Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-118

228 A nemzetgyűlés 118. ülése 1923. évi április hó 12-én, csütörtökön. taknak közel 70%-át teszik ki. Amikor erről a kérdésről egy előkelő politikus, az országnak egyik első pénzügyi kapacitása, Lukács László nyilatkozott, ... Kiss Menyhért: Sóminister volt! Homonnay Tivadar :. . . helyeslem azt a megállapítását, hogy a betegség gyökerét itt kell keresni. Lukács László azonban nem mutatott reá azokra a gyakorlati módokra és eszközökre, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy az országnak ezt a valóban fájó sebét meggyógyítsa. Lukács László megállapította a diagnózist az egyik helyen, ahol ezt a kérdést tárgyalta. Nem elég azonban a diagnózist megállapítani, hanem igenis, meg kell mutatni azt az utat, amellyel ennek a Kérdésnek a rendezését el tudjuk érni. Ha én Lukács Lászlónak vagyok, s a diagnózis megállapításánál tovább óhajtok menni, akkor azt mondom, hogy lehetetlen az, hogy az államnak minden tizedik polgára az államból és az állam üzemeiből éljen. (Ugy van! jobbfelöl.) En — helyében — mint volt ministerelnök és pénzügyminister, jó példával akarok előljárni, és javaslom a radikális operációt, nehogy bekövetkezzék Magyarországon is az a helyzet, ami Oláhországban van, hogy amikor az erdélyi tisztviselők elmentek Bukarestbe és kérték az oláh kormányt, hogy adjanak nekik olyan fizetést, amelyből magukat és családjukat fenn tudják tartani, azt felelte nekik ez a minister : az urak fizetésjavitást kérnek? Hát önöknél Magyarországon az volt a szokás, hogy a tisztviselők a fizetésükből élnek meg ? Nálunk ez csak borravaló. A magyar tisztviselői kar még most is megközelíthetetlen, de ha a magyar tisztviselői kar dolgozik és sokat dolgozik, akkor megkívánhatja azt, hogy az állam őt el is tudja látni. Lukács Lászlónak azonban tovább kellett volna mennie, és azt kellett volna mondania : — magam járok elől jó példával és én, mint az állam első fizetési osztálybeli nyugdíjazott tisztviselője, nem tudom a lelkiismeretemmel összeférhetőnek tartani azt, hogy havonta nyugdíj címén 1733 koronát, rendkivüli segély címén 46.800 koronát, lakbér címén pedig negyedévenkint 4800 koronát, összesen tehát 53.333 koronát felvegyek, erről lemondok. Kezdje a kormány rajtam, és folytassa a többi olyan nyugdíjas állami tisztviselőkön, — de csak az olyanokon, — akiknek van keresetük, van miből megélniök, akik kényelmesen tudnak megélni, ezek ne vegyék igénybe a rendkivüli segélyt, hanem arról önként mondjanak le. Ha nem mondanak le önként, találja meg az utat és a módot a kormányzat arra, hogy ezektől a nyugdíjasoktól, akiknek van miből megélniök a rendkivüli segélyt vonják el. (Egy hang jobbfelöl : Szerzett jogok !) Azt mondja igen t. képviselőtársam, hogy szerzett jogokról van szó. Engedelmet kérek, szerzett jog a nyugdíj ; én ahhoz nem nyúltam hozzá, én a rendkivüli segélyről és a természetbeni ellátásról beszélek. Ahogy joga volt a kormánynak a kivételes hatalom alapján a tisztviselők egy részétől elvonni a rendkivüli segélyt, ugy legyen igenis joga ennek a kormánynak ahhoz is, hogy attól a nyugdíjas tisztviselőtől, aki tobzódik a jólétben, aki elhelyezkedett bankoknál részvénytársaságoknál, olyan dotáció mellett, — és itt nem teszek kivételt sem az állam által támogatott szövetkezetek, sem zsidó és keresztény vállalatok között, — amelyből igen jól megélhet, igenis vonja meg az állam attól a sok száz Lukács Lászlótól azt a segélyt, amelyre ők egyáltalában rászorulva nincsenek, és amellyel anyagi jólétüket elő nem mozdítják, s ezt az összeget bocsássa azoknak a nyugdíjasoknak rendelkezésére, akik 40—45 esztendőt tisztességesen dolgoztak, akik 45 évig funkcionáltak, akik az államnak odaadták életük túlnyomó részét, fizikai és szellemi képességük javát, s gondoskodjék az állam arról, hogy a jó anyagi helyzetben levő nyugdíjas tisztviselőktől elvont összeget ezeknek a szegény nyugdíjas tisztviselőknek bocsássa rendelkezésére. T. Nemzetgyűlés ! Mint mondottam, ez nagyon természetesen nem azokra a nyugdíjasokra vonatkozik, akik 40—45 évi szolgálat után mint szó szoros értehmben rokkantak fejezték be tisztviselői aktiv pályafutásukat, hanem igenis ezeket segíteni és segélyezni kell. Neveket tudnék felsorolni, akik típusai a tisztviselői becsületességnek. Vannak nyugdíjazott tisztviselők, akik 40, sőt 45 évig is szolgálták az államot, akik elmentek nyugdíjba és ma a nyugdíjukból tengődnek. Csak egy példát említek fel többek között. Voltam egy curiai tanácselnöknél ebéden. Tudjuk azt, hogy egy curiai tanácselnök az államnak egyik legtekintélyesebb tisztviselője. Véletlenül nála voltam, meginvitált és ott maradtam nála ebédre. Azt mondotta : Nézzed meg, hogy él egy nyugalmazott curiai tanácselnök családja. Az ebéd volt rántott leves és üres babfőzelék. A kedvemért adott még hozzá feketekávét. Én igazán nem tartozom azok közé, akik a demagógia eszközeivel dolgoznak, de le kell szögeznem, hogy teljes lehetetlenség az, hogy az államnak hosszú évtizedeken át munkában megrokkant, annyit dolgozott tisztviselői ilyen irtózatos, nyomorult helyzetben sínylődjenek továbbra is. És amikor a pénzügyminister ur, a takarékosságot tartva szem előtt, megvonta a kedvezményes j gyeket atiszt viselők egy részétől és a háztartási alkalmazottaktól, én arra kérem, hogy a tisztviselők jobb ellátásához szükséges fedezet előteremtése okából folytassa akcióját tovább, de ne ugy, hogy a jómódú tisztviselőktől elvont, vagy önkéntes lemondás folytán felszabaduló összegek más célokra használtassanak fel, hanem olymódon, hogy azok egyesegyedül és kizárólag a tisztviselők részére fordíttassanak. Elismerem, hogy az állam anyagi helyzete, rendkívül súlyos. Elismerem, — hiszen statisztika mutatja — hogy míg békeidőben pl. az államvas*