Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-87
A nemzetgyűlés 87. ülése 1922. évi január hő 19-én, pénteken, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Almásy László elnöklete alatt. Tárgyai : Az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása, — Elnöki előterjesztések. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Rakovszkg Iván, Walko Lajos, Szabó István (nagyatádi), gr. Klebelsberg Kunó, Daruváry Géza, Vass József, Bud János. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 45 perekor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Héjj Imre jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Bartos János jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat jegyzi Perlaki György jegyző ur. Következik az indemnitási törvényjavaslat (írom. 107, 125) általános tárgyalásának folytatása. Szólásra következik? Bartos János jegyző: Mándy Sámuel! Mándy Sámuel : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk! Halljuk!) A napirenden levő felhatalmazási javaslat vitájában eredetileg nem volt szándékom szót kérni. Visszatérve azonban a szünet, a karácsonyi ünnepek után azt tapasztaltam, hogy a vita nemcsak hogy nagyobb medret vájt, hanem az érdeklődés is fokozódott és a nivó is emelkedik. Kedvet kaptam tehát, hogy én is kivegyem részemet e vitából. Szokásomhoz képest főleg gazdasági kérdésekkel fogok foglalkozni, de a t. Nemzetgyűlés engedelmével egy-két politikai kérdésre is bátor leszek kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) A gazdasági kérdések közül, ugy mint mindenütt, nálunk is első helyen áll és vezet a pénzügyi kérdések nagy komplexusa, amely az állami élet minden kérdését átszövi. Mielőtt tehát ezzel a kérdéssel foglalkozva, szakszerű fejtegetésekbe bocsátkoznám, igen rövid ideig, méltóztassék nekem megengedni, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur hivatalos működésére agrárszempontból bizonyos szubjektív vonatkozásban egy tiszteletteljes megjegyzést tegyek. A mélyen t. pénzügyminister ur hivatalát elfoglalva s működését megkezdve, reám azt a NAPLÓ vin. benyomást látszott tenni, mintha ő is, ugy mint sok nagynevű elődje a múltban, akkép gondolkoznék, hogy az agrármező az a terrénum, ahol az adótarolást nagyobb mérvben lehet végezni, mint kereskedelmi vagy ipari téren, amelyek egyesek véleménye szerint már inkább tűi vannak terhelve, mint az agrárérdekeltségek. Ezt a szubjektív érzésemet megerősíteni látszott a pénzügyminister urnák az a javaslata, amelyben a földadót 300—400-szorosra felemelt buzaalapon kívánta megállapítani. Ez megtörténvén, ez az operáció, vagy mondjuk, érvágás, a földbirtokos osztályon elvégeztetvén, azt kell tapasztalnom, hogy ennek ellenére, bizonyos oldalról, amely oldalról természetszerű befolyás gyakoroltatik a pénzügyi kormányzatra már a nagy pénzügyi tudásnál fogva is, de a betöltött állásnál fogva is, bizonyos körök részéről még mindig azt az álláspontot favorizálják, hogy ezek után is még mindig az agrárérdekeltség az, amelyet nagyobb teherviseléssel lehet megróni, szemben a nagytőkével, az iparral és a kereskedelemmel, amelyek azon oldal szerint már nem is birják el azokat a terheket, amelyek eddig rájuk ki vannak vetve. Meg kell azonban állapitanom, hogy ezen beteges, egyoldalú, fővárosi falak közé, mondhatnám, kinai falak közé szorult adópolitikai szempontok radikális álláspontjával szemben a pénzügyminister ur igenis, állást foglal, illetőleg azt magáévá nem teszi. Midőn örömmel konstatálom, hogy ő ennek ellenáll, kijelentem, hogy a magam részéről már azért is, mert ilyen áramlattal is kell küzdenie, a legmesszebbmenőén kívánom támogatni és bizalmamról biztosítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez a megállapításom azonban nem menthet fel az alól, sőt kötelességemmé teszi, hogy az ő koncepciójáról, terveiről kritikámat elmondjam. A mélyen t pénzügyminister ur akkor, amikor hivatala elfoglalásakor programmbeszédét elmondotta, hangsúlyozta, hogy uj adótörvényekkel nem jön, hanem az akkor létezett 56
