Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-122

Ä nemzetgyűlés 122. ülése 1923. keblüeknek tartom a feltételeket azért, mert először is, hogy megállapitásról egyáltalában szó lehessen, szükségesnek tünteti fel a törvényjavaslat, hogy valamely járásban vagy vidéken a napszámbér olyan kicsiny legyen, hogy abból a munkás és családja meg ne tudjon élni, hogy ily értelemben legyen szó a munkás erejének túlhajtott és jogosulatlan kihasználásáról. Nem tudom megérteni és elfogadni azt, hogy miért kelljen a mezőgazdasági munkásnak csak akkora bért koncedálni, amelyből ő és családja épen hogy megélhet. Meg vagyok róla győződve, hogy mindazok, akiknek legális vagyon van birtokukban, számot tartanak arra, hogy ezt a vagyont ugy tüntessék fel, mint amely munkának a gyümölcse, és pedig annak a többletnek a gyümölcse, felszaporodása, konzerválása, amely a munka eredményéből az életfentartásra szükséges cikkek beszerzése után megmaradt. Ha tehát a többieknek szabad volt a munkaeredményből felraktározni és lassankint gyűjteni a vagyoni jólét feltételeit és nagy vagyonokat, mi jogon akarjuk a munkásságot arra korlátozni, hogy ő viszont elégedjék meg azzal, hogy épen hogy megéljen munkájának az eredményéből? Ez sem nem igazságos, sem nem célszerű. Nem célszerű a munkáltató szempontjából sem s nem célszerű az állami konszolidáció szempontjából sem. Itt sokan vannak ebben a nemzetgyűlésben, akik azt az úgynevezett demagógiát, ha azt mint egy hétfejű vagy százfejü sárkányt maguk elé tudnák kapni, szívesen nekimennének fütykösökkel és agyonvernék, ugyanakkor azonban törvényjavaslatba iktatnak ilyen izgatásra nagyon alkalmas tételeket, amelyeket igen könnyen ugy lehetne magyarázni, hogy a munkásságnak csak a puszta megélhetésre van joga, s az állam csak akkor érzi a beavatkozás szükségét, mikor már a munkás megélhetéséről van szó. Ezzel szemben nekem az a felfogásom, hogy nem csak ott kell beavatkozni, ahol a munkás megélhetése van veszedelemben, hanem az kell, hogy legyen a kiindulási pont, az alap, hogy az állam beavatkozása azt célozza, hogy a munkás kapja meg nemcsak az ő életfentartására szükséges munkabért, hanem munkájának teljes bérét, amely őt igazság ós jog szerint megilleti s amely képesiti arra, hogy ne csak megéljen belőle családjával együtt, hanem tudjon baj és veszély esetére egy kis tartalékra is szert tenni, tudjon magának egy kis hajlékot építeni, és hogy a szorgalmasabbja, ügyesebbje, szerencsésebbre tudjon a munkás sorból ki is emelkedni. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mert ha azon az állásponton lennénk, hogy a munkásnak csak ahhoz van jogos igénye, hogy munkájából máról holnapra eltengődjék, akkor azt kellene mondanom, hogy semmiféle vagyonnak nincsen létjogosultsága. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : A minimális bért állapítjuk csak meg, annál többet lehet keresni! évi április hó 19-én, csütörtökön. 355 Haller József: Én azt tartom, hogy a minimális munkabérben jog és igazság szerint benne kell, hogy foglaltassák nem tisztán a megélhetés lehetősége, hanem ezenfelül az az összeg is, amelyből az a munkás lassanként, baj, betegség esetére tartalékolhat, félretehet valamit, amelyből fedezheti gyermekeinek tanittatási költségeit, s amelyből ugy, ahogyan az másoknak is sikerült, módjában legyen, ha nem is nagy vagyont felhalmozni, de mégis legalább valami kis vagyoni jólétre is szert tenni, hogy lassanként ő is eljuthasson az anyagi függetlenség boldog állapotához. Mert hiszen a vagyonnak, amennyiben igazságosnak fogadjuk el, nem lehetett más az eredete, mint egyedül az, hogy a munka eredményének a szükségletek kielégítése után fenmaradt része megmaradt és felhalmozódott. Ami magát az eljárási módot illeti, t. Nemzetgyűlés, ebből a szempontból a ja?aslatot teljesen célját tévesztettnek Ítélem, mert az a meggyőződésem, hogy a lényeg és a cél bele fog veszni a formalizmusba. Mert mi mindennek kell itt megtörténnie ahhoz, hogy valamikor egy ilyen munkabérmegállapitás létrejöhessen? Kell először is, hogy az illető járásból vagy községbői valaki a földmivelésügyi minister úrhoz felterjesztéssel éljen és felhívja figyelmét arra, hogy itt és itt a munkabérek azoknak a szempontoknak, amelyeket a javaslat 2. §-a feltüntet, nem felelnek meg. Az ugyebár valószínű, t. Nemzetgyűlés, hogy a munkáltatók ezzel a felterjesztéssel nem fognak élni. Nagyon gyakori eset, hogy a munkásság maga is inkább tűr, nyög és szenved s mindenik a másiktól várja, hogy majd az fog felterjesztést tenni, de ő maga már csak akkor él ezzel a jogával, amikor nincs tovább, amikor már nem birja szenvedését elviselni. Peidl Gyula : Nem is mer felterjesztést tenni, mert fél a bosszútól, a megtorlástól ! Haller József : Ha mégis valamelyik rászánja magát és elküldi a felterjesztést, akkor a ministeriumban ki kell jelölni egy referenst, aki javaslatot tegyen a minister urnák. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Az már megvan ! Haller József: A minister ur el fogja rendelni a munkabér megállapítását, . . . Rothenstein Mór: Vagy nem rendeli el! Haller József: ... de sőt előbb meg kell keresnie a mezőgazdasági kamarát, hogy adjon véleményt. Mármost ismerve a magyar bürokráciát, biztosra vehetjük, hogy ezt a véleményadást egypárszor meg kell sürgetni, mig végre sok sürgetés után valamiképen ,a kamarának mégis csak állást kell foglalnia. Állásfoglalását, véleményét felterjeszti a ministerhez, s azután nem tudom hány hét vagy hány hónap múlva fogunk abba a stádiumba jutni, hogy a minister ur el fogja rendelni, hogy meg kell tehát állapítani a legkisebb mezőgazdasági munkabért, 51*