Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
A nemzetgyűlés 93. ülése 1923. évi január hó 31-én, szerdán. 243 nem volt egyéb, mint szószerint az osztrákmagyar tarifa, amelyet azonban magyar részről be kellett cikkelyezni, hogyha az osztrák-magyar kiegyezési szerződés véget ér, legyen virtualiter a kezünkben egy tarifa. Sándor Pál : Két százalékot fizettünk érte ! B. Lers Vilmos: Igen, az megint a quota kérdéséhez tartozik ! Ezt az uj tarifát már magam is szeretném látni. Bn sürgettem a külügyi bizottság legutolsó ülésén a kereskedelemügyi minister urat ; nem tudom, hogy milyen hatással volt ez rá, de azt tudom, hogy reám nézve közömbös a pillanatnyi helyzetben az is, hogy direkt törvénybe becikkelyezzük-e vagy mint mellékletet kapjuk a vámtarifát. Épen mert olyan át nem tekinthető átmeneti időket élünk, tessék elhinni, hogy sokkal jobb, ha a felhatalmazás mellékleteként a tarifát letesszük a Ház asztalára, az megkapja azért azt a törvényes patinát, amely kell hozzá a komolysághoz, és ha módosítják, akkor az is jelentés formájában jöjjön ide. Ebben a folytonos fluiditásban nem tudjuk, hogy iparfejlesztési politikánkat milyen irányban, melyik ország felé milyen relációkba állítsuk be könynyebben napról-napra, — hiszen a kereskedelem is ezt fájlalja, hogy olyan átmeneti vacilláló időket élünk; ilyenkor minden felhatalmazás politikailag bölcs dolog. Lehetséges, hogy a régi, talán még a csontjainkban benmaradt felfogás az alkotmányosságról azt követeli, hogy a kormány legyen lekötve minden téren, és látni akarjuk a paragrafust, a vámtételt, hogy kritikával megtámadhassuk törvénybe iktatott szakaszok s tételek alapján. Kérem, mondjunk le róla. Ez nem panecaea. Á politikai bizalom kérdése mindenesetre hozzátartozik a felhatalmazáshoz, de soha nem éreztem alkalomszerűbbnek mint most, hogy a kormány felhatalmazási törvénnyel jöjjön ide. Azt akceptálom és megnyugtatom a képviselő urat, hogy csak ugy képzelem, hogy abban a közgazdasági bizottságban, amely elé a tarifa jönni fog, hetekig tartó kemény munkának kell folynia. Nem is volna helyes, ha akár szociáldemokrata részről is azt kívánnák az alkotmányosság jelszava alatt, hogy minden egyes pont jöjjön ide, és a tarifa minden egyes tételéről is a Ház plénuma előtt folyjon a vita. Könnyelmű dolog betekintést engedni a gazdaságpolitikánk kártyáiba, hogy a külföld napról-napra olvassa a lapokban, hogy milyen iparfejlesztési tendenciáink vannak, mit, mikor fogunk csinálni. Ez azt jelenti, hogy a minket környező országok is csak hadd tudják iparukat hamar tájékozottan kifejleszteni és a mi exporttörekvéseinket megelőzni. Ennek a legbiztosabb módja az volna, ha minden tételt, minden érvet, minden utógondola 4 ot ide fektetnénk le a Ház asztalára. Feltételezem, hogy a közgazdasági bizottságban a hazafias, de azt hi szem a szakszerű felszólalások is elég időt és teret nyernének. Ott át lehet rostálni a dolgot, ami a kormánynak nagy politikai könnyebbsége lesz. Ami a tételek nagyságát illeti, lehet, hogy ketten nem tanulmányoztuk azokat, én nem láttam a tarifát hivatalosan, de attól, amit a szakkörök félhivatalosan megtudtak, nem ijedek meg. ííem tudom, milyen példákat mondjak pl. a kártolt gyapjufonál példáját, a cipő, bőrök, chiffon, a selyemernyő példáját. Ha ezekre kalkuláljuk a tervezett vámterhet, lehet hogy ki fog jönni járulékokkal együtt másfél, három, öt és tíz százalók — ezek csak ki vannak kapva hirtelen — de ezek nem ijesztő példák ma, amikor a közlekedési költségek és egyéb legális mellékköltségek a nemzetközi forgalomban sokkal nagyobbak, semhogy 1 x / 2 , 3, 5, akár 10%^'g nem volna helyes ugyanakkor csinálni iparfejlesztő politikát. • " Egy érdekes furcsaság forog fenn itt, amelyért én áldon a fátumot — bár tartana még egy-két évig — tudniillik hogy a környező államok elzárkózása miatt mi most kénytelenek va-gyunk, mert nagyon rentábilis, itt nagyban sikeres iparfejlesztést csinálni. (Ugy van! ügy van! jobbfelöl.) Ennek meglesz még az óriási haszna. Ma rentábilis sok minden téren ipart csinálni, amelyen eddig nem volt az. Tehát nemcsak nem félek a tarifa tételeitől elvileg sem, sőt azt hiszem, hogy siessünk idehozni ezt a tarifát. Legyen alkotmányos színezete is, de azért ne hurcoljuk a túl teljes világosság elé. Tehát ne akarjon a képviselő ur esetleg a kitűnő kereskedelemügyi minister ur jövőre gondoló terveibe esetleg túlzásokkal betekintést nyerni. Az, hogy ma kontingens és kompenzációs politika van, ez sajnos majdnem középkorias, de nem Magyarországon és kiváltképen nem a magyar kormányon fordul meg, hogy a világ rendjét meg nem mozdíthatja. Elég komikus az, hogy mikor a csehek a magyar bornak kontingenst adnak, ugyanakkor azok, akik egy kissé értenek az ilyen dologhoz, észrevehették, hogy az olasz borra is adtak kontingenst és talán más irányban is. Ez a kereskedelmi politikának játéka, ügyessége, hogy ugyanarra az anyagra 3—4 irányban is adnak kontingenst, bebocsátási engedélyt, ós azok egymással harcolva, mégis ugy kerülnek együvé, hogy egyik a másikat kiszorítja, tehát ezek nem is komoly kedvezmények. En nem azt mondom a kormánynak, hogy ilyen apró játékokkal dolgozzék, de attól félek, hogy a legnagyobb magyarunknak, gróf Ápponyi Albertnek a szándékai sem fognak megvalósulni. Méltóztatnak tudni, hogy gróf Apponyi Albert, aki most e napokban kiutazik Parisba, az interparlamentáris unió magyarországi csoportjában előadást tartott és négy nappal ezelőtt itt a Házban is — természetesen nem a plénumban, hanem az interparlamentáris konferencia üjésén — kifejtette, hogy felszólalni szende?
