Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-145
136 A nemzetgyűlés 145. illése 1923. évi június hó 27-én, szerdán. A díjaknak ilyen megállapítása az érdekelteket igen nagy nyugtalanságban tartja, mert ebben a tisztviselői kar széles rétegei az illetményrendszer alapelveinek előrevetett árnyékát vélik felismerni, olyan alapelveket, amelyeknek alkalmazása a tisztviselői társadalmat már előre izgalomba hozza. Szilágyi Lajos : Az iskolavégzettséget kutatják a túlórázásnál. Homonnay Tivadar: A tisztviselők ugyanazt a munkát végzik hivatalos órán túl, mint amelyet végeznek a hivatalos órák alatt, tehát kizárólag a fizetési osztálynak megfelelőleg kellene megállapítani óradíjukat. Ma a helyzet az, hogy egy 21 év óta szolgáló irodafőtiszt kevesebb óradíjat kap, mint egy ma kinevezett számvevőségi gyakornok. Ennek a helyzetnek orvoslására vagyok bátor a következő határozati javaslatot beterjeszteni (Halljuk ! Halljuk I a baloldalon. Olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a megállapított hivatalos időn túl végzett munkáért járó díjak kizárólag fizetési osztályoknak megfelelően és a mindenkori gazdasági helyzetnek megfelelő összegekben állapíttassanak meg.« (Elénk helyeslés a baloldalon.) Tudvalévő, bogy a közszolgálati alkalmazottak egyes kategóriái, ugy tisztviselők, mint altisztek, sőt még napibéres szolgák is, ruhailletményben részesültek, annak idején pedig az állam természetben látta el őket ruhával. Később a kormány rendeletet adott ki, amelyben ezt a ruhailletményt ma már nevetséges összegben, 240 koronában állapította meg. Az érdekeltek már igen gyakran fordultak a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy vagy adjon részükre megfelelő összeget, vagy pedig utalja ki a szükséges ruhát. Egyik-másik ministeriumban kiadták természetben a ruhailletményt, ós pedig azokban a ministeriumokban, amelyeknek ministerei kardoskodtak érte. A lakbéreknél például megvédte a honvédelmi minister ur, (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon. ) amire majd annak idején rá fogok mutatni. . . Szilágyi Lajos: Dicséretére legyen mondva, legalább megvédi a saját embereit! Homonnay Tivadar : . . . dicséretére legyen mondva. A honvédelmi ministeriumban és a földmivelésügyi ministeriumban kiadták a ruhailletményt, a többi ministeriumban azonban nem. Miért? Mert a pénzügyminister ur azt mondja a 10.714/1919. számú rendeletet idézve (olvassa) : »A ruhailletményeket csak a megállapított évi pénzösszegekkel lehet előirányzatba venni és ahol a ruházat természetben való adása rendszeresítve nincs, évi ruhapénz helyett a ruházatot természetben nem lehet adni, tehát a ruházatnak jelenleg magas árát előírni nem lehet. A szerzett jogok egyenlő elbánást követelnek. Ezért kérdést intézek a kormányhoz és beterjesztem határozati javaslatomat (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy azoknak az állami, vármegyei, államvasuti s állami fizetési rendszerrel biró altiszteknek, szolgáknak, akik egyenruha viselésére vannak kötelezve, ezidőszerint pedig helyette ruhapénzben részesülnek, az egyenruha továbbra is természetben szoigáltassék ki.« (Helyeslés a baloldalon.) A közszolgálatban lévő dijnokok hosszú idő óta kérelmezték azt, hogy az állam szolgálatában eltöltött idejük teljes egészében számittassék be. Ezek is deputációba deputáció után mentek az illetékes ministerekhez, sajnos eredménytelenül. Az 1912 évi XIV. te. azt mondja, hogy annál a tisztviselőnél, aki kineveztetését közvetlenül megelőzően az 1. 2. 3. §-okban megjelölt hivatalokban vagy a 16. §-ban Emiltett törvényhatóságnál dijnoki minőségben volt alkalmazva, a dijnoki minőségben megszakítás nélkül töltött időt be kell számítani, még pedig ugy, hogy a dijnoki minőségben töltött idő minden teljes két hónapja egy hónapnak számit, két hónapon aluli része pedig figyelembe nem vétetik. Én ezt igazságtalannak tartom és pedig azért, mert ugyancsak az 1912. évi XL V. te. 13. §-a az altiszteknél, szolgáknál, napibéres szolgáknál, alkalmazottaknál, napszámosoknál az egyfolytában eltöltött időt teljes egészében beszámítja, s ugyancsak ezt látjuk a diplomásoknál is bizonyos mértékben. Egyenlő mértékkel mérjen a törvény és a kormányzat. Ennek a törvényszakasznak módosítását ezért feltétlenül kívánatosnak tartom s erre vonatkozólag a szakaszoknál leszek bátor javaslataimat beterjeszteni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) À díjnokokról még meg kell jegyeznem, azt. hogy a díjnok azelőtt különmunkára szerződött az államhoz, de az 1897. évi XXIV. tea dijnoki alkalmazást állandósította. A díjnok tulaj don képen tisztviselői funkciót végez s mégis az illető h'vatal főnökének módjában áll egyhónapi szolgálat után a díjnokot elbocsátani. Kívánatos volna ennek az állásnak a bizonytalanságát megszüntetni. Kívánatos volna, hogy ezek a dijnokok, akik hosszú időn keresztül olyan szorgalmasan szolgálták munkaadójukat, az államot, fizetési osztályokba neveztessenek ki irodatisztekké és kezelőkké. Erre vonatkozóan egy határozati javaslatot kívánok beterjesztem. (Olvassa :) »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a dijnoki állásokat szüntesse meg, és az ezidőszerint szolgálatban lévő állandó díjnokokat képzettségük, továbbá szolgálati idejük s érdemességük alapján irodasegédtisztekké és kezelőkké nevezze ki.« (Élénk helyeslés a baloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! A régi szabályok szerint az állami szolgálatban lévő tisztviselőknek abban az esetben, ha hivatalos kiküldetésre mentek, minden kiadásuk fedeztetett. Ma az a helyzet, hogy a kormány olyan minimális összegben állapítja meg ezeket a kiküldetési díjakat, hogy az a tisztviselő, aki kimegy és szolgálatot tesz az államnak, nem kapja meg azokat a készkiadásait sem, amelyeket saját zsebéből kénytelen előlegezni, családjától, hozzáteszem, nélkülöző családjától megvonni,
