Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-108

288 A nemzetgyűlés 108. ülése 1923. évi március hó 7-én, szerdán. tulajdonos, akkor a boldogulásom biztosítva van. Igazolja ezt a tételt a szerbek csődött mondott birtokreformja, szemben Kecskemét város és Szeged birtokreformjával, ahol a homokon ezren és ezren tudtak boldogulni; ha csak egyéni okok nem gátolták ezeknek a bérlőknek vagy tulajdonosoknak boldogulását, hogy az illető talán szerencsétlenül járt, vagy szerencsétlen természetű, mulatós természetű volt, aki elhanyagolta a dolgát. Természetes, hogy az államra ilyen telepítésnél sokkal több gond vár, mintha egy magasabb intenzitású birtokot darabol szét, mert ehhez az utóbbihoz elég egy mérőszalag, ahhoz pedig az a gondos előkészítő munka szükséges, amely a német Landgesellschaft-oknak ma már törvényben biztosított és általánosított munkája, ahol a telepesnek nemcsak a földet adják, hanem tudják neki biztositani a munkaeszközöket, sőt a házat is, átadják az istállónak és a háznak a kulcsát a telepesnek, amikor bevezetik gazdaságába. Nekünk egyik legfontosabb munkánk az, hogy az Alföldnek ma még hasznavehetetlen vagy kis hasznot hajtó területeit gazdaságilag hasznosabbakká tegyük. Méltóztassanak mindenütt, nemcsak politikai körökben, de másutt is, a társadalomban elterjeszteni azt a gondolatot, hogy az ország lakossága 46°/o-ának, az ipari munkásoknak, lateinereknek, a városi népességnek ellátása a legszigorúbban megköveteli ennek a 700.000 katasztrális holdnak hasznosítását. (Helyeslés bal felől.). Ezek a területek, sajnos, ma legnagyobb részt nagy üzeműek, nagy üzemben pedig sem homokot, sem sziket másképen, mint erdővel vagy alaposan javított közlegelővel hasznosítani nem lehet. Ha végigmegyünk a Tisza-Duna közén és nézzük ezeket az 1000 holdas nagybirtokokat, azt látjuk, hogy alig tud azokon holdanként egy-két juh megélni az az ötholdas kisember pedig szőlő kultúrával vagy áttrágyázással annyira javítja a talajt, hogy — ha paradoxonnal akarok élni — még a filoxérát is megtermi ez a talaj, mert — sajnos — már jelentik az Alföldről, hogy a filloxera pár helyen a homoki szőlőben fellépet, ami annyit mutat, hogy a talajnak a struktúrája alaposan megváltozott a folytonos trágyázás és átmunkálás következtében. Amilyen szomorú ez a szőlőmüvelésre nézve, épen olyan biztató a jövő, ekével és ^szemterheléssel való hasznosítás tekintetében. En csak azt sajnálom, hogy ez a javaslat és a gazdasági reorganizáció egyéb javaslatai már nem három esztendővel ezelőtt kerültek ide, mert minden elvesztegetett nap, még inkább minden elvesztegetett esztendő nehezíti ennek a rekonstrukciós munkának végrehajtását. Ezelőtt három évvel a külföld még bizott gazdasági talpraállásunkban. A külföld azt gondolta, hogy nagyobbszabásu beruházási programinokra is adhat nekünk tőkét, Ma ugy néznek bennünket mint a zulukafereket, hogy csak áruforgalmi szerződéseket érdemes kötni. Adnak tőkét esetleg áruhitelben, de pár hónap alatt az visszafizetendő. Már pedig ilyen gazdasági beruházásra csak hosszú lejáratú nyugodt tőke alkalmas. Hogy mennyire nagy az eltolódás az akkori és a mostani reorganizációs költségek között, nagyon érdekes dolgot hozhatok fel épen a tanyai kongresszus tanácskozásai nyomán. Gyömörey György volt képviselőtársunk ezen a tanyai kongresszuson az alföldi kisvasutakról tett egy nagyon érdekes javaslatot. Az Alföldre nehéz követ szállítani, az utak rendbehozatala is sokkal nehezebb, mintha kisvasutakkal próbáljuk megszüntetni a közlekedési nehézségeket, amelyek, hogy mennyire akadályozzák a termelést, erre vonatkozólag is később egy szakember nyilatkozatát bátorkodom felolvasni. Gyömörey kiszámította, hogy egy kilométer 75 cm nyomtávolságú gazdasági vasút akkori létesítési költsége 1 millió korona lett volna és öt kilométeres sávot véve alapul a vasútvonal két részén, egy katasztrális holdra 320 korona hozzájárulási költség esett volna. Méltóztassanak megmondani, hogy ma mennyiből lehetne ilyen kis vasutat előállítani ? Sokkal többször annyiból, ugy hogy ha annak idején elfogadtuk volna a Robert Emilféle javaslatot a kónyszerberuházásokról és a földvagyonváltságból megcsináltuk volna ezeket a kisvasutakat, ezzel óriásit lendítettünk volna az Alföld gazdasági viszonyain. (Ugy van! jobbfelöl.) Hogy most mennyire nyom bennünket az Alföld uttalansága, erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy szószerint idézzem Lázár Dezsőnek, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnökének ugyancsak a tanyai kongresszuson tartott beszédéből a következőket (olvassa) : Tanyai gazdálkodásunk, sajnos, külterjes gazdálkodás, de ha jóakarattal és szakértői szemmel kutatjuk ennek okát, rájövünk arra, hogy ez nem a gazdák nemtörődömségén és olyan sokszor hangoztatott tudatlanságán, vagy épen maradiságán múlik, hanem múlik azon, hogy erre a nagykiterjedésű határra sem volt gond, hogy azt az istenáldotta termő területet járható utakkal lássák el, ugy hogy mai napig is, kivéve a nyári hónapokat, számtalan esetben 6—8 hónapon keresztül gazdáink nem közlekedhetnek útjaikon s igy teljesen el vannak zárva városuktól és a többi szomszéd városoktól is, ugy hogy sem növényi, sem állati terményeik nem akkor értékesíthetők, amikor azoknak ára a piacon a gazdáknak megfelelő lenne, hanem akkor kell a piacra vetni, amikor azokat szállítani tudja. Hogyan képzelnek el gazdatársaink belterjes gazdálkodást ott, ahol a gazda csak néhány tehénből álló tehenészetet sem képes felállítani, mert sem a tejnek, sem a tejtermékeknek szállítását nem vállalhatja magára nyáron azért, mert a melegség folytán a tej és tej-