Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-81

A nemzetgyűlés 81. ülése 1923. évi január hó 10-én, szerdán. 93 folytán ért és erre kivántam reflektálni. Amikor az én álláspontom kifejtésében az erkölcsi kérdést Emiltettem, ő azt mondta, hogy ez szociális kérdés. Rendesen ugy van, hogy a legszegényebb embernek van a legtöbb gyermeke és épen azokon a vidékeken, ahol anyagilag a legjobban szituáltak az emberek, van meg az egyke, tehát nem szociális kérdés, hanem erkölcsi kérdés. Ezzel a dolgot el is intéztem. Ami a konzekvencia levonását illeti, én nem azt a konzekvenciát vontam le, amelyet tegnap kifogásolni méltóztatott. Nem akartam válaszolni addig, amig a gyorsirói jegyzeteket meg nem néztem, most tehát szóról-szóra fogom felolvasni, minő konzekvenciákat vontam le ezen tények felsorolásával (olvassa) : »Ezek a tények. Mi a magyarázat ? Katholikus téren az erkölcsi szigor, a gyónás, a disciplina, a lelkiismeretesség, a kegyelem, krisztusi szellem, amely felemel, áldozatossá tesz, az önzést csökkenti.« Én tehát a magam véleményét absolute nem kockáztattam. Protestáns részről megadja a magyarázatot az 1913-iki protestáns kerületi kongresszuson Seeberg elnök a következőkben (olvassa) : »A protestáns idealizmus az ily természetű kérdésekben túlsók szabadságot enged s túlsókat biz az egyesek akaratára. Mindent az emberre hagyunk. Neki magának kell elhatároznia magát és erre sokszor hiányzik az erkölcsi ereje.« Ez volt mindaz a konzekvencia, amelyet levontam, de azon túl, amit a számok, az adatok bizonyitanak, szerintem a katholicizmus javára, semmi néven nevezendő konzekvenciát le nem vontam. De nem is ez a fontos. Fontos a tény maga, hogy nemcsak nálunk, de másutt is ezt a tényt, mint a nemzet szempontjából súlyos betegséget kell felfogni. Egész őszintén el kell azt egymásnak mondanunk, de nem szabad itt megmaradnunk, hanem mindent el kell követnie mindenkinek saját felekezetének keretén belül, hogy ezt a nemzetrontó betegséget minél gyorsabban és hatályosabban leküzdje. Ezeket kivántam megjegyezni. EŐri-Szabó Dezső : Személyes kérdésben kérek szót. Elnök : A szó a képviselő urat megilleti. EŐri-SzabÓ DeZSŐ : T. Nemzetgyűlés ! Csak röviden akarok reflektálni a most elmondottakra, örömmel konstatálom és örömmel fogadom Haller t. képviselőtársamnak ezt a helyreigazítását, hogy téves adatok alapján tulajdonítottam neki ezzel az üggyel kapcsolatban olyan következtetést, amelyet ő voltaképen nem tett. Nagyon örülök ennek, mert hiszen mi sem állhat tőlünk távolabb, mint hogy mi, különösen a keresztény felekezetek egyházai között, akármiféle kérdésben is a legcsekélyebb ellentétet igyekezzünk teremteni. (Élénk helyeslés.) A tényekre magukra én is rámutattam és azokat az adatokat véTző szivvel bár, de a magam részéről én is megerősítettem. Nagyon örülök, hogy Haller István t. képviselőtársam eredeti felszólalásának tulaj donképeni értelmét most előttünk megvilágosította, amiből nyilvánvaló az, — és kérem is, hogy ezt jegyezzük meg magunknak —* hogy az egyke különösképen annyiban van összefüggésben a vallássa], hogy ahol a vallás elvesztette a maga erejét a hivekre, akármelyik vallás legyen is az, az egyke ott grasszál a legnagyobb mértékben. Haller István: Ez tény. Eőri-SzabÓ DeZSŐ : Sajnos, én isftudnék adatokat felhozni arra nézve, hogy kerületemben tiszta római katholikus községekben is felütötte fejét ez az átkos nemzetrontó bűn, bizonyára azért, mert a vallás ereje meggyengült a hívekben. Ebből tehát ne vonjunk le következtetést vallások erkölcsi erejére, hanem igenis legyünk azon, ugy az egyik, mint a másik vallás nyerje vissza hivei seregeire nézve azt az irányító, átalakitó erőt, amely erő minden vallásfelekezetben megvan. Ezeket óhajtottam elmondani. (Helyeslés.) Elnök : Áttérünk az indemnitási törvényjavaslat általános vitájának folytatására. Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Gróf Zichy János! Gr. Zichy JánOS : T. Nemzetgyűlés Î Az iiidemnitás megszavazása normális körülmények között sohasem képezi bizalom kérdését. A legutóbbi indemnitási törvényjavaslat még magában véve sem volt normális, ez az indemnitási törvényjavaslat azonban, mely előttünk fekszik, nagyrészben honorálja a Strausz István t. képviselőtársam által a múltkoriban kifejtett alkotmányjogi követelményeket, mert csak olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek az indemnitási javaslatba tulaj donképen felvehetők. A leglényegesebb pedig az, hogy a kormány az előadói javaslatban kijelenti, hogy ez az indemnitási javaslat ugyan eltér az alkotmányjogi alapfeltételektől, de egyúttal kijelenti azt is, hogy ez a jövőben előfordulni nem fog és igy precedenst nem képez. Ezért nyugodt lelkiismerettel szavazom meg az indemnitást, (Éljenzés a jobboldalon.) mert nem a kormánynak szavazom meg, hanem a kormányzatnak, és megszavazom azért, hogy az állam gépezete nyugodtan és zavartalanul működhessék. De mert igy kell felfogni az indemnitást, nagyon csodálkozom azon, hogy a kormány olyan óvatlan volt az időpont megválasztásában, hogy a múlt év végén oly későn terjesztette be az indemnitási javaslatot és hogy ugyanakkor, amikor olyan kevés idővel rendelkezett, épen a kormánypártnak olyan sok szónoka vett részt a vitában és magának foglalta le azt a kevés időt, amely elválasztott bennünket az exlex lehetőségétői. De még jobban csodálkoztam azon, hogy a kormány ennek ellenére, mintha semmi sem történt volna, belenyugodott abba, hogy a karácsonyi és újévi szünet bekövetkezzék és úgyszólván nyugodt lelkiismerettel táncolt át az exlexbe. Ebben a momentumban egy bizonyos forradalmi jelenséget látok, amelyet sajnálok. (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) Azt tartom, hogy ez nem is illik egy kormányhoz, amely tulajdonképen konzervativ allűrökkel dolgozik és amely a konszolidáció megteremtését tűzte ki maga elé célul. Nem vagyok abban, a szerencsés helyzetben, hogy a kormány iránt feltétlen bizalommal viseltessem, nem pedig azért, mert ugy látom, hogy 13*