Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-90

A nemzetgyűlés 90. ülése 1923. évi január hó 25-én, csütörtökön. l-l gondoltunk arra, hogy a hetek óta tartó manőver­nek erősen üzleti szaga van és hogy mögötte van egy kis tőzsdei »betörés« is, de önmagunkat csal­nók meg, ha elhinnők, hogy ez az egész affér csak egy lelkiismeretlen csoport tőzsdespskulációja volt. Ezzel ellentétben állanak a tények. Kétség­telen ugyanis. az, hogy a valótlannak bizonyult magyar mozgósitási és határsértési hireket a bukaresti kormányhoz közelálló lapok kürtölték először világgá és amikor ezeket Olteanu és Mosciu román tábornokok is megcáfolták a nyilvánosság előtt, akkor a bukaresti »Adeverul« megleckézteti a saját igazmondó tábornokaikat és rájuk szól a következőképen : »Kérjük a generális urat, hogy a jövőben olvassa el a román kormány hiva­talos nyilatkozatait«. A bukaresti Epoca pedig nyíltan megírja, hogy a hazugságok gyára a román belügyministeriumban székelt és működött ; tehát kétségtelen, hogy a valótlan hireket a román kormány gyártotta és azokat még saját őszinte tábornokaival szemben is fentartotta. Már ebből is látszik, hogy Bukarestben hazug­indokokra épitve, egy vakmerő kalandot készi­tettek elő, melyet azonban a román tisztikar néhány tekintélyes és komoly tagja helytelenített. Ezt a nemzetközi államcsínyt akarta a Cesko Slovo, a cseh kormánynak hivatalos lapja, naivul tőzsdemesékkel elleplezni. De jelennek meg Prágában őszintébb lapok is, ezek teljes nyíltsággal irtak az ellenünk tervezett fegyveres támadásról. Elől jár a Slovenski Denik, amelynek vezércikkírója tudálékos antropológiai eszmefuttatásban kijelenti, hogy a magyar nép a haladásra képtelen mongol fajhoz tartozik, tehát nincs mit keresnie Európában az indcgeimán fajok között. Nekünk magyaroknak Ázsiában a helyünk, mint ahogy a Jinneket is felszcritctta az európai szellem északra és amint a törökségnekis, mint ne­vetséges anakronizmusnak, vissza kellett húzódnia Ázsiába. Itt Európában a magyarság idegen test, ezt az idegen testet végül is kénytelenek lesznek a csehek kioperálni az európai szervezetből, hogy a szabad fejlődést ne akadályozza és a szabad levegőt meg ne fertőzze. Nem kisebb dolog tehát, amivel lázit ez a cikk, mint az, hogy az ezer év óta itt élő 12 milliós magyar népet irtsák ki Európa közepéből. (Felkiáltások balfelől: Hallatlan!) Nem kivántam volna felhivni a magyar köz­vélemény figyelmét eire a vakmerő bornirtságra, ha nem lenne a Csesko Slovo a prágai kormány fél­hivatalos lapja. A zsákutcába jutott cseh nagyipar és nagytőke tehát az általa dirigált sajtóban ki­mondta a halálos Ítéletet az útjában álló magyar fajra. Leleplezi ezt a fegyveres rablási tervet egy amerikai ujságiró, a »Chicago Tribune« párisi kiadá­sának január 16-iki számában, amely szó szerint a következőket írja (olvassa) : »Magyarország terv­szerű román támadással áll szemben, amelyet Angliának és Franciaországnak a legerélyesebben meg kellene akadályozni, nehogy a magyar terü­letek elfoglalásával az 1919-es mintára fait accom-. pli teremtessék. A román támadás célja az, hogy a kisentente a magyar jóvátételi kérdésnek ren­dezése előtt zálogokat szerezzen és azonfelül a támadás a magyar politikai rendszer megbukta­tására is irányul.« Azt hiszem, hogy ezekhez nem kell sok kom­mentár, csak a vak nem lát tisztán. Kötelességemnek tartom, hogy megkérdezzem a t. kormányt ; van-e tudomása árról, hogy azok az ellenséges haderők, amelyeket a múlt héten öt magyar finánc Szép Helénájának csókja miatt összevontak a cseh és főleg a magyar határon, még ma is ott állanak, dacára annak, hogy azóta az entente-bizottság' megállapít ott a, hogy azok a hirek, amelyeknek ürügye alatt oda mozgósították, mesterségesen kitalált hazugságok voltak. Ugron Gábor: Téli hadgyakorlat ! BarOSS János : A helyzet tehát az, hogy a mi lefegyverzett országunknak védtelen határain még ma is minden ok nélkül ellenséges haderők vannak koncentrálva, ami egyrészt Magyarország állami biztonságát, másrészt az európai békét veszélyez­teti. (Ugy van/ balfelől.) A népszövetség tagjai között ilyen állapot elképzelhetetlen, ez beleütkö­zik a népszövetség szabályaiba és a ' nemzetközi jog legelemibb törvényeibe is. Felkérem tehát a t. kormányt, nyilatkozzék, hogy milyen diplomá­ciai eljárásokat tett folyamatba, hogy ez a lehetet­len állapot sürgősen megszűnjön és ez a két szom­szédunk a minden ok nélkül koncentrált csapatait határainkról azonnal visszavonja. (Helyeslés.) T. Ház ! Szembe kell néznünk és le kell szá­molnunk a veszedelemmel, amely bennünket a legutóbbi napokban fenyegetett és amely, mint látjuk, még egyáltalában nem múlt el fejünk felől. Szomszédainknak eddig titkos, de most már egé­szen nyilt célja Magyarország teljes és tökéletes megsemmisítése és feldarabolása, hogy igy a ro­mánok eljuthassanak a Tiszáig és hogy a túlter­melésben fuldokló cseh nagyipar Magyarország testén keresztül régi ideálját, a korridort megte­remtse a Balkán és kelet felé. (Ugy van ! Ugy van !) öngyilkospolitika lenne tehát, gyámoltalan és gyáva emberek politikája, ha bedugnánk fejünket a homokba és nem akarnók meglátni azt, hogy mi készül körülöttünk. Ellenkezőleg, a legteljesebb diplomáciai és sajtófelkészültséggel le kell leplez­nünk Európa előtt, hogy micsoda politikát csinál­nak körülöttünk és hogy kik azok, akik az európai békét állandóan veszélyeztetik. (Ugy van !) Kiss Menyhért : Mi nem ! Baross János: Egy azonnal megindítandó nagy európai propagandával segítségért kell kiálta­nunk a világ összes népeihez, és a talán még nem egészen elkopott emberi civilizáció és humanizmus nevében kérni az egész világ művelt népeinek védelmét nemzetünk elpusztítása elleii. Meggyőzni kell a világot arról, hogy Közép-Európa békéje, Európa egyensúlya csak akkor van biztosítva, ka a Duna völgyében az ezeresztendős magyar nem­zetet békében hagyják fejlődni és ha történelmi múltjának, 12 millió számának és összes szomszéd­17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom