Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-88
A nemzetgyűlés 88. ülése 1923. évi január hó 23-án, kedden. 5 korra meg akarja örökíteni. Lehet-e, — mondják, akik a nemzetek szövetségébe való belépés ellen érvelnek, — lehet-e nekünk ezt a paragrafust elfogadnunk, avagy lehet-e nekünk olyan intézményben helyet foglalnunk, amely olyan óriási különbséget tesz győzők és legyőzöttek között, amely a győzőknek minden jogot és minden előnyt nyújt, a legyőzötteket pedig rabszolgasorsba taszítja; lehet-e nekünk belépnünk olyan alakulatba, amelynek főszerve, a főtanács, olyan egyoldalúan van összeállítva, hogy abban csak a velünk ellenséges viszonyban volt hatalmaknak az akarata érvényesülhet ? Persze, mindezek az érvek hatalmasak, és ha érzelmi politikát folytatnánk, ezek az érvek arra vezethetnének bennünket, hogy tartsuk távol magunkat a nemzetek szövetségétől. Az okosság, a józanság politikája azonban épen az ellenkezőjét követeli. Hogy a végén kezdjem érvelésemet, a nemzetek szövetsége alapszabályainak 10. §-a nem lehet akadálya a mi belépésünknek, mert hiszen a trianoni békébe már becikkelyezték a nemzetek szövetségének alapszabályait, ez tehát meghaladott álláspont. Mi kénytelenek voltunk becikkelyezni ezt a 10. §-t is, becikkelyeztük az ellenállhatatlan kényszer hatása alatt, becikkelyeztük azzal a mentalitással, hogy a revíziónak igenis van helye ós a revízióra mindenkor törekedni fogunk. Hogy a nemzetek szövetségének főtanácsa akkép van összeállítva, hogy abban csak a háborúban győztes hatalmak akarata érvényesülhet, az is alapjában igaz, de e téren is már útban van a javítás. Bár mi sem voltunk eddig a nemzetek szövetségének tagjai, sőt Németország és Oroszország sincsen benne, máris változott a nemzetek szövetségének mentalitása. Csak egyetlen példát említek arra, épen a főtanács organizálása szempontjából. A legutóbbi, genfi közgyűlésen történt az, hogy a nemzetek szövetségének főtanácsában a nem állandó tagok számát kettővel szaporították és a két hely egyikére beválasztották Svédországot, — azt a Svédországot, amely a semlegesség álláspontján állott mindig és ezt az álláspontját fényesen megvédelmezte, azt a Svédországot, amely a nemzetközi konferenciákon mindenkor a kisebbségek mellé állott és amelynek objektivitásában teljesen bizhatunk. A másik helyre pedig pályázott a kis entente, amelynek első jelöltje volt a cseh külügyminister, de — nem akarom vizsgálni, milyen okokból — ez a jelölés nem is került szavazás alá. A második és igazi jelöltje pedig Jugoszlávia képviselője volt, és az eredmény az lett, hogy a kis entente jelöltje fényesen elbukott, és helyébe bejött egyik délamerikai állam a nemzetek szövetségének főtanácsába. íme tehát a bizonyíték arra, hogy ma, amidőn még az elnyomottak még nincsenek elegendő számmal képviselve a nemzetek szövetségében, máris változott a mentalitás és előfordulhat az, hogy a kis entente nem tud helyet kapni a nemzetek szövetségének főtanácsában. Kérem, t. Nemzetgyűlés, ilyen biztató jelek után nem kötelességünk-e bevonulnunk a nemzetek szövetségébe, ahol a legnagyobb propagandát fejthetjük ki az egész világ fülehallatára a mi igazságunk védelmére. A propaganda a főszempont, amelynél fogva kötelességünk bevonulni a nemzetek szövetségébe, ott megismertetni a mi igazunkat, és törekedni arra, hogy a mi igazunk alapján reviedáltassék a mai igazságtalan helyzet, és közreműködésünkkel a mentalitás megváltozzék, hogy a mentalitás olyan legyen, amilyennek lennie kell ilyen testületben, amely nagy és szent szavakat irt a maga zászlajára: a nemzetek között való megértésnek, egyetértésnek és békének a jelszavait. A propaganda nagy szempontján kivül a másik nagy és döntő szempont, amelynél fogva helyet kell foglalnunk a nemzetek szövetségében, a kisebbségek kérdése. Nekünk a kisebbségek kérdése a mai viszonyok között igazán életkérdés, hiszen tizenegy millió magyar állampolgárt csatoltak el a mi körünkből és hajtottak idegen uralom alá, amely tizenegy millió magyar állampolgár között három és fél millió tősgyökeres magyar van. Nekünk kötelességünk őrködni azon, hogy ezek a testvéreink ott az idegen államokban tisztességgel élhessék a maguk polgári életét és hogy hozzánkfüzöttségüket megóvhassák, megóvhassák a maguk nemzeti mivoltát és hogy fel ne szívhassák őket azok az ellenséges hatalmak addig is, amig az igazság órája ütni fog. A kisebbségek kérdésében hatályos és nagy propaganda kifejtésére igen szilárd alapzatunk van. Jogi, sőt ami ennél több, nemzetközi jogi alapra helyezkedhetünk ezen a téren. Amidőn hazánkat feldarabolták s a környező államok között annak területét és népességét szétosztották, akkor a főhatalmak ismerték, látták azt a mohóságot, amellyel az úgynevezett utódállamok a változott helyzetben viselkednek. Ok maguk szükségesnek látták tehát, hogy az átcsatolt kisebbségek helyzetét biztosítsák, épen ezért a főhatalmak minden egyes utódállammal különkülön kötött nemzetközi szerződésekben fektették le a kisebbségek védelmének kötelezettségét ; nemzetközi szerződésekben irták körül a kisebbségeknek jogait. Amig a múltban ilyen kisebbségi jogviszonyt kizárólag állami törvények szabályoztak, — ez tehát az állami belügyeknek körébe tartozott — most már a kisebbségi kérdés egyenesen nemzetközi kérdés, melyben az illető állam önmaga egyedül nem határozhat. Nekünk tehát semmi egyébre nincs szükségünk, mint arra, hogy ezen nemzetközi alapra helyezkedjünk és ezen az alapon kikényszerithetjük az utódállamoktól, hogy azokat a kötelezettségeket, amelyeket a kisebbségek védelme érdekében a nemzetközi szerződésekben vállal» tak, tényleg meg is tartsák,
