Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.

Ülésnapok - 1922-145

A nemzetgyűlés 145. ülése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. 137 Szilágyi Lajos : Az alárendelt, a tiszt viselő hitelez az államnak ! Homonnay Tivadar : Meg kell emlitenem, hogy bár a kormánytól a közöttünk folyt tárgyalás alkalmával Ígéretet kaptunk arra, hogy minden vonalon, nemcsak a ministeri um okban a tisztviselőknek, akik kiküldetnek, előlegeket fog rendelkezésére bocsátani és nem az lesz a helyzet, hogy nem az állam fizeti a tisztviselőt, hanem az a pái ezer koronából tengődő tisztviselő előlegezi hosszú hetekre, sokszor hat hétre vagy két hónapra az államnak azt az összeget, amelyre szükség van akkor, amikor kimegy, hogy az államnak szolgálatot teljesítsen, . . . Rothenstein Mór : ígéreteket mindig adnak í Homonnay Tivadar : ... ez a helyzet még mindig nem változott meg és még mindig várom azt, hogy a kormánynak azok a tagjai, akik ez irányban nekünk a tárgyalás alkalmával Ígéretet tettek, ezt be is váltják, s nem olyan későn fogják kiadni az erre vonatkozó rendeleteket, mint a napibér és óradíjak megállapítására vonatkozót, amely ma már szintén idejét multa. Visszatérve a kiküldetési díjakhoz, meg kell emlitenem, mennyire lehetetlen helyzet az, hogy például a kocsipénzeket 5—600 koronában állapítják meg. Hiszen lehetetlen ilyen összegekért kocsit kapnia annak a tisztviselőnek, akit szolgálati főnöksége kirendel. Szilágyi Lajos : Egy kisgazda sem fogna be azért ! Homonnay Tivadar : Igen kevés helyen van jármű, úgyhogy ezek a tisztviselők, akik kimennek, ha nem mennének ki, sokkal nagyobb kárt okoznának az országnak, mintha a nekik járó kiküldetési díjakat teljes összegében megtérítenék. Lehetetlen, hogy a fuvarpénzt 120 koronában állapítsák meg kilométerenkint. Szeretném látni azt, aki az ő fuvarját kilométerenkint 120 koronáért odaadja. Ezért intézkedni kell aziránt, hogy a kormány a hatóságilag megállapított fuvart tényleges és teljes összegében térítse vissza. Ezért indítványozom (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak által hivatalos kiszállásolás alkalmával felszámitható napidíjakat oly mértékben állapítsa meg, hogy azokból az ellátással és elszállásolással járó kiadásokat fedezni tudja, a bérkocsi díj at és fuvarpénzt pedig oly mértékben, hogy abból a vett bérkocsi vagy fuvardíj valósággal fedeztessék.« A közszolgálati alkalmazottak akkor, amikor a legnehezebb időket élik és a legnehezebb viszonyok közt vannak, igen nagy sérelmet szenvedtek. Akkor vonják meg tőlük a vasúti kedvezményt, amikor a vasúti tarifát emelik és akkor vonják el tőlük a kedvezményt, amikor havonta 10.000 koronákat adnak nekik plusz-segélyként, amikor a lakáskérdés nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is a legfenyegetőbbé vált. Amikor a tisztviselők, a közalkalmazottak kara annyira el van keseredve, — nem akarom ezt részletesen indokolni és az okokat felhozni, hogy miért kell a tisztviselőknek ezt a kedvezményét fentartani, mert amúgy is mindenki nagyon jól tudja, —- amikor az árak szédületesen emelkednek, a fizetések pedig azzal még közeli arányban sincsenek, akkor nem tartom megengedhetőnek azt, hogy a kormány a kedvezményeket megvonja. Elismerem, joga van megvonni, hiszen bizonyos törvény, amelyre majd később hivatkozni fogok, felhatalmazza az illetékes resszortministert, hogy rendeletben szabályozhassa a kedvezmény keretét, de ezek a tisztviselők már 30—40 esztendőn keresztül úgyszólván szolgalmi jogot szereztek maguknak arra, hogy a kedvezményt továbbra is megkapják ; nem tudom tehát megérteni, hogy a kormány miért jön ilyen szűkmarkú rendelkezésekkel. Ezért indítványozom (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a közszolgálati alkalmazottak részére a vasúti menetdíjkedvezmény tekintetében az 1923. évi január 1. előtti állapotot állítsa vissza és addig is sürgősen intézkedjék, hogy az értesítéssel ellátott állandó díjnokok részére az arcképes vasúti igazolvány és a szomszédos forgalomban érvényben volt kedvezményes áru, úgynevezett utasitásszerüen kiadott menetjegy füzetek pedig a közszolgálati alkalmazottak és ezek családtagjai részére mielőbb újból kiadassanak.« Az állami hivatalokban igen sok tisztviselő) különösen főtisztviselő felelősségteljes pozíciót tölt be. Nem milliók, vagy százmilliók, hanem milliárdok felett ítélkeznek és döntenek, szerződéseket kötnek, vagy vetnek el. Ezek a milliárdos szerződéseket kötő felelősségteljes tisztviselők és más reprezentációs állásokat betöltő tisztviselők ellenértéket alig-alig kapnak. Előbb-utóbb úgyis át kell térni az óradíjakról a pótlékok rendszerére. Röviden csak azzal indokolom az ebben az irányban beterjesztendő határozati javaslatomat, hogy azoknak a reprezentációs állásokat betöltő tisztviselőknek, akik kénytelenek — rossz magyarsággal kifejezve —- mitmach ölni a felettes, a vezető pozícióban lévő ministerükkel vagy egyéb vezetőjükkel, a kormányzat legalább adjon módot arra, hogy az ehhez szükséges összeget ne a családjuktól vonják el, hanem valahonnan fedezni is tudják. Ez vonatkozik ugy a ministeriumokra, mint az államvasutra, a postára, a városra és a többi igazgatási ágra. Határozati javaslatom a következő (olvassa) : »Hatalmazza fel a nemzetgyűlés a kormányt, hogy az államvasuti hivatalokban és városi hivatalokban felelősségteljes vezető és reprezentáló állást betöltő tisztviselők részére az illető szolgálati viszonyokhoz mérten adjon működési pótlékot, illet\e azt a drágaság emelkedéséhez mérten időnként emelje fel.« A ministertanács a közelmúltban határozatot hozott, amelynek értelmében Kezelővé \agy kezelőnődé csak az az alkalmazott nevezhető, ki, aki legalább hat év óta egyfolytában szolgál, a XI. fizetési osztályba pedig csak az az alkal20*