Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én } kedden. 47 Haller József: Ha Erdélyi t. képviselőtár­sam minduntalan provokál, kénytelen vagyok rámutatni, hogy nekünk igen komoly dolog az, ha Magyarország ministerelnöke és kormá­nya, aki magát keresztény ministerelnöknek és keresztény nemzeti kormánynak nevezi, a ke­resztény munkásság szervezkedését akadályozza és a szociáldemokrata munkásság szervezkedését segiti elő. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Peidl Gyula : Folyton nyomorgat, és a leg­erőszakosabban elnyom bennünket ! (Ellenmondá­soh jobb felöl.) Haller István: Kormánypárti képviselőnek kellene emlékezni az első hódmezővásárhelyi mea culpára, amit a ministerelnök mondott! Haller József: A szociáldemokrata oldalról is vannak panaszok, de ebből legfeljebb az követ­kezik, hogy azért ők is éreznek nyomást, de nem következik az, hogy a keresztényszocialista mun­kásság még nagyobb nyomást ne érezne ; mert mindenképen letagadhatatlan tény, hogy a kor­mányelnök ur olyan választójoggal ment a vá­lasztásba, amely, titkosságot biztosítván az ipari centrumokban, kétségtelenül a szociáldemokrata alapon szervezett munkásságnak volt kedvező, ezzel szemben a keresztény ellenzéket nyomta és üldözte végig a választási idő alatt, (Ellen­mondások a jobboldalon.) és. én tudnám Gömbös Gyula t. képviselőtársamnak és a ministerelnök urnák egész választási kortesutját követni, és meg tudnám mutatni azokat a helyeket, amikor a keresztény ellenzék vezérférfiai ellen felvonult, de sohasem láttam őt szociáldemokrata képviselő­jelöltekkel szemben. Tudnék hivatkozni arra, hogy Budapesten megakadályozták a keresztény ellenzék vezér­férfiainak gyűlését és rendőrhatalommal oszlat­ták szét, de sohasem olvastuk, sohasem láttuk, hogy ezt tették volna a szociáldemokrata jelöl­tek gyűlésein. Erdélyi Aladár: Ilakovszkyt ki választotta meg? Talán Bethlen. Rassay Károly : Nem az erőszak választotta meg. És nem a gazságok. Haller István: Ezt Erdélyi tudja. (Zaj.) Amerika második felfedezése. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Haller József : Ne méltóztassanak tehát, t. képviselőtársaim, engem akkor, amikor előre feltett szándékom szerint bizonyos korlátok kö­zött akarok maradni, ne méltóztassanak engem ezeken a korlátokon kívül szoritani és oly térre is elragadtatni, amelyre nem akarok eljutni. Ebből a kormánynak haszna sem volt meg, hogy ha már ilyen előzékenységet tanú­sított és sok tekintetben tanusit ma is a szociál­demokrata párttal és táborral szemben, hogy legalább bizonyos tekintetben támaszkodhatnék is erre a táborra. Mert hogy nem támaszkod­hatik, azt eléggé beigazolta a szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának szereplése, amely mindig szembenáll a kormánnyal, ós beigazolta a legutóbbi szociáldemokrata pártkongresszus, ugy, hogy azt kell megállapítani, hogy ez a megkülönböztetett bánásmód, ami sok tekintet­ben a keresztényszocialisták rovására megy, inkább az ellenkező hatást érte el. Azt láttuk, hogy ez a megkülönböztetett bánásmód inkább visszaadni látszott a szociál­demokráciának a maga régi hangját és inkább felbátorítani látszik azt oly terrorisztikus fel­lépésekre, mint aminőknek tanúi voltunk a múltban. Láttuk, hogy eredményt a maga po­zíciójának erősítése tekintetében annál kevésbé ért el a kormányelnök ur, mert azok az öklök, amelyek a jelenlegi polgári társadalmi rend ellen feszülnek, nem kímélik az ő ministerelnöki bár­sonyszékét és a kormány pozícióját sem. Peidl Gyula : Akkor miben nyilvánul a terror? (Mozgás.) Haller József : Ami a városi kispolgárságot, a kisiparost, a kiskereskedő osztályt illeti, amely a legfüggetlenebbnek vallja magát azért, mert sem titulusra nem vágyik, sem vitulust : állami szállítást ós koncot nem vár a kormánytól, hát ezek sincsenek feltétlen bizalommal a kormány iránt. Ez kitűnik abból, hogy a t. kormányzó­pártnak ilyen, a kispolgárság bizalmából kapott mandátuma minél kevesebb van. (Mozgás a jobb­óldalon.) Ezzel szemben pedig hiába hivatkozik nekem bárki is a t. kormányzópárt numerikus többségére, mert ezzel csak azt lehet megtévesz­teni, aki ennek a többségnek genezisét nem ismeri, de nem azokat, akik végigcsinálták azt a választást, amilyenhez hasonló a magyar par­lamentarizmus történetében még nem volt . . . Renczes János: Ez már nem áll! Csontos Imre : Szégyen ma ilyet mondani ! Rassay Károly: Szégyen, hogy ugy volt! Haller József: . . . amilyenre csak egyszer emlékezünk, akkor, amikor 1919 tavaszán a károlyista, radikalista és szocialista szövetség készült itt választásokat rendezni. Erdélyi Aladár: Haller István majd meg­mondja, milyen volt a Bánffy-féle választás. Haller István : Nem volt rosszabb, mint ez ! Korántsem voltak még akkor igy kiokosodva. Akkor ilyen brutalitások nem voltak. Rassay Károly: Boldogok lettünk volna! Ilyen szemérmetlen nem volt, mint a mostani. Haller István: Ezt elmondottuk az első beszédekben, kár erre visszatérni (Zaj.) Elnök : Csendet kérek. Haller József : De miért is legyenek a nagy tömegek bizalommal a kormány és annak poli­tikája iránt ? Talán azért, mert leküzdötte a drágaságot? Hiszen inkább ő maga jár elől a drágításban : a dohánnyal, vasúttal, postával, a különböző adóknak felemelésével és legbrutáli­sabb végrehajtásával. (Mozgás a jobboldalon. Egy hang a jobboldalon : Tetszetős beállítás !) Hiszen ő tette lehetetlenné legutóbb is, hogy a már kezdetét vett olcsóság továbbfejlődhessék és az áraknak már kezdetét vett visszafejlődése réyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom