Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-85
3Í4 A nemzetgyűlés 85. ülése 1923. hogy az ujabb időkben is az ideális hatalmak veszik át a vezető szerepet a népek életében. Hazánk mai helyzetéből támadó gondolataink is szükségképen elvezetnek közoktatásügyünk kérdéséhez. Művelődéspolitikai célkitűzés kell, amelynek elve, hogy korszerű legyen népoktatásunk, korszerű legyen közművelődésünk, hogy a társadalom minden egyes tagja érezze, hogy az értelem és a lélek képzése nem öncél, hanem a társadalmi jólét egyik fontos biztositéka. A keresztülvitelre nézve azt mondom, hogy a tanítás reálisabb, a nevelés ideálisabb legyen. Ertem ezt a tárpadalom minden egyes tagjának nevelésére, A közoktatásügyi szervezet olyan legyen, hogy a sokféle iskola egymás tekintetbevételével dolgozzék, a tudás, műveltség és nevelés térdekében egymás kezére járjon, külső szervezetében egyik a másikhoz illeszkedjék, belső munkája pedig előmozdítsa azt a végső célt, hogy a nemzeti kultúra közösségéből a közös törzs mellett mindenki a neki megfelelő részhez jusson. Ha ily módon alapozzuk meg a magyar közművelődés és közoktatás ügyét, akkor biztosítunk egy erős, általános nemzeti művelődést és biztosítjuk a külön érdekeknek megfelelő iskoláztatást is. Ilyen módon nemzeti műveltség lesz az, ami nemzetünket összefűzi, élteti és fentartja. Ha ilymódon rámutatok közoktatásügyünk és közművelődésünk célkitűzésére, nem haladhatok tovább anélkül, hogy néhány szóval meg ne emlékezzem arról a társadalmi csoportról, amely ezt a nemzetnevelő munkát végzi. Ep ezért felemiteni kívánom azokat az igényeket, óhajokat és kéréseket, amelyeket a magyar tanítóság és a magyar tanári kar, memorandumokban lefektetve, kifejezésre juttatott. A tanítóság memorandumára a ministerelnök ur tudomásom szerint már megnyugtató kijelentést tett, de felhívom a t. kormány figyelmét a tanárság memorandumára, melyben vázolják a nevelésügy nemzeti és társadalmi jelentőségét és kifejtik, hogy bár érzik azokat az áll am pénzügyi nehézségeket, amelyekkel kérésük teljesítésének meg kell küzdenie, de mégis a nemzet és a magyar társadalom olyan fontos rétegéről van szó, amelynek lelkében lehetőleg kevés tövist kell hagyni, azért, hogy munkáját nyugalmasan folytathassa. A kormány szives jóindulatú figyelmébe ajánlom kérésüket, mert olyan ügy ez, amelylyel foglalkozni kell, hiszen a memorandumok mindig a kéréseknek, az óhajoknak a maximumát szokták tartalmazni. De ezek a memorandumok nem is számítanak arra, hogy az azokban foglalt kérések teljes egészükben teljesíttetnek is. Kölcsönös tárgyalásra, kölcsönös megértésre van szükség azoknak a sérelmeknek az eloszlatására, amelyek a háborús és az azt követő forradalmi időkben a viszonyok természetéből adódtak. » évi január hó 17-én, szerdán. Ez az egyik, hogy biztosítsuk számukra az anyagi megélhetésnek azt a minimumát, amely nélkül ők kedvvel, becsülettel a nemzet érdekében végzett munkájukat nem teljesíthetik. Minthogy azonban az ember munkájának az ellenszolgáltatását nemcsak anyagi javakban, hanem szereti társadalmi megbecsülésben is kifejezésre juttatva látni az elismerést: itt rámutatok arra a hiányra, amely a tanítóságot, a tanárságot, annak széles rétegeit, méltán érinti. Azt láttuk az utóbbi időben, hogy csaknem minden egyes fontosabb közigazgatási ágazat megkapta az államhatalomtól az őt megillető elismerést, a tanácsosi és főtanácsosi címekben. Nem beteges címkórságnak a táplálását értem én, én csak a tanár munkájának is az államhatalom részéről való külső elismerését kérem. Azt kérem az igen t. kormánytól, hogy vegye figyelembe a nemzeti kultúrának ezeket a csendes, dolgozó munkásait és biztosítsa számukra is azt az erkölcsi elismerést, amit minden más kormányzati ág megkapott. Lássa be azt, hogy amikor anyagi szükségleteiket teljes mértékben a mai nehéz pénzügyi viszonyok között kielégíteni nem tudja, épen ezért külső, társadalmi, erkölcsi elismertetéshez segítse őket, ami talán sok tekintetben enyhíteni fogja az anyagi téren érzett hiányokat. (Altalános helyeslés a jobboldalon.) Hiszen tudom, hogy a tanárság, tanítóság rendelkezik azzal az öntudattal, hogy munkájának eredményében látja munkája értékét leginkább, azonban, ha ilyen módon halad, ilyen módon dolgozik, csendben, szinte észrevétlenül, mindenesetre előmozdítani, fokozni fogja munkáját, ha az államhatalom részéről magasabb erkölcsi elismerésben is részesül. Ilyen módon elérkeztem a nemzeti erők szervezésének során a közigazgatási reformnak a szükségességéhez. A közigazgatás az a feladat, az a hatáskör, amelyben tulajdonképen az államtagoknak, a közönségnek minden irányú érdekei kiszolgálására kell hogy találjanak. Ha a közigazgatást ebből a szempontból nézem, akkor szemembe ötlik egy másik kérdés, a tisztviselőkérdés is, amely kérdésnek érintése a közönségre való vonatkozásában egy kissé talán kényes, azonban elfogulatlanul, tisztán a nemzeti érdek szempontjától vezettetve szólalok fel, és ez feljogosít engem arra, hogy ezzel a kérdéssel, amely talán egy kissé kényesnek is látszik, nyíltan foglalkozhassam. A tiszt viselőkérdésnek két részét látjuk. Az egyik, amely a tisztviselők anyagi helyzetét érinti, a másik pedig érinti a közönség érdekét. Hatóságoknál, közigazgatási üzemekben csaknem mindenütt három csoportjával találkozunk a tisztviselőknek. Az egyik a kisebbik, amely éjt nappallal eggyé téve, idegőrlő módon dolgozik és igyekszik egyrészt a közönség érdekeit kiszolgálni, másrészt a rábizott nagy felelősségteljes munkákat, megbízásokat elvégezni.
