Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-104

172 A nemzetgyűlés 104. ülése 1928. évi február hó 28-án, szerdán. az óvóintézkedések, amelyek a kivitel útját állják, — mint hosszú évek tapasztalatai mutatják — sokkal nagyobb bajokat idéznek elő. (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon.) mint amilyen nagyok a veszedelmek, amelyeket elhárítani igyekszünk. Sándor Pál : Mindig mondtuk, de nem akartak ránk hallgatni ! Sohasem hallgattak ránk ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Dehogy nem ! Kérdezze meg a háta mögött ülőket ! Sándor Pál : Nehéz a lecke ! Kállay Tibor pénzügyminister : Általában mindig ez a restringáló intézkedéseknek a sorsa. A restrietiv intézkedések megtételére a kormányok a közvélemény sürgető követelése következtében vannak kényszerítve ; minden megszorítás a közvélemény sürgető kívánalmának hatása alatt létesíttetett és bizony nagyon sok esetben elkerülhetetlen is volt, mert a mai változó gazdasági viszonyok között a gazdasági élet törvényeinek ha tása igen gyakran szertelenségekbe csap át, a mai nehéz átmeneti viszonyokban igen gyakoriak a túlzások és bizony sokan vannak, akik a gazdasági helyzet minden változását a köz érdekét figyelmen kívül hagyva, kihasználni igyekeznek. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Ezek a restrictiv intézkedések tehát, amelyek szükségére a közvélemény szokott rámutatni, arra valók, hogy a mai átmeneti, még nem teljesen egészséges gazdasági helyzetünkben eleje vétessék a szertelenségeknek és a lelkekbe belevigye azt a meggyőződést, hogy a hatalom igyekszik biztosítani a munka becsületét, a munka eredményességét, és eliminálni és megakadályozni igyekszik minden olyan törekvést, amely a köz kárán magának jogosulatlan hasznot akar elérni. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) Itt csak egy a fontos és ezt hangsúlyoznom kell, hogy t. i. ezek a restrictiv intézkedések ne maradjanak meg akkor is, amikor belső jogosultságuk már megszűnt, nem szabad otthagynunk azokat mint silbakokat egy régen elvitt lőporos torony helyén. Állandóan szem előtt kell tehát tartanunk, hogy a cél a szabad gazdálkodásra való áttérés, (Helyeslés a jobboldalon.) fokozatos lebontása annak a kötött gazdasági rendszernek, amelyben vagyunk. E mellett persze időnkint igenis szüksége merülhet fel uj korlátozó intézkedéseknek is, hiszen a kihasználás és a szertelenségek igen különböző helyeken és igen különböző vonatkozásokban jelentkezhetnek . . . Sándor Pál : Csak az állam volt a szertelen ! Kállay Tibor pénzügyminister : ... most, mikor még nem vagyunk egészséges közgazdasági helyzetben. Dénes István : A kormány nem engedi ! Halász Móric : Jelentkezik a szakértő ! Kállay Tibor pénzügyminister : Ez az álláspontom a kötött gazdálkodás rendszerét illetőleg. És ha ennek a kötött gazdálkodásnak rendszeréről beszélek, épen mint a kötött gazdálkodás egyik legtipikusabb példáját, a devizaközpontot is meg kell említenem, (Halljuk! Halljuk!) A devizaközpönt magában véve igen korlátozó, a gazdasági szabadságot bénitó intézmény volt, amelyre azonban elkerülhetetlen szükség volt azokban az időkben, azoknak a jelenségeknek hatása alatt, amelyek a nyáron felmerültek. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl. Egy hang a jobboldalon : Most is !) Szükség van a fentartására ezidőszerint is az egész széles közvélemény meggyőződése szerint azért, mert ha megszüntetnők, azok a jelenségek és szertelenségek újra megismétlődnének. Ezt látja Magyarországon mindenki. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) De bár mindnyájan ebben a véleményben vagyunk és tudjuk ennek a korlátozó intézkedésnek célját és az átmeneti időben való jelentőségét, a helyzet mégis az. hogy a központ munkájában nem talál elég támogatást a publikum részéről, hanem sokan igyekeznek munkáját megnehezíteni. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) Amikor átmenetileg jelentkeztek a devizaközpontnál azok a nehézségek, amelyek okát, azt hiszem, megvilágítottam akkor, amikor rámutattam, hogyan oszlanak meg az 1922. évi kivitelek és behozatalok az egyes félévekben : azt tapasztaltuk, hogy mindenki, elismerem, jogosult magánérdekből, igyekezett szükségleteit mihamarább, mások előtt, esetleg mások kárával is, kielégíteni. Én ezt nem vehetem rossznéven, amig legális eszközökről van szó. El kell azonban járnunk és nem tűrhetem a magam részéről azt, hogy megrendelt külföldi sürgönyökkel. . . (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Erdélyi Aladár : Megfizetett sürgönyökkel ! Kállay Tibor pénzügyminister: ...kérjenek valutát ; hogy be ne szolgáltassák a kellő időben a valutát és hogy más olyan eszközök használtassanak, amelyek ártanak a köznek, ártanak a központ helyes működésének és amelyek épen ezért nem munkálják az illetők saját jól felfogott érdekeit sem akkor, ha az illetők ezen érdekeiket nem a pillanatnak, nem az egy vagy két napnak, hanem a hoszszabb időnek szemüvegén keresztül tekintik. Korlátolt gazdálkodásról és szabad gazdálkodásról szólván, meg kell emlékeznem az adott momentumnak két nagy problémájáról, amelyek épen ezzel az elvi kérdéssel vannak szór cs összefüggésben. Az egyik a hitelek kérdése. Pénzünk, helyesebben mondva tőkénk, kevés van és ezen az állapoton csakis termelés és a termelés gyümölcseinek megtakarítása által segíthetünk. A hitelezési kedv csekély. Ennek oka a valuta változósága, a nem stabil pénz ; amely helyzeten tehát csak a stabil pénz, csak egy már ekvilibrált közgazdaság fog segíteni. Vannak azonban a hitelélet terén olyan jelenségek is, amelyek mellett nem haladhatunk el szó nélkül, ahol tehát az adott viszonyok közt szükség van egy bizonyos belenyúló, korlátozó intézkedésre. Különösen a kosztpénzek kérdése az, (Halljuk ! Halljuk ! Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) amely ma az egész közvéleményben mint olyan jelenség említtetik, amellyel szemben kérik és óhajtják a közbelépést. Azt hiszem, hogy mindezek és a hasonló jelenségek tulaj donképenbeteg közgazdasági helyzetünk folyományai s azért jelentkeznek, mert az alapok nem