Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-125
A nemzetgyűlés 12 1\ ülése 1923. tulajdonában volt térképet és telekkönyvet azidőbeli elöljáróktól kicsalták és az egész határt 1805-ben a 208 jobbágyi telekre újra akként osztották fel, hogy a jobbágyi tartományokból 3600 holdat elfoglaltak. Erre a község 1817-ben úrbéri pert kezdett, amely hét év multával, 1824-ben, a földesuraknak kedvező Ítélettel fejeztetett be. Ezt a megyei törvényszék is helybenhagyta és a hozott Ítéletek megerősítésére az úrbéri per folytatásában leginkább fáradozott Király János 60 éves adózót 50 botütésekkel fenyítették meg.« Kégi fájdalom és régi keserűség él földmivesnépünkben és nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a fájdalmat és ezt a keserűséget ennek az uj kornak meg kell gyógyítani, attól a népet meg kell szabadítania. Arra volt szükség akkor, hogy mindenki a zászlók alá menjen, és hogy hogyan gondolkoztak akkor a jobbágyok, azt jellemzi, mint az akkori idők szignuma, a siklósi választóknak egy levele, melyet Táncsicshoz intéztek. A levél olyan vidékről származik, melyről nem lehet azt mondani, hogy lázítók, izgatók vidéke, vagy, hogy valamely idegen nemzetiség lakta volna ; a legmagyarabb terület az, melynek •lakói ezt irják levelükben (olvassa) : »Hallja kend, Táncics! Mi ugy, mint a kend választói, kendbe nagy bizalmunkat vetettük, midőn kendet megválasztottuk követünknek, azért, mert kend nekünk sokat ígért, de a sokból, mint a kend újságjából látjuk, még csak valami sem lesz. Már elmúlt egy hónapja, hogy a képviselők, ha ugyan népképviselők volnának, akik ott ülnek ...« — majdnem ugyanez a hang volt itt, amikor a múlt esztendőben összeültünk — Szilágyi Lajos: Kend sokat ígért! Vanczák János: »... együtt vannak, még sem végeztek egyebet, hanem hogy katonát adjunk és fizessünk ; de hogy miért adjuk a katonát és miért fizessünk, erről eddig egy szót sem szóltak. Azt mondják ugyan, a haza veszedelemben van. De bogy kié a haza, vagy hogy mit tarthatunk magunkénak mi, kik Magyarországnak népei vagyunk, micsoda javakban részesülünk, arról ugy látszik, kerülik kendtek a beszédet, pedig mikor napszámra hiv bennünket valaki, megmondja ám előre, e lesz a fizetés és ha tetszik a jutalom, csak ugy megyünk munkálódni. Kendtek alighanem ismét rá nem akarnak bennünket szedni. Védjük meg előbb a hazát, majd azután ugy jutalmaznak kendtek bennünket, ahogy kendteknek tetszik. Bizony mi félünk, mert már sokszor megcsaltak kendtek bennünket. A horvátok Zágrábban nem ugy tettek ám . . .« Peidl Gyula: Már akkor ismerték az uralkodó osztály erkölcseit! Vanczák János : »... hanem ők előbb ígértek a népnek, a bán pedig megjárta az országot és az Ígéretet mindenütt kihirdette. Yan is hozzá ragaszkodás nagy. Higyjék el kendtek, sokan gondolkoznak ugy közülünk, hogy aligha évi április hó 25-én, szerdán. 429 jobban volt a horvátok mellé állani v Eddig is majd jobb volt a horvátnak dolga. 0 eddig is csak egy dézsmát adott s a robotnak csak a felét szolgáltatta; s lám a horvát, rác, akit mi tudatlannak tartunk, eddig is okosabb volt nálunk magyaroknál. Ezt szégyeljük és nagy szöget üt fejünkbe. Annál fogva azt mondjuk, jól vigyázzanak kendtek, ütött a szabadulás órája, de kiknek? Nem azoknak, akik eddig is szabadok voltak, hanem nekünk raboknak. Mi erre méltán mondhatjuk : hála istennek.« Nem akarom a hosszú levelet teljes egészében felolvasni . . . Esztergályos János : Ugy is tudják kendtek ! (Derültség.) Vanczák János.'... »Száz esztendejinél több már mióta mi fizetjük a porciót, mit a robot és dézsma mellett nem tartoztunk volna, rámegy az már majd hétszáz milliomra, és most megint milliókat fizessünk a váltságért ? ! akkor jöjj inkább muszka és irtsd ki a magyarországi zsarnok urakat«. A levél f) pontja a következőket tartalmazza: »A robotnak az emlékezete is gyalázatos. Érdemes volt-e a nép néhány Dózsaféle féktelenekért azon rettentő rabszolgaságra ? annyival inkább, hogy annak nem is a nép, hanem az urak és a papok voltak okaik, kik elámítva az öszvecsoportozott keresztes hadakat sem élelemmel, sem vezérrel el nem látták. Az éhség mire nem viszi az embert ! és ezért akarják büntetni örökre az ártatlan népet. Háromszáz esztendőt nem elégelnek a büntetésre, hanem most a korbácson ismét egy csomót akarnak kötni, hogy utoljára halálosan sújtson. Ezekbül Táncsics polgártárs megértheti kend, csakugyan igazságtalan az urbérek kárpótlása«. Ha ezelőtt 75 esztendővel igy gondolkozott a magyar nép, ha ezelőtt 75 esztendővel igy érezte a maga rabszolgaságát, és elnyomatását, nem gondolják-e földbirtokosaink, hogy azóta sokkal világosabban, sokkal messzelátóbban, sokkal mélyrehatóbban tud gondolkozni ez a nép? Nem gondolják-e, hogy ehhez a néphez nem szabad ilyen üres látszat-törvényekkel közeledni, hanem valóban segíteni kell nyomoruságán ? Itt vannak a vélemények a mezőgazdasági munkások helyzetéről. Itt. van Vadnay Andor, Rubinek Gyula, Koch Ede, gr. Károlyi Sándor, Darányi Ignác, Majláth József véleménye. Nem akarom ezeket idézni, csak figyelmeztetek rá, hogy ezek mind azt állapítják meg, hogy a magyar mezőgazdasági munkásságot a birtokososztály, az állam és a törvényhozás elhanyagolta, nem gondoskodott róla, ami elidegeníti őt a nemzeti államtól, a nemzeti eszmétől és nyomorúságba taszítja. Itt van az, amire megint csak azt kell mondanom, nem szívesen hivatkozunk. Itt vannak a magyar békefeltételek és ezekben a XIIL rész 335. cikkelye, amelyben a magyar állam kötelezettséget vállalt arra, hogy mindazt, ami a békefeltételekben foglaltatik, itt Magyarországon érvényesíteni fogja
