Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-89

A nemzetgyűlés 89. ülése 1923. Strausz István: A kivetési határozatra rányomják, hogy az adatok megállapítása az összeirás alkalmával történt, pedig az a gazdatársadalom vagy az a község sohasem látott összeirókat, s rányomják, hogy a kivetés a bevallás alapján történt, pedig az illetők nem is láttak vallomási ivet. Fordultak elő olyan esetek, amikor az adózók odavitték a vallomási ivet azzal, hogy nem tudják kitölni, mire a hatósági közegek azt mondották nekik, hogy csak irják alá, s az aláirt adóvallomási ivet maguk a pénzügyi közigazgatási közegek töltötték ki. (Mozgás.) Az általános kereseti adóról kívánok még röviden szólani. Teljesen magamévá teszem a kisiparosoknak, a kereskedőknek ... Fábián Béla: Helyes! Strausz István : ... az ügyvédeknek, az orvosoknak azt a felszólamlását, hogy ők könyvvezetésre nem kényszeríthetők. Lehetetlen helyzet az, hogy igy behatoljanak a magánélet minden zugába. Ezzel tisztességtelenné teszik az adózót, mert a rendszer minden bizalom megvonását jelenti és a termelő és minden más munka csökkentésével jár. Kivánom, hogy a kisiparosok mentesittessenek a forgalmi adó beszedésében a blokkrendszer alól. Mentesittessenek a betegsegélyezési előleg járulékok alól. Hiszen a pénz elértéktelenedése miatt annyi forgójuk se marad, hogy abból iparukat tengetni tudják. Kegyetlenségek vannak a mai adórendszerben. Jönnek az adódetektivek, az ellenőrök az egész vonalon, ugy hogy az ember szinte fázik a tulajdonképeni foglalkozásától, mert attól kell tartania, hogy amit keres, azt elveszik és még be is zárják. Jól mondják a kiskereskedők, iparosok, orvosok, ügyvédek testületei, amelyek ebben a kérdésben megszólaltak, hogy mikor az állam felépiti a könyvvezetési rendszert és annak szükségességét hangoztatja az adózás szempontjából a magán, az egész háztartásokra, keresetekre nézve, ugyanakkor az államháztartás könyvvezetését, számadási rendszerét nem tudja fentartani, sőt leépíteni törekszik. Az állam nem számol semmiről, s a könyvvezetése olyan, — nem vagyok jós, de attól félek, hogy igaznak fog bizonyulni az, amit mondok, — hogy csődbe fog jutni az állami ellenőrzés az egész vonalon. Ma ugyanis — bocsánatot kérek, hogy ilyen szakkérdésekre térek ki — a pénztári eredményeket egyáltalában fel sem jegyzik, csak a bevételek előírását és az utalványozásokat, ami még statisztikai adatnak sem megbízható teljesen. Az idő haladásával odajutunk, hogy nincsenek a tulajdonképeni könyvvezetésre nevelt szakembereink, sőt a mostaniak is lassankint elfelejtik a nagy gyakorlatot kívánó könyvelést. A könyvelés technikájában ugyanis a legnehezebb épen a pénztári rész ellenőrzése. S mikor — mondom — az államháztartásban igy vagyunk, akkor az egész vonalon detektívek kel, ellenőrökkel akarják még az orvosokra, ügyvédekre is a könyvvezetést rákényszeríteni. NAPLÓ IX. évi január hő 24-én, szerdán. 69 A kereskedőknél és iparosoknál a raktárkönyv vezetését kívánják, pedig erre a raktárkönyvre nincs szükség. Aki a raktárkönyvek célzatát ismeri, az tudja, hogy a raktárkönyvet az, akinek sokféle árunemet kezelő nagy raktára van, csak azért vezeti ma, hogy azt higyjék azok az alkalmazottak, hogy annak alapján mindent és mindenkit ellenőrizni tud. De facto azonban alig van fogható ellenőrző szerepe. Mondok egy jó példát. Zsidó körökből hallottam. Budapesten a zsibárus téren van egy sátor, amelyben sokféle áru van. A tulajdonos kereskedő családnak van egy rokkant katonája, aki egyik szemén sem lát. Látván a vevők a sátor előtt állni a vak embert, kérdezik a tulajdonostól : mit keres ez itt? Azt feleleli a tulajdonos, ellenőrzi az árukat. Hiszen nem lát í Elég az — mondja — ha ott áll. Az a szerepe — mondja — mint a raktárkönyvnek. A raktárkönyv is csak azért van, hogy azt higyjék, hogy az a tulajdonos annak alapján csakugyan komoly ellenőrzést gyakorol. Nem is lehet a raktárkönyvben mindent bevezetni, mert sok üzletben annyi mindenféle cikk van. A vezetés annyira szövevényessé tenné az üzlet vezetését, és a termeléstői annyi munkaerőt vonna el, amely felérne azzal a jövedelemmel, amelynek a kincstár a raktárkönyv vezetése utján birtokába kivan jutni. Az meg egyenesen leírhatatlan, ami a forgalmi adó terén történik. Itt már szinte több a detektív és az ellenőr, mint az adófizetésre kötelezett. Ez az adó egészen béklyóba verte a kereskedelmet. Különösen felhívom a pénzügyminister urnák — sajnálom, hogy nincs jelen — a figyelmét azokra a külföldi árulerak átokra, amelyeket egyes magyar cégeknél itt a fővárosban és vidéken is bizománykép helyeznek el. Ezeket is kétszeres forgalmi adó alá vonják, ami arra indítja az olasz, francia és angol gyárakat, hogy ide bizományba árukat nem adnak, hanem elviszik azokat Bécsbe, Pozsonyba, Kassára, Prágába és máshova, ahol majd olcsóbban szerzi meg azokat az itteni kereskedő, mert igy ha ott vásárol, csak egyszer kell a forgalmi adót megfizetnie. Ha már nem lehet egyáltalában ezt a forgalmi adót kiküszöbölni, akkor valami más módszert kellene annak kivetésére és beszedésére nézve megállapítani. Az volna a leghelyesebb, ha a termelési helyen ós a behozatalnál vetné ki és szedné be a pénzügyminister ur ezt az adót, mert igy az a nagy apparátus, amely egy hadsereggel felér, nagyon lecsökkenthető volna, ami nagy költségmegtakarítást is jelent. A forgalmi adó még a fajvédelem kérdésébe, az egységespárt programmjának sarkalatos pontjába is beleütközik. Felolvashatok egy levelet, amely a nép lélektanára igen jellemző adat. Ha meg méltóztatnak engedni, fel is olvasom. (Halljuk! Halljak!) Egy plébános intézte ezt hozzám és igy szól (olvassa) : »A böhönyi szülésznő már régóta hajszolódik, hogy kérjelek 10