Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-89
A nemzetgyűlés 89. ülése 1923. Bartos János jegyző (megolvassa a jelenlevőket). Elnök : Minthogy negyvenegy képviselő van jelen, a Ház határozatképes lévén, kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Strausz István : T. Nemzetgyűlés ! Amikor határozati javaslatomat a költségvetési év megváltoztatására nézve előterjesztettem, az adminisztráció egyszerűsítése mellett főleg az lebegett szemem előtt, hogy módot adjak a kormánynak a,rra, hogy rendszeres, jól átgondolt programmot tartalmazó költségvetési irányzattal lépjen a Ház elé. A félévi átmeneti időszak eloszlathatja azokat a skrupulusokat is, hogy a mostani valutáris viszonyok között nem lehet hosszabb időre költségvetést készíteni. Én ugyan nem ebben a véleményben vagyok, de az átmeneti rövidebb idő — mondom — megszűntetheti azoknak aggodalmát is, akik más nézetben vannak. Yissza kell térnem Dréhr Imre t. képviselő ur fejtegetéseire, mert van beszédében még egy rész, amely ha cáfolatlanul maradna, ugy tűnnék fel, mintha ez a nemzetgyűlés az ő veszedelmes álláspontját magáévá tette volna. Az a rész az, amelyben a ministerek gazdálkodásával, takarékosságával, valamint az államháztartás pénzügyi és vagyoni helyzetével foglalkozik. Jellemző a képviselő ur megállapításánál az, hogy forrásul költségvetési törvényeket és indemnitásokat használ. A költségvetések és indemnitások közül is azokat választja ki nagyobbrészt, amelyek alkotmányjogi szempontból, amint azt imént kimutattam, egyáltalábnn nem ismerhetők, sem költségvetésnek, sem indemnitásnak. Maga a kormány, a forradalom utáni indemnitások és költségvetések közül idáig egyetlenegyet sem hajtott végre. Ha évközben hosszabb-rövidebb ideig azt a látszatot mímelte is, hogy indemnitás avagy költségvetés alapján dolgozik, az év zárlatával kimondotta, hogy számolni nem tud sem az egyik, sem a másiknak az alapján. Az indemnitások inkább törvények regiszterei voltak, mint indemnitások. Pusztán a cím volt indemnitás, de maga a belső tartalom az minden más volt, csak nem indemnitás. A legutóbbi, amelyet Kállay igen t. pénzügyminister ur készített, az előzőkhöz képest az indemnitási javaslatot, amelyet az alkotmány megszab, legalább megközelíti. De ez is, nem győzöm eléggé kiemelni, nem költségvetés, hanem csak egyszerű előirányzat alapján épült fel és 2. §-ával, valamint az indemnitási törvényjavaslat indokolásával lerontja à zárszámadási jognak a kormánytól függetlenített alkotmányjogi bástyáit. Visszatérve a t. képviselő ur fejtegetéseire, újból hangsúlyozom, hogy ő a kormány gazdálkodásának, takarékosságának megítélésében költségvetési és indemnitási törvényekre támaszkodik. Hivatkozik elsősorban az 1914/15. és 1915/16. évi költségvetésekre. Rámutat arra, hogy a 1914/15. évi évi január hó 24-én, szerdán. B7 költségvetésben megszavazott kiadás csak két és egy negyedmilliárdot tett ki. És a 1915/16. évi költségvetésben megállapított kiadás se volt nagyobb, három milliárdnál. Bekapcsolja ezt követőleg bírálatába azokat a forradalmak utáni indemnitásokat és költségvetéseket, amelyekre nekem a mondottak után kár volna egy szót is vesztegetnem. Ezek után kérdem, lehet-e komolynak tekinteni azt a megállapítást, hogy a forradalmak utáni ministerek gazdálkodása az államháztartásban aránylag takarékossabb volt, mint a jobb idők ministereié. Még csak azt kívánom leszögezni, hogy költségvetés, avagy indemnitás alapján lett legyen az bármily precízen megszerkesztve, a múltra nézve, nem lehet a gazdálkodás takarékosságát megállapítani, mert minden költségvetés és indemnitás, tartalmát kitöltő évének lezárásával holttá válik a jelzett szempontból és mint forrásmunka, a zárszámadás lép előtérbe. Helyes elv szerint még a bevételek előirányzása is csak a zárszámadás tapasztalatain, adatain épülhet fel. Azt, hogy a t. képviselő ur kiindulási alapja mily téves, mutatja, hogy 2 1 /* milliárd kiadásról szólt 1914/15. évre. De ha megnézzük erre vonatkozóan a zárszámadásnak jövedelmi mérlegét, akkor azt találjuk, hogy közeli hét milliárd volt a kiadás. Ugyanily nagy a különbség a költségvetés és a zárszámadás adatai között. Mig ellenben az 1915/16. évben az előirányzott 2 milliárd kiadással szemben a zárszámadás jövedelmi mérlege szerint 12 milliárd volt a bevétel és majdnem 13 milliárd volt a kiadás. A pénztári mérlegen a kiadás-bevétel majdnem legalizálódott. Az 1916/17. évről nem szólhatok, mert ennek az adatait nem ismerem. De ez elég cáfolat arra, hogy már a háború alatti évben is milyen nagy arányokban növekedtek meg a kiadásaink. A bevételeink is ily arányban növekedtek, de ezeket jobbára hitelműveletek utján biztosítottuk. A költségvetési év megváltoztatására irányuló javaslatom megtételénél az vezetett engem, hogy élesszük fel már egyszer a költség* vetési jogot, mert ezt kívánja a mi helyzetünk kifelé, ezt kívánja a reparáció kérdése, és ezt kívánja az a körülmény, hogy megtudjuk nyugtatni a népet, hogy a sok-sok milliárd adót milyen célokra, milyen feladatokra fordítja a kormány. Még a régi kormányok indemnitásos gazdálkodására nézve felemlítem, hogy teljesen más megítélés alá esik, mint a forradalmak utáni kormányok — mondhatom — úgynevezett indemnitásos gazdálkodása. Tudjuk, hogy a régi költségvetés csak a normáltételek felkarolására, felölelésére, magára az adminisztrációs költségek érdemleges előirányitására szorítkozott, meít a régi időben a költségvetés mellett ott voltak a beruházási törvények dotációval és ott voltak a hitelművelet engedélyezéséről szóló törvények,
