Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-88

32 A nemzetgyűlés HS. ülése 1928. évi január hó 23-án, kedden. Ugy érzem, hogy felesleges ennek a kérdésnek még részletesebb boncolgatása, de annyira érettnek vélem a dolgot és annyira közérdekűnek tekintem a kérdést, hogy ki kell jelentenem, hogy ezt a kérdést tovább húzni nem lehet, hanem igenis komolyan foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel a népjóléti és munkaügyi minister urnák, nem szabad itt semmiféle más szempontra tekintettel lenni, hanem ezt a kérdést egyszer rendezni kell. Erre vonatkozólag bátorkodom a következő határozati javaslatot előterjeszteni (Halljuk ! Halljuk ! a bah és a szélsőbaloldalon. Olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a népjóléti és munkaügyi minister urat, hogy három hónapon belül terjesszen a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot a bányatárspénztárak reformja ügyében. Ezen törvényjavaslatban mondja ki, hogy a jelenlegi társpénztárak egy országos központban egyesittetnek és a bányamunkások nyugbérezésénél bármely magyar bányatelepen eltöltött szolgálati idő a nyugdíjazásnál beszámítandó.» (Helywlés a szélsőhaloldalon.) Ezzel kapcsolatosan egypár szót kívánok még szólni a bányahatóságokról és azok működéséről. Ezeknek a bányahatóságoknak a szervezete is meglehetősen elavult, hiszen egész bányatörvényünk régi és reformra szorul. Ismételten voltak már erről ankétek és tanácskozások, amelyek azonban sohasem jutottak tovább, mint legfeljebb addig, hogy egy törvényjavaslatot kinyomattak. Tárgyalásra ez a kérdés soha sem érlelődött meg, nem került a régi képviselőház elé sem s ugy érzem, hogy a mostani nemzetgyűlés elé is még nagyon sokáig nem jön ez a kérdés, mert annyira különböző érdekek játszanak közre és olyan nagy befolyásuk van, hogy sikerül ennek a törvénynek a reformját elhalasztani, ha a reformban rájuk nézve káros vagy valamely érdeküket sértő intézkedés van. Ugy érzem azonban — és azt hiszem ebben az egész nemzetgyűlés felfogásával találkozom — hogy nekünk a bányaiparral sokkal komolyabban kell foglalkozni, mint ahogyan avval a régi Magyarországon foglalkoztunk. Arra kell törekedni, hogy a szénellátás tekintetében, amennyire ezt a viszonyok csak megengedik, függetlenítsük magunkat és azt az egy pár vagon külföldi szenet leszámítva, amelyre speciális célok szolgálatára feltétlenül szükségünk van, lehetőleg Magyarországon termeljük azt a szenet, amely az ország számára szükséges. E célból azonban minden bányahatóságot át kellene szervezni, mert abból a hét bányakapitányságból, amely a régi Magyarországon volt, csak egy maradt meg nekünk, a budapesti bányakapitányság, Emellett megvan a miskolci, amely most szervezés alatt áll és a pécsi, amelyek inkább kirendeltség számba mennek és csak most folyik az átszervezése ezeknek a bányahatóságoknak.a salgótarjáni bányakapitánysággal egyetemben — amelyet fel akarnak állítani — hogy önálló bányahatóságok legyenek. Fontos, hogy ezeknek a bányahatóságoknak a működési köre kiterjesztessók és ne csak amolyan levélváltó intézet legyen ezekből a hatóságokból. Mert mi a helyzet ma ? Ha -egy munkás panasszal fordul a bányahatósághoz, akkor ezt a levelet elküldik a bányaigazgatóságnak, a bányaigaz^gatoság válaszát pedig bevezető sorokkal ellátva közlik az illető munkással. Az illető munkás vagy meg van elégedve az elintézéssel, vagy nincs. Ha nincsen megelégedve, akkor nincs tovább szerepe a bányahatóságnak, hanem mehet az illető a polgári bíróságokhoz, hogy ott keresse a maga igazát. Ez az egyik baj, hogy ezen a téren a bányahatóságoknak eddig nem biztosítottak sokkal nagyobb hatáskört. De ennél sokkal fontosabb szempont az, amely különösen a baleset helyszíni vizsgálatok alkalmával merül fel. Feltűnően szaporodnak az utóbbi hónapokban a halálos balesetek. Kendelkezésemre álla, nak a statisztikák az azelőtti évekről és összehasonlitva ezeket főleg az 1922. évnek második felével, szinte ijesztően növekszik a súlyos és halálos balesetek száma. E balesetek számának ez az emelkedése annál feltűnőbb, mert a legtöbb olyan helyen történik, ahol nem a természetes veszélyek idézik elő, — értve alatta a bányalégrobbanást vagy más efélét, ami Magyarországon kevésbbé fordul elő, mert legtöbb helyen nyitott lámpával dolgoznak — hanem a nyitott lámpával dolgozó bányáknál történik meg, hogy a munkásokat súlyos szerencsétlenségek érik. Ez megtörténik az által, hogy egyes siklókban kocsik elszaladnak és elütnek munkásokat, mert a hatóságilag előirt buvólyukak ezekben a siklókban nincsenek meg. Mire kijön a bányahatóság és megvizsgálja azt a munkahelyet, akkorra természetesen már ott van a buvólyuk, már megcsinálták azt, vagy megcsinálták az ácsolatot előírás szerint. Ennek az ellenőrzése csak akkor lehetséges megfelelően, ha a bányahatóság a helyszínén van, minden egyes bányatelepen van egy kirendeltség, amely nyomban leszáll az aknába és nyomban megállapítja a bajt, valamint azt, hogy ezt a balesetet, szerencsétlenséget nem a munkaadó kapzsisága vagy gondatlansága idézte elő. A nagyobb bányatársulatoknál — elismerem — szakképzett mérnökök vezetik a munkálatokat, ott talán kevésbé történnek szerencsétlenségek. De ma, amikor a szén ára meglehetősen magas és amikor a szénbányászat jól jövédelmező üzlet, igen sok uj vállalkozó akad, aki ezt a munkát átmeneti foglalkozásnak tekinti, nem hajlandó nagyobb tőkét befektetni, nem hajlandó megfelelően kiácsolni azokat a területeket, amelyeket kifejt, mert a fa ma nem olyan olcsó és ezeknél a kisebb bányáknál történnek balesetek nagyobb számban. Fontos