Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
^42 r A nemzetgyűlés 93. ülése 1923, Sokkal jogosabb volna szemrehányást tenni a kormánynak, ha olyan szerződéseket kötött volna, amelyeknek következményeit át sem láthatta, (Helyeslés a jobbóldalon.) nem is szólva arról, hogy az árukprovenienciáját a nemzetközi forgalomban milyen nehéz megállapítani a habom utáni zűrzavarban, és hogy a netáni kedvezményeket igénybe vette volna boldog-boldogtalan és talán épen nem az vette volna igénybe, akinek szántuk. Abban, hogy egy ilyen a 205. cikk alapjára helyezett szerződés folytán, csak az osztrák-cseh viszonyt erősítjük, valóban erkölcsi tilalomfát látok. Ez nagyon meggondolandó politikai szempont. Igaz, hogy egy jeles magyar fináncpolitikus, aki elkísérte volt a ministerelnök urat Génuába, azt mondta, hogy csak induljon meg a kereskedelmi forgalom minél előbb, akár a vámunióig terjedő intenziv ily preferenciális alapon a Magyarországot környező összes országokkal. Ennek a gondolatnak akkor, amikor a nagy Apponyi Alberttel kint voltunk Parisban, mint az ötös békedelegátusi bizottság tagjai, volt volna több értéke és értelme, de csak abban a vonatkozásában, hogy a majdnem a szabad forgalomig terjedő kedvezmények kiterjedtek volna azokra és épen csak azokra az országrészekre, amelyek tőlünk elszakittattak, vagyis, ha a volt magyar területekkel lehetett volna "benső kereskedelempolitikai viszonyt konstruálni, hogy ezekkel az elszakított részekkel maradhassunk szabadkereskedelmi forgalmi viszonyban. Ennek óriási kereskedelempolitikai hordereje lett volna, nem is szólva arról, hogy akkor különféle személyi impedimentumai a kereskedői mozgási szabadságnak nem maradtak volna fenn. Természetes, hogy a kisentente ezt akkor észrevette, ós nem adta meg nekünk. Ne azért méltóztassék szemrehányást tenni, hogy nem kötöttünk szerződéseket, hanem arról tessék beszélni, hogy nem élünk-e ma még a tilalmi rendszerek korában. Hát rajtunk fordul-e meg, mi vagyunk az a rossz fiu, aki tilalomfákat állítunk az egész külfölddel szemben? Hiszen nem is vagyunk manap még képesek csak kontingensekkel és kompenzációkkal dolgozni Csehország és Ausztria irányában. Ha igaz, — amit hitelesen nem tudok, mert volt kollégáimat nem kérdezem, — hogy Csehországnak egyik petituma most az, hogy eresszen be a magyar kormány 300 vagon textilárut, no akkor méltóztassék majd magyar textiliparról is beszélni ! Ha hosszú huzavonával mennek a dolgok, annak nemcsak jogpolitikai és kereskedelempolitikai okai vannak, -de az óvatosan mérlegelendő nagy gazdasági kihatásai is. Ennek következtében én még azt sem olvastam valami nagy örömmel — hiszen az osztrák politika a Presse-ben rendszerint hiven visszatükröződik — mikor Seipel kancellár itt járt és szerette volna a kormányt belevinni a szabadabb évi január hó 31-én, szerdán. mozgásba,, ami alatt a Presse tükrözésében a látszott, hogy kössön Magyarország az őt kör nyező államokkal olyan szerződéseket, amelyek már egészen a 205. tcikk szellemében vett preferenciális kezelésig mennek. Hogy ez Ausztriának jól esik, hogy bőven kaphasson állatot, gyapjút, húst és egyebeket, az természetes. Ha sikerül ezt a rezsimet Magyarországra nézve kiépíteni, ez olyan politika, amely Magyarország direkt érdekeit figyelembe nem vevő külső törekvésekkel megegyezik, de hogy Magyarországnak érdeke-e akármilyen áron szerződéseket kötni csak azért, hogy a kormány sikereket mutathasson fel és kilogrammszámra letehessen a Ház asztalára szerződéseket, ez nagyon is meggondolandó mert mint mondottam, még másfél év van hátra, ameddig a Damokles-kard fejünk felett van s — hogy egyetlen tarifális tételt sem köthetünk le, amely nem jutna mintegy franco-bérmentve a többiek, mindenki javára. Sándor Pál: Nagy baj! B, Lers Vilmos : Ha nagy baj, ezért tulajdonképen ^a trianoni szerződést méltóztassék támadni. En is tudom, hogy nagy baj, mert szerződést a Görgey által is emiitett do ut des elve alapján kellene csak kötnünk. De nem vagyunk abban a helyzetben. De különben is, ha azt méltóztatik mondani, hogy a kormány csak incidentaliter csinál politikát, mert hiszen csak apró kompenzációs egyezményeket köt, akkor azt kell kérdezni, hogy hol van az az ember, aki ma megmondhatja, még az általános külpolitikai orientációban is, hogy leghelyesebben merre menjünk. A túloldalról, talán igen helyesen, azt hallottam az utolsó napokban, hogy a kormány ne adja el magát semmiféle orientációnak, mert nem tudjuk, hogy mi jön. Hát gazdaságpolitikai téren lehet ezt tudni? Hát rajtunk fordul meg, hogy kivel barátkozzunk? Nem az a mi legnagyobb bajunk, hogy nem vagyunk képesek sehova behatolni? Méltóztassék elhinni — nem vagyok ma felelős állásban, de azt hiszem — nem lehet a kormánynak bensőbb óhajtása a magyar kereskedelem érdekében, mint, hogy minél több szabadsággal, útlevél és egyéb nehézségektől minél jobban mentesítve lássa behatolni kereskedőinket kivált a volt országrészekbe. Ez a leghívebb összekötő kapocs volna és a derék pionirjeink nemcsak üzletekről beszélnének ott, hanem hazafias aspirációinkról is beszélnének. De épen ilyen jól tudják ezt ellenfeleink is és az elzárkózás tulajdonképen politikailag is gát. Ez nem pusztán papíron elintézhető egyszerű szerződéskötés, hanem ennek olyan óriási és komplikált háttere van, amelyet azt hiszem, hogy épen Sándor Pál képviselő urnák nem kell magyarázni De abban igaza van — Görgey képviselő ur is mondta — hogy egy nagy requisitum nincs meg a kormány kezében, t. i. a vámtarifa, mert ami van, amit Kossuth és Szterényi-.ambíció iából autonóm magyar vámtarifának kereszteltek el az akkoriad őben, az
