Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-104
A nemzetgyűlés 104. ülése 1923. tézkedésekre, intézményekre és kérdésekre, amelyek tekintetében tennivalók vannak, illetőleg, amelyeknél megoldásra van a jövőt illetőleg szükség. Ha mindezeket az eredményeket összefoglaljuk és a jövő képét akarjuk megvilágítani, akkor szükség van még egyre, arra nevezetesen, hegy a jelenlegi szituációt is megnézzük, ami mindenesetre egy bizonyos szinezést fog adni az említettem számoknak. (Halljuk! Halljak!) A legfőbb baj a jövő kibontakozást illetőleg az, hogy kénytelenek vagyunk állandóan a bankóprést igénybe venni kiadásaink fedezhetése céljából. A bankóprésnek igénybevétele és működtetése már esztendők óta folyik és kétségtelen, hogy ezt az üzletet büntetlenül állandóan folytatni nem lehet. ( ügy van ! jobbfelöl,) Ez a kérdés az, amely állandóan foglalkoztatja különben a közvéleményt és az irodalmat is. Inflációról és deflációról beszélnek, ami mellett azt hiszem, hogy néha talán e fogalmak jelentósével nincsenek egészen tisztában, (ügy van! jobbfelöl.) Nálunk deflációról beszélni, deflációt tárgyalni tulajdonképen nem lehet. Mi benn vagyunk, igen mélyen benn vagyunk az inflációban, s a kérdés csak az, hogy hogyan menekülhetünk ki belőle. Ha ezzel szemben felállíttatik az a tézis, hogy infláció lehet egészséges és nem egészséges, és ha disztinkció állapittatik meg e tekintetben, ugy azt a pártot, amely egészséges inflációt is ismer — a beruházásokat érti ez alatt — legalább felerészben megnyugtathatják ennek a költségvetésnek a számadatai. Deficitünknek a fele beruházási célokra van t. i. előirányozva. Ez azonban nézetem szerint nem javit a helyzeten. Az, hogy mi ilyen módon fedezzük a kiadásaink céljaira szükséges összegeket, magában véve baj. A fedezetnek ez a módja idézi elő a pénz állandó rosszabbodását, idézi elő azt a drágaságot, amely miatt azután állandóan panaszkodunk. A legfőbb cél tehát a fedezetlen pénzkibocsátás megszüntetése, ennek kiküszöbölése, annál is inkább, mert, mondom, állandóan folytatva és tovább vive ilyen módon ezt a gazdálkodást, szükségképen mindig rosszabb és kedvezőtlenebb eredményekhez jutunk. S én nagyon örülök, hogy ez a belátás, ez a felfogás, amely ebben a tekintetben — azt hiszem, most már a közvélemény túlnyomó részében — uralkodik, eljutott a tudósok szobáiba is s ők is felállították a maguk részéről a tézist, azt tudniillik, hogy kontingentálni kell a jegykibocsátást. Hiszen épen ez az, aminek lehetővé tétele érdekében küzdenek két vagy három esztendő óta a praktikum emberei. Nem elég ugyanis azt mondani, hogy nem bocsátunk ki több jegyeket, hanem meg kell adni a lehetőséget erre azáltal, hogy ne állapítsunk meg olyan szükségleteket, amelyek az ujabb bankjegykibocsátást szükségessé teszik, illetőleg, hogy állapítsunk meg olyan bevételeket, amelyek által évi február hó 28-án, szerdám. 169 az egyensúly biztositható lesz, A célkitűzésben tehát egyetértek, de tovább is óhajtok a magam részéről menni. Jelenlegi felszólalásomnak és beszédem egész beállításának — mint méltóztatnak látni — épen az a célja, hogy rámutassak azokra a kérdésekre, azokra az intézkedésekre, amelyekkel a fedezetlen jegykibocsátás megszüntetésének a lehetőségét elérni és államháztartásban és gazdasági életben rendet teremteni lehet. A második nehézség, amely tulajdonképen szorosan összefügg az elsővel, az, hogy az állandóan folytatott bankjegyemisszió mellett, emelkedvén a drágaság és romolván pénzünk vásárló ereje, mindig ujabb és ujabb igényekkei találjuk magunkat szemközt. (Igaz ! ügy van !) Ez jelentkezik elemi erővel elsősorban a tisztviselők és az egyéb alkalmazottak részéről. Hiszen ők biztosítani vagy legalább is fentartani óhajtják ezidőszerinti, illetőleg egyszer már elért standardjukat. Természetes ez a törekvés, és ennek tudatában kell tehát a természetes és jogosult törekvés felett véleményt és ítéletet mondanunk. — Ezidőszerint egy ujabb fizetésemelési kívánalom áll előtérben. Ha jól vagyok informálva, — hiszen még behatóbban nem volt alkalmam a dologgal foglalkozni — a kérelem oda irányul, hogy körülbelül 66 7%-kal emeltessék a tisztviselőknek adott rendkívüli segély, amely az illetményeiknek tulajdonképen oroszlánrészét képezi, vagy más szavakkal, hogy a rendkívüli segély, amely ezidőszerint harmincszoros összegben van megállapítva, az ötvenszeresre emeltessék fel. Ez azt jelenti, hogy 20 milliárd uj kiadást kellene ezen a címen elvállalni, mert hiszen minden egység egy évre számítva körülbelül egy milliárdnyi kiadást jelent. Már most ezzel a kívánalommal, ezzel a javaslattal szemben, nézetem szerint, komolyan meg kell fontolnunk azt, hogy mi az, amit a tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére az ország nehéz helyzetében adni tudunk, hogy mennyi az, ameddig a nemzetnek, a közgazdaságnak áldozatkészsége ezen osztály érdekében elmehet. S ennek tudatában ós a megfelelő áldozatkészség esetében kell megállapításokat eszközölnünk, nem pedig egyszerűen a kérdésnek olyan elintézésével, hogy majd gondoskodjék a fedezetről a pénzügyminister. Figyelembe kell azután venni ennek a kérdésnek megoldásánál és most aktuális eldöntésénél azt is, hogy épen a felsőbb kategóriák, épen a magasabb fizetési osztályok azok, amelyeket leginkább sújt a drágaság, (Igaz! ügy van! jobbfelöl és a középen.) ezek vannak a legkevésbé fizetve ahhoz képest, ahogyan a békeidőben voltak, (Igaz! ügy van! jobbfelöl és a középen.), mig #z alsóbb kategóriákat illetőleg azt látjuk, hogy —- ami békeidőben sohasem fordult elő — egyes magánvállalatok, egyes intézetek sem tudnak néha az embereknek annyit fizetni, mint amennyije egyeseknek az államnál van. (Igaz ! ügy van ! jobbfelöl.)
