Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-86
À"'nemzetgyűlés 86. ülése 1923. évi január hó 18-án, csütörtökön. 375 Pikler Emil: Mégis destruktiv volt Petőfi, hiába! Benedek János : Nagyon aktuálisnak tartom a Petőfi centennárium alkalmából épen a nemzet nagy költőjére való hivatkozást. De bátor vagyok még másra is figyelmeztetni. Van Petőfinek egy gyönyörű költeménye: Rózsavölgyi halálára. Rozsavölgyi zsidó cigány volt, aki felségesen interpretálta a magyar dalokat. Azt irta róla Petőfi, hogy »Vén muzsikás, mit vétettem én neked, hogy mindig csak keserited szivemet? Keseregtem mikor szólt a hegedűd, nem szól most már, ez nekem még keserűbb, ez nekem még keserűbb« ! Azt mondotta, hogy csak Rózsavölgyi tudta igazán, hol van a magyarnak szive. Tehát ime az a Rózsavölgyi zsidó megtalálta már a nemzet szivét és nem kisebb nagy nemzeti költőnk énekelte meg, mint Petőfi Sándor. Miképen áll ez összefüggésben G-ömbös Gyula árnak azzal a kifogásával, hogy ő már a Nemzeti Színházba sem szeret elmenni, mert a történelmi darabokban a történelmi alakokat zsidó származású, vagy zsidó vallású színészek játsszák. Istenem, zsidó vallású színészek mindig voltak Magyarországon. Újházi is zsidó családból származott, debreceni zsidó vallású orvos volt az apja, azután Vízvári is zsidó származású volt és még nagyon sok zsidó származású halhatatlan nagy szinészünk van. Hát már most tagadjuk meg őket, utasítsuk el magunktól a kulturális szolidaritást, mert azok zsidó származásúak? Itt ma zsidókérdést vetnek fel. Pedig a zsidókérdés már nem zsidókérdés, hanem niagyarkérdés, még pedig a magyarság megmaradásának, a magyarság békés fejlődésének kérdése. Ha a zsidóságot olyan könnyen lehetne kioperálni Magyarországból, ha az csak olyan volna, mint egy daganat, amely odanőtt a nemzet testéhez és egy késvágással ki lehet onnan operálni, akkor, természetes dolog, azt mondanám én is: ha ez csakugyan olyan veszedelmes kelevény, vágjuk ki és azután, mint Kossuth Lajos mondja az emigrációból való irataiban : Ense recidendum immedicabile vulnus ! Rendben van, csináljuk meg ! A legkönnyebb betegség az, amelytől egypár becsületes vágással meg lehet szabadulni. Azonban fejek beverésével, üzletek kirablásával és egyéb magán- és közszabadságok sérelmének napról-napra való elkövetésével ezt a kérdést megoldani nem lehet. A zsidóság ma már — mondom — nem kelevény a nemzet testén, hanem olyan szerves kiegészítő, hozzátartózó része a magyar nemzet élő testének, hogy ahhoz ma már nem nyúlhat senki sem károkozás nélkül ugy, hogy magának az egész magyar nemzetnek ne ártson vele. Ma már a teljesen magyarrá lett zsidó vallású polgárok ott vannak a magyar sejtekben, a sziverekben, a vérkeringésben, az idegszálakban. Ezeket ma már onnan kitépni nem lehet és aki ezt akarja megbénítani, az az egész testet teszi munkaképtelenné, amint hogy tényleg ugy is halljuk, hogy még mindig nem jött létre a konszolidáció és az ennek nyomán várva-várt nemzeti termelő munka. Buday Dezső : Ezt mi máskép mondjuk I Rassay Károly: Ezt tudjuk! Fábián Béla : Máskép is teszik ! Csontos imre : Ismeri őket a képviselő ur, hogy ott keresik a pénzt az orfeumban? Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Benedek János: Ma már, mondom, ott van a hasznos, a munkás, az igyekvő zsidóság a közélet minden vonatkozásában, és ezeket onnan kiüldözni nemcsak felekezeti elfogultság, nemcsak faji gyűlölet, hanem a nemzet elleni bün volna. Én nem azért ragaszkodom a zsidósághoz, mintha nagyon szerelmes volnék belé, hanem ragaszkodom azért, mert belátom, hogy ma már a zsidó erőt, a zsidó munkát, a zsidó tőkét és pedig ugy az anyagi, mint a szellemi erőt további küzdelmeinkben nem nélkülözhetjük. Nem lehet ezt ideig-óráig félretenni és azt mondani, hogy később majd mi jövünk a helyére, így elbánni ezzel a kérdéssel nem lehet. Annak az izgatásnak, annak a felfogásnak, amelyet Gömbös Gyula képviselő úrtól hallottunk, amikor ilymóclon kifogásolta a zsidó vallású művészeket, már visszhangja keletkezett tegnapelőtt este a Fővárosi Operettszínházban, (ügy van! a széhöbaloldalon.) amely ma már nem orfeum, mint ahogyan Csontos Imre képviselőtársam mondja, hanem igen magas színvonalon álló operettszinház és véletlenül ez alkalommal is olyan darabot adtak, amelyet ugyancsak fajmagyar, r^gi származású, derék, nemesember : Buttykay Ákos irt, magyar zeneköltőink egyik legjelesebbje, és a magyar énekművésznők egyik legbájosabb és legtehetségesebb képviselője viszi benne a főszerepet. Es épen ezen az estén kellett a zavargásnak előfordulni. Nem török pálcát nemzetem fiatalsága felett. A nagy magyar erdőt, amely annyira megritkult, ennek a fiatalságnak kell utánapótolnia. Aki a fiatalságot nem szereti, az magamagát sem szereti. Én attól a fiatalságtól sokat várok. Azonban bizonyos az, hogy ha őrájuk sajnálkozva és szeretettel tekintek is, annál inkább méltatlankodva nézek azokra, akik ezt a fiatalságot félrevezetik. (Ugy van! half elöl.) A fiatalság szive olyan, mint a vaj, az még idomítható, hajlitható, azt még át lehet alakítani. Ha őket jóhiszeműség vezeti, természetesen túlszigoru pálcát én sem török az ő bármilyen káros vagy átkos munkájuk felett sem. Ellenijén összefacsarodik a szivem akkor, amikor azt látom, hogy a fiatalságnál megtartott házkutatások alkalmával fegyvereket, lőszereket és robbantószereket foglalnak le. Honnan veszi a ómagyar fiatalság, a szegény diákság ezeket a lőszereket, ezeket a fegyvereket?
