Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-125

428 A nemzetgyűlés 125. ülése 1923. évi április hó 25-én, szerdán. Vanczák János: Az a vita, amely itt e törvényjavaslat körül heteken keresztül lefolyt, két fontos körülményt jegecesitett ki a magyar földmives népre vonatkozóan.Az egyik körülmény az. hogy a magyar földbirtokos-osztályok szükkebblüsége és érzéketlensége a vagyontalan és a kisvagyonu tömegekkel szemben épen olyan ma, mint volt akkor, amikor még a jobbágyrendszer élt ; a másik körülmény pedig az, hogy a földmives nép kizsákmányolása ma nagyobb és nemzetpusztitóbb jelenség, mint valaha volt. Ezen a bajon ma sem akarnak komolyan segíteni, mert elzárják a segítés lehetőséget azzal, hogy elnyomják a földmives nép mozgási szabadságát és véleménynyilvánítását. Peidl Gyula : Ugy van, ez a döntő ! Vanczák János: Mondhatom, hogy ezzel a merev, kirívó osztályönzéssel szemben birtokososztályaink süketek és vakok akkor, amikor a múltból nem akarnak semmit sem tanulni és nem akarják tudomásulvenni azt, ami a nemzetre káros volt a múltban, amikor elzárkóznak a megváltozott viszonyoktól, a változott kor uj eszmeáramlataitól és bennehagyják a lakosság többségében azt a tüskét, azt a tövist, amely az elégedetlenséget és békétlenséget tartja ébren és amely nem vezethet másra, mint ujabb forrongásokra és kényszerű engedményekre, mert azt nem tanulják meg, hogy akkor kell engedni, amikor a kor kér, amikor a kor követel, és nem akkor, amikor a fellépő jelenségek arra kényszerítenek. Olvassuk csak végig az 1837-es és 1848-as idők törvényhozásainak tárgyalásait, rá fogunk jönni arra, hogy ott milyen súlyos és nehéz körülmények kényszeritették a karokat és rendeket azokra az engedményekre, amelyeket tettek a 48-as törvényekben magával a jobbágyfelszabadítással. Emlékezzünk rája, hogy 1848 katasztrófáját mennyiben segítette elő az a szűkkeblűség, az az elzárkózottság, az anyagiakhoz, a kiváltságokhoz és az előnyökhöz való az a ragaszkodás, mely akkor a karokat és rendeket vezetteAmikor azután előállott a kényszerhelyzet, amikor a 48-as győzedelmes forradalom hatása alatt egymásután hozták meg a törvényeket március és április hónapokban és már április 11-én szentesitették is ezeket a törvényeket, igen rövid idővel azután aktuálissá vált itt a nemzet szabadságharca, amely szükségessé tette, hogy minden épkézláb ember a zászlók alá siessen. Ennek azonban ebben az időben igen nagy akadályai voltak és ezeknek az akadályoknak oka abban rejlett, hogy azok a törvények, amelyeket hoztak, először nem voltak őszinték, másodszor nem voltak becsületesen végrehajtva. Eöldmivesnépünk, parasztságunk lázongott, még pedig nemcsak a nemzetiségi vidékeken, hanem a legmagyarabb Alföldön is azok ellen az igazságtalanságok ellen, amelyek gyötörték. Ma nekünk itt annyiszor vágják a szemünkbe, hogy izgatók vagyunk, hogy lázítunk, hogy a föld- | mivesnépet akarjuk fellázítani és elzárják előlünk a csendőrszuronyok erdejével a föld népét. Akkor azonban, ebben az időben is egy ilyen lázító, egy ilyen izgató : Táncsics Mihály volt talán az egyedüli, aki a népre megnyugtatólag igyekezett hatni, dacára annak, hogy ő volt az egyedüli, aki a népnek ezt a lázongását és felzúdulását az őt ért igazságtalanságok ellen a legjobban átérezte és ostorozta is. Itt meg van irva Táncsicsról (olvassa) : »Táncsics volt az egyetlen, aki miközben újságjában egyre-másra közölte a vérlázító foglalásokról beküldött panaszokat, ki merte mondani és irni, hogy országszerte ezer meg ezer panasz bizonyíthatja, hogy ezen legelő-elkülönzés — itt legelőkről volt szó — többnyire a volt jobbágy megegyezése nélkül, kárával, akarata ellen, nagyrészt erőszakkal, csalárdsággal, fenyegetések között történt, tehát igazságtalanságból történt; aki a nemzetet fenyegető veszedelmek közepette figyelmeztetett arra, hogy a temérdek igazságtalanságot magában rejtő törvényszakaszt azért is sürgősen el kell törölni, mert azok, akik általa nyomva vannak, akiknek földjeiket, legelőiket erőszakkal, katonai hatalommal elfoglalták, el vannak keseredve, békétlenek, a haza védelmére nem hogy ösztönözve nincsenek, de sőt azok ellen ingerelve vannak, akik földjeiket törvény ellenére erőszakkal elfoglalták.« Ezt megírta Táncsics, de a népnek nem ezt irta, hanem a népnek azt irta, és a panaszkodókat azzal igyekezett válaszában megnyugtatni, hogy »ez az ügy nemsokára felvétetik a képviselőknél és hogy a képviselők ez igazságot teljesíttetni, általánosságban sürgetni fogják « Tehát akit ott lázítónak, izgatónak tekintettek és mondottak, akit később azután üldöztek, akinek az akkori idők legnagyobb férfia maga is azt mondta, hogy »ha mit nem néznék, eldugnám kendet oda, ahonnan kendet kihozták a társai«, ez az ember átérezte, hogy a hazának akkor minden fiára szüksége volt, igyekezett tehát a lázadó, az igazságtalanság ellen felgerjedő népet lecsillapítani ; egyrészt magában a törvényhozásban, másrészt lapjában kifejtett publicisztikai munkájával igyekezett türelemre inteni és türelemben tartani mindazokat, akiknek közreműködésére szükség volt. Ezt a választ, hogy t. i. a nemzetgyűlésen fel fogják vetni a képviselők ezt a kérdést és hogy általános megnyugvásra igyekeznek majd azt elintéztetni, az ómoravicai jobbágyoknak küldötte volt Táncsics, az ómoravicai békétlenségnek az oka pedig a következő volt (olvassa) : »Ezt a községet a kamara telepitette 1786-ban és 19.476 holdban szabta ki a 2O8V2 jobbágyi telket. Erről térkép és telekkönyv készült. A. község ezen felosztás szerint művelte a földeket és adózott tőlük. 1801-ben a kamara az egész községet Vojnics, Szalmásy ós Piukovics stb. uraknak eladta. Az uj földesurak az előbbi I felméréssel megelégedve nem voltak. A község