Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-103

322 A nemzetgyűlés 103. ülése 1928. évi február hó 27-én, kedden. Halász Móric: Egy sincs ott! Kabók Lajos: Igen t. Halász képviselő ur, lehet, hogy most már nincs ott, ezt én nem vonom kétségbe, . . . Farkas István : Van Î (Felkiáltások a szélsőbaloldalon Van ! Van !) Kabók Lajos : . . . ha tüzetesebben megvizsgálnám a dolgot, akkor tudnám ezt megállapítani, de viszont nem tagadhatja le Halász képviselő nr, hogy az elmúlt 3

J

/

2 esztendő alatt nem volt ott ilyen okból kifolyólag számos munkás társunk, Esztergályos János: Ma is van! Kabók Lajos: Ilyen eljárással nemcsak ezt tették, hanem megcsinálták a munkáltató urak azt is, hogy sok ezer főre tehető munkástábort kiüldöztek ebből az országból, kihajszoltak a külföldre, mert az, aki látta, hogy itt sehol sincs boldogulás számára, semhogy éhen haljon, éhen pusztuljon, akár útlevéllel, akár útlevél nélkül is kimenekült ebből az országból. Röviden dióhéjba foglalva, ezeket az előzményeket lehet elmondani a nagy kizárást megelőző idők állapotáról. Most ha arról akarok beszélni, amit oly fennen hangoztatnak az igen t. munkáltató urak, amikor azt mondják, hogy kényszerűségből kellett a munkásokat kizárniok, mert az üzemekben a békétlenség meghonosodott és a termelési lehetőség megakadt, tehát kényszerűségből' kellett nekik 60 — 70.000 munkást kidobni az utcára, ugy érzem, rá kell mutatnom azokra a részletekre, azokra az okokra is, amiért ezt az aljas gaz merényletet a munkásokkal szemben el kellett követni. Méltóztassanak azután Ítéletet alkotni azokból az aprólékos eseményekből, amelyek januártól kezdve a gyárakban előfordultak. Például január hó elején az Orenstein és Koppel-féle gyárban 18 mozdonyszerelő lakatos, akiknek az átlagos óránkénti keresetük 105 korona volt, azt mondotta a gyár vezetőségének : »Mi nemesebb munkát végzünk, a gyár vezetősége, tehát ezt a 105 koronás keresetet növelje fel olyan nivóra, amilyenen a hasonló munkát végző munkások keresete van.« Nem kértek egyebet, csak annyit, hogy a keresetük közelítse meg más munkások keresetét; ez pedig azt jelentette volna, hogy a 105 koronás keresetet 140 koronára kellett volna felvinni. Mi volt a válasz ? Elutasító ; egyszerűen az> hogy ők ezt teljesíteni nem tudják, üzemüket máskép fentartani képtelenek, s igy végérvényesen elutasították a kérést. A munkások nem tudtak ezért a bérért dolgozni, mert benn a gyárban dolgozó többi munkások is többet kerestek — mit tehettek mást? Elhagyták munkahelyeiket. De volt még a gyárban azonkivül 130 más munkás is, azok nyugodtan tovább dolgoztak egészen a kizáratás napjáig. Itt tehát csak 18 ember békétlenségéről volt szó ebben a gyárban. így lehet ezt tovább fűzni és én leszek itt olyan bátor, hogy sorra megyek és rámutatok mindazokra az úgynevezett nagy, hatalmas ba* jókra, amelyeket a munkáltató urak felfújtak; mert azokat az okokat, amelyekre hivatkozva megcsinálták a kizárást, a megfelelő értékükre kell, szerintem, leszállítani és ez csak ugy lehetséges, ha itt a való igazságot tárjuk fel a legapróbb részleteiben ; csak igy lehet bebizonyítani azt, hogy ebben a kizáratásban kinek van igaza és kinek nincs. A Granz-Danubius kőbányai-uti vagongyárban szintén január hónapban 8 reszelővágó munkás azt mondotta a gyárvezetőségnek, hogy : »Uraim, mi sokkal kevesebbet keresünk, mint a künn, a kisiparban dolgozó reszelővágó munkások. Tessék nekünk legalább annyi bért adni, mint amennyit a kisiparban kapnak a munkások«. Es a hatalmas Ganz-Danubius vállalat, amely súlyos milliárdok felett rendelkezik, azt mondotta, hogy ezt a kívánságot nem teljesítheti. Egy ilyen hatalmas gyárvállalat nem tud annyit fizetni a munkásainak, mint amennyit azok a kis, kócos munkáltatók fizetnek, m

akik pincehelyiségben dolgoztatnak ! Mi lett ennek a következménye? Miután ezek a munkástársak tudták, hogy másutt magasabb bérért elhelyezkedhetnek, természetesen kiléptek a gyárból, ott hagyták műhelyüket. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Joguk volt !) A Ganz villamossági gyár esete van a legjobban felfújva, a Ganz villamossági gyárra nézve mondják a munkáltató urak, hogy ennek az esete volt a legnagyobb ok, amiért ezt az egész kizáratást végre kellett hajtani. Ha már most megvizsgáljuk ezt az okot, ezt a kezdetet, akkor a következőket látjuk : Január hónapban a Ganz villamossági gyárban a szerszámkészítő műhely munkásai, akik cirka 14-en vannak, azt kérték, hogy adjanak nekik olyan munkabért, amilyen hasonló szer számmunkáért jár a munkásoknak. Azért kérték, ezt, — nem tudom, a nemzetgyűlés igent, tagjai megtudják-e ítélni, mit jelent az, hogyha én számszerű adatokat feltárok, de mégis megkísérlem, — mert pl. ott a szerszámesztergályosoknak 120 koronás átlagos órabérük volt. Szabó István (öttevényi) : óránkint ? Kabók Lajos : öránkint ! Szabó István (öttevényi) : A mezőgazdasági munkások egy napra kapnak ennyit ! (Mozgás és felkiáltások a szélsőbaloldalion : Elég disznóság !) Kabók Lajos : Ne tessék ezt összehasonlítani a mezőgazdasági munkásokkal, de hogy ott igy van, az még nagyobb gazság, hogy mezőgazdasági munkásokat ilyen napibér mellett foglalkoztatnak ! A szerszámkovácsoknak 107 korona, a szerszámköszörüsöknek 85 korona óránkinti keresetük volt. Ha van valakinek fogalma arról, hogy mi az a szerszámmunka, annak nem kell kommentárt hozzáfűznöm, hogy mit jelent ilyen munkát ilyen bér mellett végezni. A gyár vezetősége nagy bölcsen azt mondotta : »Kekem nincs, jogom önhatalmúlag ezt elintézni ;