Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-122

A nemzetgyűlés 122. ülése 1923. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) A kormány ugy fogta fel a kérdést, hogy az egész közgazdasági életet a valuta javítása szempontjából állította be. Nem volt tervszerű, általános gazdasági politika, amelyet a drágaságra, a megélhetési viszonyokra, a közélelmezési viszonyokra való tekintettel folytattak volna, hanem az volt a főszempont, hogy a zürichi kurzust tartsák, és azért engedélyezték olyan nagy arányban a mezőgazdasági termények kivitelét, mert azt hitték, hogy ezzel a pénz értékét Zürichben tartani tudják, és ezzel azután itt benn is megváltoznak a viszonyok. Ez az általános közgazdasági politika alaposan megbosszulta magát, mert a pénz leesett Zürichben, itt benn pedig olyan nagy drágulási folyamat indult meg, amely oly szociális nyomorúságot, oly véghetetlen bajt jelent ma már, hogy ezzel valóban komolyan kellene a kormányzatnak és a nemzetgyűlésnek foglalkoznia. Elképzelhetetlen az a nagy nyomorúság, amely ma itt a dolgozó osztályokat, a íixfizetésüeket, a köztisztviselőket és általában a magántisztviselőket is sújtja. Arra a szociális szempontra, a közélelmezésnek arra a módszerére, amelyet Ausztriában, Németországban és többé kevésbé minden nyugati államban alkalmaztak, nálunk nem tértek át. Nálunk van népjóléti ministerium, közélelmezésügyi ministerium, van külön közélelmezésügyi tanács, vannak árvizsgáló bizottságok, amely intézmények végül mégis azt eredményezik, hogy a drágaság oly mértékben nő, mint csalán a mezőn, oly módon virágzik, ahogy akar, és hogy már nincs, és itt sincs aki megakassza, szabályozza, mert ezek az intézmények és intézkedések talán maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy a drágaság bizonyos fokig emelkedjék anélkül, hogy beavatkozás történnék. Különösen attól az időponttól fogva, hogy a gabonaforgalmat szabaddá tették, elkezdődött a nagyarányú áremelkedés az egész vonalon és a nyers mezőgazdasági termények árainak az emelkedése, mely maga után vonta a természetszerűen más egyéb termékeknek, az ipari termékek árának emelkedését is. Hogy egyebet ne említsek, a devizaközpont felállítását követeltük mi is itt a nemzetgyűlésen előterjesztett rezoluciónkban ; követelték ezt mások is és szükséges dolog is volt. Am de ugylátszik, hogy ennek a devizaközpontnak a működése is nem azt a célt szolgálja, ami rendeltetése lett volna, hanem ellenkezőleg, fokozta a drágaságot. Mert hiszen, ha olyan nehezen jut a kereskedelem ós ipar a devizához, mint ahogyan ezen az intézményen keresztül jut, akkor nem tudja beszerezni a szükséges cikkeit, nem tudja eszközölni az utánpótlást, és mi sem természetesebb, hogy itthon az összes behozott termékek ára emelkedik, mert hiszen kevés cikk van a raktárakban, az utánpótlás lehetetlen, ha pénznebézségek állanak elő, évi április hó 19-én, csütörtökön. &59 Kétségtelen dolog az, hogy közgazdasági és közélelmezési kérdésének a valuta szempontjából való kezelése megbosszulja magát, amint hogy most kezdi is magát megbosszulni. Talán a nemzetgyűlés többsége tagjainak fogalma sincs arról, hogy milyen rettenetes nyomorúságban van a dolgozó munkásosztály. Később rá fogok számszerű adatok alapján mutatni erre, de itt is konstatálnom kell azt, hogy a főkérdés az, hogy a drágaság megnövekedése, a termelés meg nem indítása, a munkaalkalmaknak nem fokozása, azt jelenti, hogy véghetetlen nagy társadalmi nyomorúság áll be, akkora nyomorúság, amelynek következményei kiszámíthatatlanok. Nem lehet meglátni, hova fognak a dolgok fejlődni és még mindig nem látunk a kormány részéről semminemű olyan intézkedést, amellyel megakasztaná a drágaságot, vagy hogy tovább menjek, stabilizálná az árak emelkedését. Maga gróf Hadik János, a közélelmezési tanács elnöke egy nyilatkozatában szintén kritikát mond — és talán illetékes is, lehet rá hivatkozni — a kormány egész gazdasági és élelmezési politikájáról s ebben a nyilatkozatában a következőket mondja, (olvassa): Csodálatos dolog, hogy még mindig nem látják be, holott a bekövetkezett események azt a legélesebben bizonyítják, hogy az eddigi gazdasági és pénzügyi politika a legnagyobb kudarcot vallotta. Ha e téren a legsürgősebben gyökeres változás nem történik, a legbölcsebb intézkedés az élelmezés terén is teljesen hatálytalan marad. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) A drágaság elleni küzdelemnek az élelmezési politika, midőn arra törekszik, hogy hiány ne legyen és hogy az ellátás az áralakulás érdekében, a kivitel kellő korlátok között tartassék, csak egyik részlete. Ezzel kapcsolatban a kormányzati politikának oda kell törekednie, hogy a háború és forradalmak következtében és azután leromlott jövedelemeloszlás egészségesebbé tétessék«. Tehát magának a közélelmezési tanács elnökének is, aki kétségtelenül állandóan foglalkozik ezekkel a problémákkal, ilyen lesújtó a véleménye és ő is azt állapit ja meg, hogyha itt nem történik másképen intézkedés, ha a kormányt közgazdasági és közélelmezési politikájában nem az a szempont fogja vezetni, amely kellene, hogy vezesse : hogy a közélelmezés, a közellátás problémája legyen az a főkérdés, amelyhez igazitani kell az egész közgazdasági politikát, akkor a helyzet nem lesz orvosolható. Mert hiszen a közgazdaságnak az a módszere, a közgazdasági politikának, az az irányítása, amelyet a kormány eddig követett, csődött mondott. Nem kell itt másra hivatkoznom, mint Hegedüs Lóránt pónzügyminister fináncpolitikájára, arra, hogy a most inaugurált fináncpolitika is kezd csődöt mondani és mindinkább leromlik a korona értéke, ellenben drágaság zu-