Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-100
44 A nemzetgyűlés 100. ülése 1923. évi február hó 21-én, szerdán. nekünk, akik fel akartunk szólalni a tegnap esti bombamerénylet ügyében, az volt az inten ciónk, hogy végre a nemzet képviseletének erejével szoritsuk rá a kormányt arra, hogy méltóztassék most már a legnagyobb eréllyel és minden, már sokszor hangoztatott nyilatkozatnak ismétlése nélkül, a cselekvés terére lépni azokkal a gaz, alattomos és aljas merényletekkel szemben, amelyek immár három esztendő óta nyugtalanná teszik a magyar politikai és társadalmi helyzetet. Nézzünk nyiltan szemébe a kérdésnek. Ebben a nemzetgyűlésben és a sajtóban többször letárgyal tátott már, hogy itt titkos társaságok működnek, melyeknek rejtett céljaik vannak és melyek bizonyos alkalmakkor mindig jelentkeznek s minden egyes alkalommal végzetes veszedelembe sodorják a nemzetet. Hogy ezek a titkos társaságok tényleg működnek, arról mindenki beszél és mindenki tud, csak a t. belügy min ister ur nem akar tudni róla, pedig tudhatná, hogy e titkos társaságok élén igen előkelő urak állanak és talán ez a magyarázata annak, hogy nem tud oda férni hozzájuk a belügyminister urnák gyönge keze, Hát méltóztassék, t. belügy minister ur, végre nyiltan szembenézni evvel a veszedelemmel, ha nem akarja, hogy a legközelebbi időben, amikor ön is alkalmatlan személy lesz, önnek is házhoz szállítsák és szervírozzák azokat a bombákat, amelyeket íme most politikusoknak oda küldtek a lakására, (Zaj.) Nagy Ernő : Dehogy fognak, akkor átsvenkolnak a másik oldalra! Pakots József : Mikor egészen rémregényszerü levelek kíséretében küldik ezeket a bombákat, mikor 101-esek megjelöléssel kedélyes üdvözleteket küldenek annak a halálra szánt politikusnak, de nemcsak annak, hanem egész családjának, akkor nem lehet mosolyogni és könnyen venni ezeket a cselekményeket, mert földalatti bujkáló erők dolgoznak itt, a felületen pedig nyugtalanul láró emberek élnek, akik nem alhatnak nyugodtan, mert nem tudhatják, hogy azért, mert elvi meggyőződésüknek bátor kifejezői, a következő napon valamely orgyilkos nem döfi-e le őket. vagy egy bombával nem robbantja-e fel. Es ez kölcsönös veszedelmet jelent mindenkire nézve, akik ma ebben az országban a végveszély napjaiban vannak és őszintén meg akarják mondani a véleményüket. Méltóztassék tehát ezt a kérdést végre egész komolyan mérlegelés tárgyává tenni s azt a bizonyos vizsgálatot ugy lefolytatni, hogy a bűnösök tényleg oda kerüljenek a bíróság elé. Szeretném már látni ezen gaz merénylők közül az első embert, aki elvette méltó büntetését, mert ha ez megtörtént volna régebben, akkor ezzel a tegnapi esettel sem találkoztunk volna. Ez a dolgok lényege és ezért a nemzetgyűlés felszólítja a belügymmister urat, hogy rettenthetetlen bátorsággal, amelyre ugylátszik nagy szükség van, álljon a titkos erőkkel szembe, hajtsa végre kötelességét és meg lehet győződve, hogy a nemzetgyűlés képviselő tagjai, az állam polgárai, sőt az egész nemzeti közvélemény ott állanak mellette és a sikert, amelyet el fog érni, egy nemzet elismerése fogja honorálni. (Ugy van ! Ugy van! a szdsobalóldalon.) Peidl Gyula: Bárkivel szemben! Pakots József : Vannak itt kérdések, amelyek igen egyszerűek. Hogy lehet az, hogy Magyarországon még vannak olyan helyek, ahol bombákat gyártanak? Hogy lehet az, hogy Magyarországon vannak egyének, akik e bombakészités révén kieszelnek ilyen gaz cselekedetet ? Ezek létező, valóságos dolgok, és mikor egy nagy rendőri apparátusunk van, micsoda szégyenteljes dolog egy jogállamra nézve, ha az a rendőri apparátus nem tudja kinyomozni azokat a gonosztevőket ? ! Pikler Emil : Mind ki vannak nyomozva ! Pakots József: Itt állunk Európa és a világ szeme előtt ebben a gyalázatos és sivár helyzetben, és ha valaki magyarnak érzi magát és sokat tart arra, hogy ebből a szomorú elhagyatottságából a magyar embert megváltsa és a magyar nevet tisztelettel emlitsék, elsősorban kötelessége azt követelni, hogy itt, ahol már minden alacsony emberi indulat arra alkalmas, hogy meggyalázzon bennünket, itt álljon éberen őrt a belügyi kormányzat e nemzet jogbiztonsága és életbiztonsága fölött. Sajnos, az előttem szóló t. képviselőtársam olyan védőbeszédet mondott, amely egyrészt a kormányt kívánta megvédeni, másrészt a kormánypártot. (Felkiáltások jobb felöl : Nincs szükség rá!) Én a t. túloldalon ülő képviselőtársaimat az ő szónokukkal szemben kívánom megvédeni, mert meg vagyok győződve, hogy épen olyan jószándéku, tisztességes, becsületes törekvésű magyar emberek ülnek a túloldalon is, tehát nem tartom szükségesnek, hogy ilyen formában védessenek meg. Én meg vagyok győződve, hogy itt ebben a Házban egyetlen ember sincs, aki el ne Ítélné ezeket az alattomos és gyáva embereket. Viszont a kormánynak teljes a felelőssége, mert őneki kötelessége és joga gondoskodni minden egyes ember egyéni biztonságáról. Annál is inkább csodálkozom a t. képviselő úron, aki előttem felszólalt, mert hiszen többek között a merénylet által kiszemelt egyének közül egyik egy nemzetgyűlési képviselő volt, a másik pedig egy olyan politikai lapszerkesztő, aki nem is olyan régen még egészen bizalmas barátságban volt vele, akinek az ügyének neki is személyes ügyének kellett volna lennie. Van ugy, hogy az emberek távolból nézvén az eseményeket, mikor saját maguk nincsenek veszedelemben, nem érzik annak rettenetes voltát, de ha talán szorosabb összekö'tetés fűzi össze őket valakivel, akkor annál jobban átérzik azt
