Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-137
23. évi június hó 13-án, szerdán. 224 'A nemzetgyűlés 137. ülése 19i Rothenstein Mór : Hogy mennyire van szüksége az országnak erre az egyesületre, azt bizonyítja az a körülmény is, hogy pl. a Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete a gyárakban alkalmazott munkások részére az illetékek felét megfizeti, természetesen nemcsak a munkások, hanem a munkaadók érdekében is. Hiszen ha egy munkást baleset ér, azért a munkáltató bizonyos felelősséggel tartozik és igy előrelátással gondoskodik az emiitett munkáltató testület arról, hogy az ő munkásai ilyen esetben ne álljanak teljesen segítség nélkül. Amikor tehát a kereskedelemügyi minister ur elutasítja a rokkant- és nyugdíjegyletnek ezt a szerény kérését, igazán gondolkodóba kell esnünk, hogy az ilyen cselekedetek után lehet-e ebben az országban arról beszélni, hogy a kormány gondol arra, hogy a munkásság helyzete ezekben a szomorú időkben javuljon és segit ott, ahol segíteni kötelessége volna. A munkások körében nagyon elterjedt az a hit, hogy ebből a rokkant- és nyugdíjegyletből lesz valamikor itt az állami aggkori és rokkantbiztosit ás. Ha az illetékes fórumok komolyan figyelembe vennék, hogy a munkásság aggkoráról és rokkantsága esetére is gondoskodnia kell az államnak, mint ahogy kellene gondoskodnia, akkor két kézzel kellene megragadnia az alkalmat arra, hogy ezt az egyesületet támogassa. Ahelyett azonban, hogy mig ez megvalósul, a kormány az ilyen intézetet nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatná, ép az ellenkezőjét kell tapasztalnunk. Amikor azt látjuk, hogy mindenütt a külföldön vagy már megvan ez az állami intézmény, vagy készülőfélben van — és pedig nemcsak nyugaton, hanem a Balkánon pl. Romániában is — és azt látjuk, hogy ahol nincs meg, ott mindent megtesznek arra, hogy meglegyen, akkor érthetetlen az a rideg magatartás, amelyet a magyar kormány és a mostani kormány ezzel a kérdéssel szemben tanúsítanak. Jogos a felháborodás és az elkeseredés a munkásság körében, mikor azt látják, hogy másutt megvan ez a belátás és pont ebben az országban, ahol azt mondják, hogy a helyzet az, hogy mindnyájunknak össze kell fognunk, hogy a nagy bajon, amelyben az ország van, segítsünk, csak akkor hívják fel a munkásságot, ha nem is az országnak, hanem az ország ügyei intézőinek, a kormánynak szüksége van arra, hogy a munkásság is támogassa. Mielőtt a kormányelnök elutazott külföldi útjára, akkor megtalálta a munkásságot vagy annak képviselőit, hogy felhívja figyelmüket arra, hogy mekkora szükség van arra, hogy ugy cselekedjünk, hogy semmiből se legyen baj. Amikor azonban a munkásság képviselői a kormány figyelmét megpróbálják felhívni arra, hogy a munkásság olyan helyzetben van, különösen szociális téren ? amelyben támogatásra szorul, akkor nincs meg az a viszonosság és kölcsönösség, amely természetes volna. Abban a feltevésünkben tehát, hogy valamelyik kormány fel fogja használni ezt az egyesületet arra, hogy azt anyagilag támogatván lehetővé tegye, hogy ebből fejlődjék ki az aggkori és rokkantbiztositás intézménye, abban mi tévedtünk. Mi feltételeztünk észszerüségefc, okosságot ott, ahol a megértésnek ez a szükséges kelléke nincs meg. Ilyen körülmények között senki se csodálkozzék, ha a széles néprétegek elkeserednek és nem tudnak lelkesedni olyan rendszer iránt, amely őket mint mostohagyermekeket kezeli. Ezek után legyen szabad a következő interpellációt felolvasnom (Mozgás a jobboldalon. Olvassa) : »Interpelláció a kereskedelemügyi minister úrhoz ós az összkormányhoz a Magyarországi Munkások Rokkant- ós Nyugdíj-egyletének megvont államsegélye tárgyában : A kereskedelemügyi minister ur 6503/XX. 1923. sz. alatt kelt leiratával a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-egyletének a múltban birt 10.000 koronás államsegélyének folytatólagos engedélyezése és felemelése iránt való kérelmét azzal az indokolással, hogy »a mostani körülmények között hitel nem áll rendelkezésre«, elutasította; erre való hivatkozással kérdem: 1. Hajlandó-e a kereskedelemügyi minister ur a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletének a mai viszonyoknak megfelelő rendszeres évi államsegélyt folyósítani mindaddig, amig az állam törvényhozás utján fog gondoskodni az aggkor és rokkantbiztositásról ? 2. Hajlandó-e a kormány a genfi munkaügyi konferencián tett Ígéretéhez híven a munkások és alkalmazottak kötelező állami rokkantés aggkori biztosításáról törvényjavaslatot terjeszteni a nemzetgyűlés elé?« Elnök: Az interpelláció kiadatik a kereskedelemügyi minister urnák és a kormánynak. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt interpellációm tulajdonképeni tárgyára rátérnék, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy távol áll tőlem az itt emiitettek közül bárkit is mást felelőssé tenni, mint kizárólag a kormányt, mert hiszen a kormány, ebben az esetben a belügyminister ur felelős azokért az intézkedésekért, amelyek az államfő látogatásával kapcsolatban történtek. Az államfő látogatásairól nem kivánok beszélni; hiszen normális időkben, ha minden teljesen rendben van, ezeknek a látogatásoknak megvan az a jó hatása, hogy az államfő a lakosság nagy részével érintkezésbe jön. Én osztozom annak az osztrák politikusnak felfogásában, akit egyszer egy választói gyűlésen hallottam beszélni s aki, mikor megkérdezték tőle, hogy az osztrák
