Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-103

126 A nemzetgyűlés 103. ülése 1923. két-három ur, de ha megnézem, hogy ki ennek a bizottságnak elnöke, ha megnézem, hogy a Magyar Vasművek és gépgyárak egyesületének kik az igaz­gatósági tagjai, akkor ezeknek az uraknak nevét ott találom az igazgatósági tagok sorában. Ezekutan semmiféle mentséget erre az ügyre felhozni nem lehet, mert ez egy olyan hatalomnak kiszolgáltatása egy munkáltató testület részére, amely hatalommal ezt a gyalázatos eljárást végre tudta hajtani, amely hatalommal tudta csak megcsinálni, ami most az egész ország közgazdasági katasztrófáját jelenti. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Igen t. Nemzetgyűlés ! Hogy a hírlapok hogyan vélekednek erről a kérdésről, arra vonatkozólag csak két szemelvényt leszek bátor ismertetni. Az egyik a Szózatból való, és senki sem mondhatja, hogy ez a lap közel áll a szociáldemokratákhoz, sőt azt mondhatom, hogy ez hivatalos kormánylap. Ez a lap a következőképen itéli meg a helyeztet (olvassa) : »Tény az, hogy az összes termelő ágak között a gyáripar bírja el a legjobban a magasabb fizetéseket, mivel épen a gyáripar drágította meg az utóbbi időben a termékeit annyira, hogy a mun­kások béremelési kéréseit könnyen elviselheti. A gyáripar eddig is annyit nyert a régi gyártmá­nyokon, hogy amennyiben teljesiti a munkások követeléseit, ezt megteheti saját számlájára és igy az esetleges elhatározás semmiesetre sem vonhat maga után ujabb drágulást.« Ha egy tőlünk távol álló polgári lapnak ez a megállapítása, akkor ugy érzem, nekem nem keli bővebben ecsetelnem azt a gálád eljárást, amelyet a munkásokkal szemben követnek. De menjünk tovább. Ugy hiszem, mindenki rríeg van győződve, hogy a Nép című napilap sem áll hozzánk közel ; hiszen csaknem valamennyi cikke ellenünk szól ; mégis, ha ennek a lapnak sze­melvényét nézem, a következőket mondhatom el belőle (olvassa) : »Ezzel szemben a helyzet az, hogy a gyárosok a fa- és vasiparban egyaránt évek óta diktálják a béreket, még akkor is, amikor a vállal­kozási viszonyok a mainál jobbak voltak és sohasem szabták meg a béreket megnyugtató mértékben. Ez természetesen a munkásokat az egész vonalom elkeserítette. Mivel a gyárosok egyesületeinél nem találtak kellő megértésre, üzemenkint próbáltak szerencsét, és értek is el, főleg a középüzemekben, sok helyen eredményeket. Ezek az eredmények viszont sértették a munkaadók érdekképviseleté­nek tekintélyét, mert hiába hozott határozatokat, a munkások fellépésükkel és az elért eredmények­kel semmissé tették ezeket, tehát a munkaadói hiúság, másként mondva a munkások kenyér­harcából hatalmi kérdést csinált.« Ha két ilyen, a mi felfogásunktól távolálló lap ezt állapítja meg a munkáskizárásról, akkor min­denkinek meglehet a véleménye arról az eljárásról, amelyet a munkáltatók tanúsítanak. De beszélni akarok újból arról a terrorról, amelyről az előbb megemlékeztem. Itt állandóan csak munkásterrorról hallunk, állandóan azt han^ goztatják, hogy a munkásság vezetői azok, akik a évi február hó 27-én, kedden. leghallatlanabb terrort fejtik ki. Ezzel szemben van szerencsém produkálni olyan tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a munkáltatók részéről tapasztaljuk azt a terrort, amely szinte példátlan. A mostani kizárás idején történt az az eset, hogy az egyik munkáltató kifizette 14 napra a munká­sait, elismervényt vett tőlük, amelyben a munkások aláírásukkal igazolják, hogy munkakönyvüket át­vették, tehát végleg eltávoztak a gyárból, holott a 14 napi bér kifizetése azért történt, mert az üzem tulajdonosa azt remélte, hogy ennyi idő alatt elintéződik a konfliktus, és a bérek kifizetésével továbbra is biztosítja magának munkásait, akikkel végtelenül meg volt elégedve. Az a nyugta azért kellett neki, hogy a terrortestület előtt igazolja. hogy a munkásait elbocsátotta. Ha ilyen konkré­tumokat hozok fel, akkor én nem kérést intézek a nemzetgyűléshez, nem intézek kérést a kormány­hoz sem, hanem azt mondom, hogy ilyen körülmé­nyek között kötelessége a kormánynak beavat­kozni és odahatni, hogy ilyen országos, nagy köz­gazdasági katasztrófát az ország lakosainak vállai­ról elhárítson. A kormánynak találnia kell egy megoldást, melynek alapján a békés kibontakozás elérhető, mert az nem megoldás, amely ezideig történt. Voltam bátor a pénteki nap folyamán a kereskedelemügyi minister urat ebben a kérdés­ben felvilágosítani, én felhívtam figyelmét arra, hogy itt mi van készülőben. (Akkor még a kizárás előtt voltunk, és az volt á gondolatom, hogyba ilyen magas fórum figyelmét felhívom, akkor talán el tudjuk hárítani ezt a katasztrófát és békés mederbe lehet terelni ezt a kérdést. A kereskedelem­ügyi minister urnák birjuk egy igéretét, melyben azt mondotta, hogy bizalommal forduljunk min­dig hozzá, mert ő mindig a gyengébb oldalára fog állani. Itt sajnálattal azt vagyok kénytelen kijelenteni, hogy ez a kijelentés nincs megvaló­sítva, meit hiszen nem látunk olyan intézkedést, amellyel a gyengébb mellé állana a minister ur vagy a kormányzat. Én itt tényeket állítottam, amelyeket bizonyítani tudok, ezek a tények azt igazolják, hogy a munkások a gyengék, a munká­sok ellen fog össze minden, mert amikor már nem tudnak az alacsony bérek mellett dolgozni s kény­telenek munkájukat otthagyni, akkor maga a kormányzat az, mely odaáll az erősek és hatalma­sok mellé, ráküldi a csendőröket és rendőröket a munkahelyükről eltávozó munkások nyakára, és különböző fenyegetésekkel kényszeríti arra, hogy menjenek vissza munkahelyükre. Ez semmi esetre sem nevezhető a gyengék mellé való csatlakozás­nak, ellenkezőleg azt mutatja, hogy a kormány­zat is oda csatlakozik, ahol az erő és a hatalom van. Azt is ki merem itt jelenteni, hogy a mun­káltatók testülete ma olyan hatalmasnak, olyan erősnek érzi magát, hogy semmiféle kormányzat­tól nem fél, neki a kormány semminemű figyel­meztetése nem használ, mert ez a testület ma azt teszi, amit akar, hiszen eszköz és mod van a kezé­ben, amellyel olyan terrort tud kifejteni, "hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom