Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-88

A nemzetgyűlés 88. ülése 1923. évi január hő 23-án, kedden. 21 helyzetben össze kell fognunk, erőseknek kell lennünk, mert dacára a bajnak, dacára a fellegeknek, amelyek a fejünk felett tornyosulnak, sohasem volt olyan kedvező a helyzet reánk nézve abban a tekintetben, hogy reméljük, hogy a mi ideálunk, ezredéves magyar hazánk, a maga egységében kerül ismét vissza. Én meg vagyok róla győződve, hogy az, amit óhajtok, amiért imádkozom, nem egyszerű álom, nem utópia, s hogy mi ezt az ellenség minden fondorlata, erőszaka dacára is el fogjuk érni, mert a történelem igazságai az életerejét mutatják, mert ennek az országnak ötletszerű feldarabolása gyengébb, mint az élet koncepciója, amely egy ezredéven át állta meg a helyét. Meg vagyok erről győződve azért is, mert ha ellenségeink támadása odáig megy, hogy minket fegyverre kényszerit, akkor meggyőződésem szerint — ugy, mint Szilágyi Lajos igen t. képviselőtársam mondotta volt — itt nem pár ezer magyar fog az ellenség szuronyaival szembeszállani, hanem az egész Magyarország, mind a hétmillió magyar. Az indemnitási törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Pikler Emil." Hányszor sebesült meg a háborúban, mondja csak, maga nagy legény ? (Zaj.) Elnök : Szólásra következik ? Perlaki György jegyző : Patacsi Dénes ! Patacsi Dénes: T. Nemzetgyűlés! Nagyon szeretném megőrizni azt a hangot, amelyre itt a nemzet törvényhozásában szükségünk van, hogy alkotó munkát végezhessünk. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Amidőn az indemnitási vitában felszólalok, s amidőn előre is kijelentem, hogy az indemnitást megszavazom, annak a felfogásomnak is kifejezést kell adnom, hogy nemcsak az ellenzéknek, vagy egyes csoportoknak kiváltsága az, hogy a kormány dolgait kritizálják, a bajokra rámutassanak, hanem nekünk, kormánypárti, a kormányt támogató képviselőknek is, nemcsak jogunk, de egyenes kötelességünk, hogy rámutassunk azokra a bajokra, amelyek ezt a nemzetet a maga életében, fejlődésében akadályozzák. A kormány sem láthat ugyanis mindent innen madártávlatból vizsgálva s azért kötelessége a nemzetgyűlés tagjainak, hogy a bajokra rámutassanak. (Helyeslés balfelől.) Miután Bogya János t. képviselőtársam külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy én először is a belső bajokra mutassak reá, azokra a bajokra, amelyek a perifériákon, azokon a kis magyar portákon észlelhetők, amelyekben a magyar nemzet legerősebb pillérei és legjobb katonái vannak. T. Nemzetgyűlés ! A földbirtokreformnál kezdem először. Karolyi Sándor gróf azt mondotta : j>Akié a föld, azé az ország.« Természetesen, nekünk is arra kell törekednünk, hogy az ország a magyaroké legyen és hogy a föld is magyar kezekbe kerüljön. (Helyeslés jobbfelőL) A földbixtokreform végrehajtásánál súlyos hibákat észlelünk. Mindannyian rámutattunk már erre, de nekem kötelességem ma, hogy előtárjam ezeket a bajokat, hogy lássa meg ott künn a nép, hogy vannak, akik a hibákat látva, illetékes helyen a bajok orvoslását követelik. Tudom, hogy ezt mindenki megteszi, mert hiszen ez mindenkinek kötelessége. Elsősorban is a birtoktipusok megállapításánál óriási hibát látok abban, hogy a földbirtokrendező bíróságoknál, vagy egyes tárgyalások alkalmával hat holdban állapítják meg némely helyen a szokásos kisbirtoktipust. Azt mondják, hogy hat holdból megélhet egy ember s így nem kaphat földet az, akinek már hat hold földje van, Ez nagyon téves gondolkozás, mert elsősorban is inkább, arra kellene törekendi, hogy minél életképesebb, erőteljesebb kisbirtokokat alkossunk. Hiszen az, akinek már hat holdja van, de van amellett 8 családtagja, abból a földből nem bír megélni ; azonkívül az szorgalmas munkájával és meglévő gazdasági eszközeível, felszereléseivel, befektetéseive] már 10—15 holdat is megművelhet, amint azt a törvény is előre kontemplálja. Ellenben, ha csak nadrágszíj szélességű parcellákra hasogatjuk a magyar földet és csak 1—-2 holdat akarunk adni, és nem egy erőteljes kisbirtokos osztályt nevelni, ezzel csak proletariátust nevelünk, mert igy az a kis ember, proletárrá válik ; mert ha kisember egy-két holdon gazdálkodni nem tud és látja, hogy az az erőteljesebb, akinek már régebb idő óta van birtoka, vele szemben milyen kedvező helyzetben van, akkor csak az irigység szállja meg a szivét, és az izgatóknak konkolyhintő magvai még jobb talajra találnak a lelkében, Amint Széchenyi Viktor gróf t. képviselőtársam mondctta, a nagybirtokosság nem mindenütt olyan szűkkeblű, hogy ne akarna földet juttatni a népnek. Láttam azonban egyes tárgyalásoknál, és ezt le kell szögeznünk, hegy nem ugyan a nagybirtokosok, de a nagybirtokosoknak ügyvédei, alkalmazottai micsoda erőket fejtenek ki, a tárgyalások alkalmával, mert az a szegény nép a törvénynek ismerete nélkül megy oda és maga közül hárem bizalmi embert választ oda, akikkel tárgyalnak, s azok nem is tudják, miről tárgyalnak, mert a tárgyalás anyagát nem teszik a nagyközönség számára hozzáférhetővé. Amidőn tehát én látcm ezt a hibát, nagyon kérném az igen t. földmivelésügyi minister urat, hogy a gazdasági felügyelőket, utasítsa arra, hogy azok az ilyen tárgyalásoknál igenis a kisemberek védői legyenek. Az bizonyos, hogy az ilyen tárgyalásnál csak két embert nem űzetnek meg : a birót és a gazdasági felügyelőt, mert azok. törvényesen vannak ott alkalmazva. Nem csodálom, hogy az, aki fizetett alkalmazott, természetesen — amint ez kötelessége is — a gazdáját és saját érdekét támcgátja. A kisbérletek kiadásánál is nagy nehézségeket tapasztalunk. A vármegyei gazdasági albizottságok különös módon dolgoznak. S itt rá kell mutatnom kiváltképen egyre, amit hangoztattak már többen, hogy ugyanis a földbirtokreformnál