Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-108

324 A nemzetgyűlés 108. ülése 1923. évi március hó 7-én, szerdán. ból hazajöttek, minden kiáltozása, minden ordítozása, az emberek vagy gyávák voltak, vagy nem hittek azoknak, akik beszéltek. Ha Zsirkay képviselő úrra áll az, hogy ő az erőszak hatása alatt irta a cikket és azért ő fehér-forradalmár lehet most és vezetője egy izgató és lázitó irányzatnak, akkor százszor áll ez Miklós Andorra nézve, aki még próbálkozott is valamit tenni ez ellen az irányzat ellen, mert ő volt az egyedüli, aki ki merte adni és ki merte nyomatni a nyomdájában azokat a cikkeket, amelyek a bolsevizmus ellen Íródtak. (Igaz! ügy van! balfelöl.) Furcsa kis mentalitás ebben az országban az, hogy egyfelől az egyik ember részére mentség az erőszak, a másik embernek viszont, aki ugyancsak az erőszak hatása alatt cselekedett, ovomaltinos bombákat küldenek. Most felolvasom a levelet. A cím : »A direktóriumnak, Szeged.« A levél Íródott 1919 március 25-én, aláírva »Zsirkay János«, sajátkezű aláírása. Zsirkay János : Ismeri az aláírásomat ? Drozdy GyŐZŐ : Talán letagadja % Fábián Béla (olvassa) : »Amit az őszi forradalom nem hozott meg, azt meghozta a második, az igazi, a tavasz forradalma. Nemcsak a magyarság, hanem az egész emberiség újjászületése előtt állunk. Egy szebb, boldogabb és emberibb társadalom kialakulását előmozdítani, ezért dolgozni minden élő embernek kötelessége. Ma más párt nincs, más elv nem lehet és nem győzhet, csak a dolgozni akaró emberiség boldogságán munkálkodó kommunista párt. (Derültség balfelől.) Ezt vallom, mint ember és mint magyar ember. Nem tudom, győz-e most az eszme, vagy a győzelmében megittasult sovinizmus elnyomja-e a megváltó gondolatot. Ha el is nyomja, csak ideiglenesen teheti, mert ez az eszme örök, ezt megsemmisiteni többé nem lehet. Ettől a gondolattól áthatva ajánlom fel a direktóriumnak minden munkásságomat. Nem akarok semmi mást, csak egyszerű névtelen munkása akarok lenni az eszmének, amelyben sokat szenvedett fajom és az emberiség megváltását látom. Az a tény, hogy ama kevesek közé tartoztam, akik a Károlyi-féle ingadozó és kapkodó politikát őszintén kritizálni mertem, most mellettem szólnak, és hitelt követelnek elhatározásom őszintesége mellett. Hogy ez az elhatározás nem mai letartóztatásom eredménye, hivatkozom Sallay János kollégámra, akinek tegnap, azaz 24-én este bejelentettem a kommunistapártba való belépésemet. Szeged, 1919 március 25. Zsirkay János.« (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldahn.) Propper Sándor: Na most tapsoljanak! Esztergályos János : Tessék csak tapsolni ! Propper Sándor : Kun Béla fegyvertársa ! (Zaj. Elnök csenget.) Szabóky Jenő : László-Löwi Jenőhöz tapsoljanak ! Meg Kéri Pálhoz ! ... Elnök : Csendet kérek ! Fábián Béla : En ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni nem óhajtok, nem óhajtok pedig azért, mert az én véleményem szerint az, hogy efölött ki miként it él, nem tartozik szorosan a pártpolitikához, az már az erkölcsi felfogásnak a kérdése, (ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Tegnap délután megjelent A Nép című újságban egy cikk, annak az volt a címe : A juhász és a szamár. Ebben a cikkben el volt mondva, hogy a Hortobágyon megj elent egy nagy társaság, amelynek az volt a feladata, hogy az időjárás változatairól különféle tanulmányokat folytasson, és az, hogy ez a társaság ott ül együtt a különféle műszerekkel ; egyszerre csak jön vágtatva szamáron egy juhász, nézi, amint ezek dolgoznak és azt kérdezi tőlük : hát mit csinálnak az urak, kérem, az én szamaram kétszer kiáltott, rögtön eső, vihar lesz és elviszi az urakat valamennyiüket. Erre ezek nevettek egy nagyot, mert az ő műszereik nem mutatták az időváltozást. Tiz perc múlva mégis fergeteg, vihar jött és erre azt mondották, mire valók a mi műszereink akkor, amikor itt van egy szamár, amely kétszer ordított és a kétszeri orditásból meg lehet állapítani az időváltozást. A cikkíró a következőképen folytatja tovább (olvassa) : »Én is leszek olyan szamár, aki ordítani fogok .. . Peidl Gyula : Ez az egyetlen igaz a cikkben ! (Derültség a baloldalon.) Fábián Béla : »... állandóan azért, hogy ennek az országnak a lakossága igenis ne menjen különféle műszerek után és különféle megismerések után, hanem egyesegyedül menjen ez után a hang után, a szamár hangja után.« Nem tudom, mit akarnak ebben az országban a minister urak és a többségi párt igen t. tagjai, azt-e, hogy a kormány akarata, a nemzet akarata a kormány irányítása, a nyugodt meggondolások legyenek-e ebben az országban irányadók, vagy pedig menjünk tovább a vér atmoszférájába, menjünk tovább a gyűlölet utjain és támogassuk a szamár hangját pénzzel, és támogassuk pénzzel annak az atmoszférának a megteremtését, . . . Peidl Gyula : És látogatásokkal ! Fábián Béla : . . . amely Magyarország pusztulását és romlását fogja okozni. Ezek után a következő interpellációt intézem a ministerelnök úrhoz (olvassa) : »1. Van-e tudomása a ministerelnök urnák arról, hogy a kormány által szubvencionált lapokban a közbiztonságot és az ország nyugalmát veszélyeztető lázítás folyik ? 2. Hajlandó-e a ministerelnök ur az ország jövendője által parancsolóan megkövetelt nemzeti egység helyreállítása érdekében a lazításoknak és izgatásoknak végét szakítani ?« (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Zsirkay János képviselő ur személyes megtámadt atás címén kér szót. Peyer Károly : Halljuk a Víczíán levelét ! Peidl Gyula: Irta-e ezt a levelet, igen vagy