Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-135

À nemzetgyűlés 135. ülése 1923. évi június hó 8-án, pénteken, 161 sek következtében a magyar állam lefoglalta, abban az esetben a francia clearing-hivatal ennek az autónak az értékével meg fogja terhelni a magyar clearing- hi vatalt. Minthogy igy láttuk a békeszerződés e két pontját, amelyek feltétlenül belső rendezést igényelnek, most már ismertetnem kell azokat a főkérdéseket, amelyekre a belső szabályozás vonatkozik. Láttuk, hogy a békeszerződés értelmében a győztes államok régi magánköveteléseiért a magyar állam teljes egészükben felelős. A kérdés tehát az, hogy miként hajtja be a magyar hivatal a magyar adósoktól ezeket az összegeket. Erre nézve különböző megoldások gondolhatok el. A német birodalomban pl. ugy fogták fel a helyzetet, hogy a német polgár egyáltalában nem oka annak, hogy háború volt és nem a német polgár idézte elő a márka leromlását, a német adós tehát teljesen ártatlan abban, hogy pl. most az angol font olyan mérhetetlenül drága a német polgárok szemében. Épen ezért a német belső clearing-törvény kimondja, hogy a német adós csupán azt az összeget köteles megfizetni^ amelyet az a tartozás márkában jelentett háború előtt. Ez áll akkor is, ha a tartozás már eredetileg valutatartozás volt, de akkor is, ha eredetileg márkára szólott és most valorizálandó volna. A német birodalomban tehát a valutatartozásokat csak annyi márkában kell befizetni, amennyi márkát tett az az összeg a hadüzenetet megelőző hónapban. Ha mi is ugyanezt a rendszert fogadtuk volna el, akkor az előbb emiitett példa szerint, ha egy magyar adós 240 K-val tartozott volna a háború előtt, s most tiz fontot kellene fizetnie, most is csak 240 K-t volna köteles fizetni. Bár a 10 font ma 300.000 K-t jelent, de ezt a különbözetet a magyar állam volna köteles megfizetni. Azt azonban beláthatjuk, hogy a magyar állam mostani súlyos pénzügyi helyzete ezt a nagy luxust — hogy ugy fejezzem ki magamat — nem engedheti meg. Az osztrák rendszer hasonlóan a német rendszerhez bizonyos mértékben szintén átvállalja az államra e tartozások egy részét, de csak az adósságok különböző százalékait vállalja. Más százalékot állapit meg a kereskedők, az iparosok és egyéb magánosok tartozásaira nézve, tehát figyelembe veszi az illető polgárok teherviselőképességét . Az is lehetetlen azonban, hogy ezeket az összegeket egyszerre hajtsa be a magyar hivatal a magyar adósoktól, mert ha figyelembe vesszük azt, hogy már 24 K tartozánsak, amely a háború előtt volt, most körülbelül 30.000 K felel meg, tehát ha a magyar hivatal egy összegben kivánná behajtani a magyar adósoktól ezeket a horribilis összegeket, azt hiszem, hogy még a legtőkeerősebb vállalatot is tönkretenné. Ezért tehát feltétlenül szükséges a részletfizetési kedvezmény megadása. A magyar javaslat elvben kénytelen volt elfogadni azt, hogy minden magyar adós teljes egészében felelős a háború előtti valutatartozásokért, mert ha egészben, vagy részben magára vállalná a magyar kincstár ennek a különbözetnek megtéritését, olyan rendkivül nagymennyiségű fedezetlen bankjegyeket kellene kibocsátanunk, hogy az pénzünket teljesen megsemmisítené. Méltányos esetben azonban ez a törvényjavaslat lehetővé kivánja tenni azt, hogy bizonyos kedvezményben részesítsék a magyar adósokat a fizetéseknél. A magyar javaslat tehát az esetek individuális kezelésére törekszik, még pedig a méltányosság alapján állva. A részletfizetési kedvezményt azonban a magyar javaslat minden egyes esetben megadja. Rátérek most arra a kérdésre, hogy miként kártalanittatnak a törvényjavaslat szerint azok a magyar állampolgárok, akiknek pénzkövetelés, vagy valamely más követelés jár az illető clearingrendszert elfogadott államból. Ezt a clearingkövetelést az illető külföldi állam de facto nem fizeti meg az illető magyar hitelezőnek, illetve követelőnek, hanem csak előírja a magyar clearinghivatal javára a jóvátételi számlán. Az előbb emlitett példában pl. a tokaji borkereskedő hiába követeli az angol szállodástól az ő borának az árát, nem kapja meg, hanem azt csak előirják a magyar clearing-hivatal javára a jóvátételi számlán. Ezzel pedig a magyar hitelező nem elégedhetik meg, te hát valamiképen kártalanítani kell. Ugyanez áll azokra az esetekre is, amelyekben valamely magyar állampolgár javait a trianoni békeszerződés 232. §-a értelmében az illető idegen államban eladták s az ebből befolyt összeget az illető hivatal a magyar hivatal javára irta csak elő. Ha pl. egy magyar főúrnak Paris környékén volt egy háza, azt a trianoni békeszerződés 232. cikke értelmében a francia állam eladta, a befolyt összeget pedig a magyar jóvátétel javára írták elő. Természetes tehát, hogy ezt a magyar főurat valamiként szintén kártalanítani kell. Minthogy pedig e feltétlenül szükséges kártalanítás céljára ujabb államjegyeket nem akarunk kibocsátani, nehogy pénzünk még jobban romolj ék, tehát e törvényjavaslat ugy oldja meg ezt a kérdést, hogy sorsolás alá kerülő állami kötelezvényeket ad a hitelezőknek a magyar clearing-hivatal. Az említett borkereskedőnek pl. tartozásáért fontokra szóló állami kötelezvényeket fog adni. Az is tervbe volt véve, hogy az ilyen állami kötelezvényeket, amelyek nem bizonyos személyekre szólnak, hanem átruházhatók volnának, megvásárolhassa az illető magyar hitelezőtől az a magyar adós, akinek ugyanabban a magyar államban tartozása van, és hogy ezekkel az állami kötelezvényekkel fizethessen a magyar felülvizsgáló hivatalnál angol hitelezőjének. Pl. ha a tokaji borkereskedőnek 100 font követelése van egy londoni szállótulajdonostól,ezért ilyen állami kötelezvényt kapott volna a magyar clearing-hivataltól, és ha van Magyarországon olyan bank, (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) amely tartozik Londonban 100 fonttal, az a borkereskedőtől egyszerűen megvásárolhassa ezt a 100 fontra szóló állami kötelez-