezetőit, hogy a kijáró temetési járulékokat az igényjogosultaknak a rendelkezésére álló állami pénzekből, a házi pénztárból előlegezzék.« Huszár Elemér : Épitse le a kormány a halált ! Homonnay Tivadar : T. Nemzetgyűlés ! Ezzel parallel bátor vagyok még egy határozati javaslatot beterjeszteni. Gyermekáldás esetén az a közalkalmazott nincs abban az anyagi helyzetben — ugy, mint az előbbi esetben — hogy kis csecsemőjének fehérnemükelengyét tudjon venni. Tudjuk azt, hogy milyen veszedelmesen hódit az egykerendszer ; tudjuk azt, hogy ma már a tisztviselők között is az egykerendszer úgyszólván uzus lesz. Igaz, hogy a népjóléti minister ebben az esetben megint csak ad ki rendkívüli segélyt, későn és keveset a rászorult alkalmazottaknak kivételesen, amely segítség azonban későn jön. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, mert ez az eset ugyanaz, mint az előbbi, s azért csak idevonatkozó határozati javaslatomat kívánom a nemzetgyűlés elé hozni, amely a következőképen szól (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak, az államvasuti, államvasuti fizetési rendszerrel biró alkalmazottak és városiak részére gyermekáldás esetén a bejelentéstől számított négy napon belül rendkívüli segély címén a házi pénztárból az alkalmazott háromhavi összilletményét utaltassa ki.« (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. ) T. Nemzetgyűlés ! Ezekután áttérek a székesfővárosi alkalmazottak ügyére. A törvényhatósági joggal felruházott, valamint a rendezett tanácsú városok tisztviselői az 1923. évi IV. tcikk alapján az állami rendszerű fizetési osztályokba soroztatnak. Ugyanezen fizetési osztályok kiterjesztettek a székesfővárosra is azzal az intencióval, hogy a székesfővárosi alkalmazottak is ugyanolyan illetményeket kapjanak fizetési fokozatonként, mint az államiak. De nemcsak a fizetésre vonatkozik ez, hanem a rendkívüli segélyre is. S mit látunk? Azt, hogy az egyenlő elbánás elve itt is megbicsaklott, dacára annak, hogy igen sokszor felhívtuk már erre a kormány figyelmét. Én magam két alkalommal hivtam fel erre a belügy minister ur figyelmét, rámutatva arra is, hogy szerintem nagyon is kétséges, hogy joga volt-e a minister urnák és a kormánynak a 60.036/1903. sz. rendeletet kiadni, Rámutattam arra is, hogy a kormány kétféle mértékkel mér ; másféle mértékkel mér a székesfővárosi alkalmazottaknak és másféle mértékkel mér az állami alkalmazottaknak. Minthogy ezt már két alkalommal hoztam a Ház elé, nem kívánok most ezzel a kérdéssel hosszasan foglalkozni, csak rá
