Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-128
624 A nemzetgyűlés 128. ülése 1923 gazdasági, valamint pénzügyi tekintetben tartsák szem előtt azokat a szabályokat, amelyekkel ők ezt a rettenetes nagy vagyont megtudták maguknak szeiezni. Annál inkább bántott azonban egy nagyon furcsa és kellemetlen akkord, olyan incidens, mely a gyűlés végén ért bennünket, Az történt ugyanis, bogy a gyűlés végén Neterda Modest ministeri tanácsos ur . , . Fábián Béla: Mit csinált a bolsevizmus alatt Neterda ur? Kiss Menyhért: Egészen jól viselte magát. Nem volt igaz a vád, amit emeltek ellene. En tudom, mert ott voltam. Neterda Modest tehát felkérte a szervezési munkálatok eddigi végrehajtóját, Rákóczi Béla állami főgimnáziumi rendes tanárt, hogy a szervezési munkálatokra vonatkozó javaslatait tegye meg. Ekkor a jelen volt hatósági közeg. Erdőhegyi Ferenc főszolgabírónak szolgabirája felemelkedett ós kijelentette, hogy amennyiben Rákóczi, tanár ur a javaslatait megtenné, ő kénytelen lenne a gyűlést feloszlatni. Mi tiltakoztunk ez ellen, mert nem tudtuk elképzelni, mi az oka ennek. Meg is kértük, mondja meg, hogy ügyészi vád emeltetett, vagy bírói Ítélet hozatott, vagy internálási eljárás van-e folyamatban ellene vagy általában a rendőrség valamilyen eljárást folyamatba tett-e ellene. Azonban minderre azt volt kénytelen válaszolni az eljáró közeg, hogy legnagyobb sajnálatára legfőbb utasításra és szigorú parancsra kénytelen ragaszkodni ehhez az intézkedéshez. Ezek után természetesen az érdekelt engem, milyen ember is lehet az a Rákóczi Béla tanár, aki Szabolcs vármegyében megszervezte az egyesületet számtalan községben a legszebb eredménnyel és a nyírbátori főszolgabíró haragját mégis ily nagyon kiérdemelte. Ekkor tudomásomra jutott, — hivatalos dokumentumokat kaptam róla — hogy a világháborút mint tiszt végigküzdötte, azután ott maradt román megszállás alatt, Gyulafehérvárott tanár volt, megszervezte ott az iparosságot és az iparos ifjúságot két egyesületben. Ez a munkája, mely a magyaroknak legnagyobb megelégedését váltotta ki, a románság részéről természetesen szigorú eljárást vont maga után úgyannyira, hogy eljárást is indítottak ellene és a brassói várba 8 hónapon keresztül bezárták. Erről a munkájáról, amit a magyarság érdekében ott végzett, ugy Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök, mint -az ottani vezető magyar emberek bizonyítványokat állítottak ki. Azután Magyarországra jött és itt állást vállalt. De azalatt is, amig az állami főgimnáziumban tanított, ugy Nyíregyházán mint Nyírbátorban a tisztek felkérésére . a tiszteknek és a legénységnek állandóan előadásokat tartott szakismeretekről és történelmi ismeretekről úgyannyira, hogy a tisztikar a legnagyobb lelkesedéssel, mondhatnám rajongással veszi körül ezt az embert. Annál feltűnőbb; hogy a Joszelgabiró ilyen rigorózus , évi április hő 28-án, szombaton. vele szemben. Nem tudom ennek okát, de minthogy azt, hogy olyan embert üldöznek, a ki a fanatikus magyar, nemzeti turáni gondolatnak megtestesítője és nem ötvenkrajcáros Rákóczi, hanem Rákóczi Ferencnek, a volt fejedelemnek, a legnagyobb magyar szabadsághősnek családjából származik és ma egész szellemi és lelki képességével fanatikusa a magyar gondolatnak, mondom, mivel egy ilyen embernek üldözését rendkbül beteges tünetnek találom, a következő interpellációt intézem a belügyminister úrhoz (olvassa),: »Van-e tudomása arról, hogy 1923 április 22-én Nyírbátorban az Ébredő Magyarok Egyesületének propaganda nagygyűlésén Erdőhegyi Ferenc főbíró a gyűlés feloszlatásának fenyegetésével nem engedte meg, hogy Neterda Modest ministeri tanácsos, elnök felszólítására dr. Rákóczy Béla főgimnáziumi tanár a vármegyei szervező bizottság főtitkára előterjessze a szervezés munkájára vonatkozó javaslatait ? Minthogy a nevezett tanár ellen se birói ítélet, se ügyészi vád nem hangzott el, sem internálva nincs, de mint állami főgimnáziumi tanár kötelességét példaszerűen teljesiti, milyen törvény alapján akadályozta meg őt fölszólalásában ? Milyen törvény alapján nyúlt bele az egyesület autonóm jogába, amely tagjai felszólalási jogának megsemmisítésében az egyesülési jog flagráns megsértését látja. Milyen intézkedést tesz a minister ur a törvénytelenül eljáró főbíróval szemben és utasítani fogja-e az egyesülési és a szabad véleménynyilvánítási szabadság jogának tiszteletbentartására.« Nagy Ernő : Szabolcs a legjobban közigazgatott vármegye! Elnök : Az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Olyan embertől, aki a magyar nemzeti gondolat alapján áll, kaptam jegyzőkönyveket, hivatalos parancsokat és értesítéseket. Ez az eset is, amelyet kénytelen vagyok az ország színe előtt szóvá tenni, épen olyan hihetetlenül hangzó eset, mint az, hogy olyan tiszta vármegyében, mint Szabolcs vármegye, nem engedik meg a faji alapon való szervezkedést. Az eset előzménye az, hogy a Hajduföldben Debreczenben megjelent egy cikk »Grotterhalte Debreczenben«- címmel, amelyben él van mondva a következő (olvassa) : »A nemzeti színen kívül semmi más szint nem engedünk felülkerekedni Magyarországon. Nem tűrjük a nemzetköziség vörös színét; nem tűrjük a zsidóság sárga foltját; de nem tűrjük az osztrákok fekete-sárga szellemét sem. Itt minden lehet, ami a hármas szín jegyében teremtődik, csak proletármennyországot, tiszamenti Palesztinát és osztrák örökös tartományt nem engedünk országunkból csinálni. Jól jegyezzék ezt meg azok a