Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-120
A nemzetgyűlés 120. ülése 1923. évi április hó 17-én, kedden. 257 munkabérek szabályozásáról szól, ugy nyúl bele a munkabérek szabályozásába, hogy csak a munkást köti meg. Ezen törvény szerint a szerződéseket már januárban, februárban meg kell kötni. Tessék csak elképzelni, hogy a mostani viszonyok között januártól júniusig micsoda nagy változások állanak be a megélhetési viszonyokban, s ezen idő alatt a drágaságnak milyen nagy emelkedése következik be. Minthogy azokat a munkásokat arra kényszeritik, hogy már januárban megkössék az aratási szerződést, amelyet majd júniusban vagy júliusban hajtanak végre, itt olyan helyzet áll elő, amely a munkásokat megfosztja attól a lehetőségtől, hogy ők a maguk legfontosabb kereseti lehetőségét kiaknázzák, kihasználják, vagy nem is szólva erről s annyit tehessenek meg, hogy az akkori feltételekhez mérten állapítsák meg igényeiket és követeléseiket. Ezeknek a munkásoknak nem volt és ma sincs szervezkedési szabadságuk. S ha még gondolunk a cselédtörvényre, ha még gondolunk arra a mezőgazdasági cseléd pénztárra, amelyet szintén mezőgazdasági szociálpolitikai törvénynek neveznek, akkor előttünk áll a legmagyarabb munkásréteg védelmének egész képe, amely alapjában véve nem jelent semmit. Hiszen azok a szolgáltatások, amelyeket ez a pénztár, ez az intézmény nyújt csekélyek voltak a háború előtt is, csekélyek voltak mindig, de különösen olyan csekélyek ma, hogy ezt támogatásnak, segélynek nevezni nem lehet. Szabó István (nagyatádi) földmiveiésügyi minister: Felemeljük azokat. Farkas István : Ellenben ezeknek a munkásoknak egyesülési és gyülekezési joga, szervezkedési szabadsága, amely minden szociálpolitikának és minden munkásvédelemnek az alapja, mert enélkül azt elképzelni nem lehet, nem volt meg soha. A mezőgazdasági munkásokat mindig ugy kezelték, mint annakidején a jobbágyokat, mindig ugy gondolták, hogy ezeket el kell zárni a világtól, ezekhez nem szabad hozzáférni, ezeknek nem szabad olvasni, lapot járatni, ezeknek nem szabad egyesületet alakítani, ezeknek nem szabad összejönni, mert hiszen akkor baj lesz. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha igy fogják fel továbbra is a mezőgazdasági munkásság helyzetét, ha ezen a téren az állam, az egész közigazgatás ezt a kérdést továbbra is ugy fogja kezelni, mint eddig, akkor ugyanazok a bajok fognak belőle származni, mint amelyek eddig származtak. Hiszen a birtokos osztálynak sem érdeke az, hogy egy elégedetlen, a világtól, a kultúrától elmaradt munkásréteggel dolgozzanak, ennek sem lehet érdeke az, amint hogy nem érdeke az az angol mezőgazdaságnak, nem érdeke a német mezőgazdaságnak sem, Angliában van a mezőgazdasági munkásságnak egyesülési joga, Angliában nincs olyan törvény, mint nálunk, az úgynevezett Darányi-féle törvény, Angliában a mezőgazdasági munkásság ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, amelyekkel az ipari munkások. S amint az angol mezőgazdasági termelés ezért mégis meg tud élni, tud haladni, fejlődni, és lépést tartani a korral, épugy tudna a magyar mezőgazdasági termelés is. Csakhogy minálunk még mindig megmaradt egy régi felfogás abból a jobbágyrendszerből, amelyet a földesurak kitermeltek, s amelytől nem akarnak elállani, s ez a felfogás az, hogy nem akarják engedni, hogy a mezőgazdasági munkások épugy szervezkedhessenek, mint más társadalmi réteg; ezeknek az egyesülési jogát elkobozzák, s ezek itt még mindig kivételes elbánás alatt állanak. Már pedig ez a módszer, a mezőgazdasági munkásságnak ilyen értelemben való kezelése és irányítása, az államon keresztül ilyen módszer szerint való igaz* gatás már a múltban is bebizonyult, helytelen dolog volt. Tessék csak visszaemlékezni azokra az akut* szerű, alkalomszerű zendülésekre, amelyeket a nyomorúság, a nélkülözés váltott ki ; tessék csak visszaemlékezni arra a kivándorlási lázra, amely megvolt, s amely a legmagyarabb vidékekről hajtotta ki az embereket, mert a rendes kére* seti lehetőség olyan alacsony, olyan kicsiny volt^ hogy abból tisztességesen megélni és egy csalá* dot eltartani nem lehetett. Tessék csak vissza* gondolni arra, hogy a legkülönbözőbb betegsé* gek épen ezen legmagyarabb réteg között pusztítanak a legnagyobb mértékben, hogy azokat ott az Alföldön, akik nappal künn vannak a mezőn, akiknek levegő áll a rendelkezésükre, hogy a tüdővész ezek közt pusztit legjobban. Tessék csak ennek megkeresni az okát, s akkor megtalálják azokban a rettenetes nyomorúságos rossz viszonyokban, amelyek között a mezőgaz* dasági munkások élnek, s amelyeknek megszün* tetése elsőrendű állami, társadalmi és nemzetgazdasági érdek. (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Mert ezt a réteget, t. Nemzetgyűlés, amelyet politikusok beszédekben dicsérni szoktak, amelyet novellákban, írásokban szeretnek felmagasz* talni, ilyen viszonyok között tartani nem jelent mást, mint hogy nem törődnek a mezőgazda* sági munkásnéppel, mert ha törődnének vele, akkor az a nagy termelő, produktív erő, amely a mezőgazdasági munkásnépességben van> még jobban kifejleszthetőbb lenne, épen csak meg* élhetési viszonyaikat kellene jobbakká, elfogadhatóbbakká tenni, ami által annyi bajt és veszedelmet lehetne egy csapásra elhárítani az országról. A helyzet azonban az, t. Nemzetgyűlés, hogy a régi világban, a régi nagy Magyarországban, a régi politikában sem látták be ennek szükségességét, noha egész csomó iró, tudós foglalkozott ezekkel a problémákkal és mindegyik kimutatta, még a legsovénebb is, hogy Magyarország jövője, boldogulása a mezőgazdasági többtermeléstől és a mezőgazdasági erők kihasználásától függ, mégsem tettek sem37*