Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-103
A nemzetgyűlés 103. ülése 1923. évi február hő 27-én, kedden, X21 körülményhez, mellyel szintén azt akarom igazolni, hogy itt négy esztendő óta az ipari munkásság nem tesz egyebet, mint tür és szen : ved és — nem túlzok, ha azt mondom, — megalázkodik. Amikor a diktatúra megbukott, a munkáltató uraknak első dolguk az volt, hogy a munkabéreket lesülyesztették, még pedig oly erőteljes mértékben, hogy az akkori 8 K 50 filléres munkabéreket több mint 50%-kal egészen 4 koronára sülyesztették le. Az volt akkor a tervük, szándékuk és gondolatuk, hogyha a munkabéreket lesülyesztik, ezzel együtt bekövetkezik Magyarországon ismét az Eldorádó, mert a munkabérek lesülyesztésével a drágaság csökkenése fog együtt járni. Mi már annak idején megmondottuk, hogy ez célját tévesztett intézkedés. Be is következett az, amit mondottunk, mert a drágasági lavina egyáltalán nem törődött a lesülyesztett munkabérekkel, hanem mindent félresöpörve haladt előre a maga megjelölt utján. Ezek az igen t. munkaadó urak figyelmen kivül hagyva mindent, pusztán egy szempontot, a kapitalista profit kérdését tartva szem előtt, hogy t. i. a profitjuk minél nagyobb, hatalmasabb legyen, ebben az állapotban tartották meg a munkásokat. Tehették is ezt ezekben az időkben igen könnyen, mert hiszen ha 1919 augusztusára, szeptemberére és az ezt követő hónapokra visszaemlékezünk, mindenki megállapíthatja, hogy abban az időben milyen gazdasági idő volt Magyarországon. Politikailag és gazdaságilag is a legalacsonyabb szinten voltunk és ilyen állapotok közepette használták fel az időt arra, hogy minden szándékaikat a munkásokkal szemben megvalósítsák. Ekkor kezdett megszületni a munkáltatói diktatúra, egyrészt boszuból, mint ahogy előbb mondottam, és a profitnövelés szempontjából. Mert az urak nem követték azt, amit 1913—1914-ben ők maguk megállapítottak és nem tartották szűkségesnek, hogy békés megegyezések utján iparkodjanak az esetleg fenforgó konfliktusokat elintézni. Ők nem törekedtek arra, hogy a mutatkozó drágasággal szemben kölcsönös tárgyalások utján igyekezzenek munkásaikkal megegyezni. 1919-től kezdve megindult a diktatúra és folytatódott egészen a mai napig, mert ami itt ennél a nagy, hatalmas munkáskizárásnál történt, az sem nevezhető egyébnek, sőt a legenyhébb kifejezés az, ha azt mondom erre, hogy munkáltatói diktatúra. (Ugy van ! a széls'öbaloldalon.) Beszélhetek arról is, hogy a munkabérek lesülyesztése után milyen egyéb terveket akartak a munkáltató urak megvalósítani. Az a jelszó indult meg az egész országban : Tönkrement minden, tessék többet dolgozni, mert a többtermeléssel fogjuk ezt az országot jobb helyzetbe juttatni. Mindig akkor hangoztatják ezeket a jelszavakat, amikor a legtöbb ipari munkás munkátlanul kénytelen lézengeni, amikor bent a műhelyekben üres satuhelyek, üres munkagépek jelzik, hogy hány munkást lehetne még a gyárakban elhelyezni. Ilyenkor hangoztatják azt, hogy naponta 10—12 órát kellene dolgozni, mert csak igy lehet Magyarországot szomorú sorsából kiemelni. Tudatosan, rossz szándékkal megfeledkeznek arról, hogy amig a munkanélküliség oly nagyarányú, addig beszélni sem lehet arról, hogy a munkaidőt meghosszabbítsák. Nem lehet beszélni erről azért, mert ha nagy a munkanélküliség, akkor közgazdasági szempontból is elsősorban annak enyhítéséről kell gondoskodni. A munkanélküliséget pedig ugy lehet enyhíteni, ha az üres munkahelyeket munkanélküli munkásokkal foglaltatjuk el. De akkor a profit nem lesz oly erőteljes, nem lesz oly nagy. Természetes, hogyha hosszabb munkaidő mellett foglalkoztatják a munkásokat, akkor az üzem haszna is sokkal nagyobb, sokkal erőteljesebb lesz. Ezért az egyetlen célért akarják megvalósítani azt a szándékukat, hogy a munkaidőt meghosszabbítják. Lehet itt beszélni arról is, hogy milyen üldöztetésen mentek keresztül a munkások immár negyedik esztendeje. Hogy a bizalmi rendszerrel mit csináltak, arról itt különösebben nem akarok beszélni, mert az igen t. Nemzetgyűlés előtt a bizalmi rendszer még nem olyan fogalom, amely — ugy érzem — a megértés alapját képezhetné. (Ugy van! jobb felől.) Mi erről máskép vélekedünk ; mi azt mondjuk, hogy a bizalmi rendszer szükséges valami a gyárakban, mert a munkások és a munkáltatók között előforduló súrlódásokat ennek segítségével meglehet szüntetni, sőt könnyebbé, előnyösebbé teszi a helyzetet a munkáltató számára, mert egy nagy gyárban, ahol például 4—5000 vagy ennél több munkás van foglalkoztatva, nem kell a munkáltatónak vagy megi bízottjának - ha ott egészséges alapokra fektetett bizalmi rendszer van — külön-külön a munkásokkal vagy munkáscsoportokkal a fennálló konfliktusok ügyében tárgyalni, hanem a bizalmi testülettel intézheti el a bajokat. Ezzel szemben azonban a bizalmi férfinak az a jutalma, hogy ha megtudják róla, hogy társaik őt választották meg, akkor magyarán mondva kirúgják a gyárból. De nem elégszenek meg azzal, hogy abból a gyárból eltávolították, hanem még fekete listára is teszik, arra a hires, nagyon hires fekete listára, amivel lehetetlenné válik számára az, hogy azokban az üzemekben^ amelyekre kihatása van annak a hires fekete listának, valamikor is el tudjon helyezkedni. De a munkáltató urak még tovább is mennek, ha nagyon kellemetlen nekik az a munkás, akit kiebrudaltak a gyárból. Azért, mert véletlenül bizalmi férfi volt mint az államra veszedelmes embert jelölik meg és az illetékes hatóságok figyelmébe ajánlják. így került már számtalan munkástársunk Zalaegerszegre, anélkül hogy megtudta volna mondani az okot, amely őt odajuttatta. 19«
