Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-85
À nemzetgyűlés 85. ülése 1923. hogy nem zavar meg engem az ipari munkásság képviselőivel való kordiális együttműködésben a szocializmus internacionalizmusa sem. Nem zavar meg azért, mert a szocializmus internacionalizmusa nem egyenlő jelentőségű — nem is lehet, nem is szabad, hogy egyenlő jelentőségű legyen — az antipatriotizmussal. (Halljuk ! a szélsobalóldalon.) A szocializmus internacionalizmusában a cél, amelyet a szocialisták el akarnak érni, nem a nemzeti egységek eltűnése, hanem a nemzetek csoportosulása nagy, békés föderációkban, amelyek lassanként az egész müveit világra kiterjednének; nemzetközi törvények fokozatos kidolgozása, amely törvények majd épen ugy szervezik majd az egész emberiséget, mint ahogyan szervezik ma az állami törvények a nemzetet. De ez az épület: az emberiség épülete, ugy alkotandó meg, hogy elég nagy és alkalmas legyen az egész emberiség befogadására, oszlopai pedig a nemzetek legyenek, mert a nemzetek tömegén épülhet fel csak az emberiség, és ezeknek az oszlopoknak lerombolása magát az egész épületet semmisítené meg. A haza épugy, mint a demokrácia, nem egy-egy kiváltságos osztálynak vagy pártnak kiváltságai fentartására szolgáló eszköz. Egy nemzet, azzal a területtel, amelyen él, amelyet elfoglal, impregnálva százados élettel, nyelvével, amelyet annyi generáció beszélt, amelyen annyi nemzedék gondolatát, vágyát, érzését, törekvéseit, nemes hajlamait igyekezett kifejezni, géniuszának alkotásával, történetének emlékeivel, századokról-századokra felhalmozott kulturális kincseivel, amelyekben a jelenkor örökségét látja : mindenesetre egy nagy lény, amelyet tisztelni kell és tisztel tényleg a szocialista felfogás is. Ez a mai felfogásunkban kialakuló nemzeti gondolat, nemzeti keret ma a fejlődésnek, a szervezett társadalomnak legmagasabb formája. A szocializmus tiszteli az összes nemzetek függetlenségét, akarja, hogy mindegyik kifejlődhessék öntudatos életének teljességében. Tudja, hogy a nemzetek realitások, maga az emberiség, egyelőre csak remény. Ha tehát ezt nézem ós igy nézem a szocializmus beállításában az internacionalizmus fogalmát, elvét, akkor én nem látok nehézséget a szocializmussal való együttműködésre. De megmondom azt is, hogy hol látom a magyarországi szociáldemokráciának tulajdonképen a hibáját. Ezt abban látom egyrészt, hogy nem ismerteti meg, nem a politikai párt, de maga a szociáldemokrácia, ez a gazdasági és társadalmi szervezet, a polgársággal a maga programmját. (Mozgás a szélsobalóldalon.) Szükségesnek tartanám, hogy ezt kifejtse olyan alapon, mint ahogy azt a német szociáldemokrácia tette. Ha ezt megtenné, nem kétlem, hogy alig különböznék az a németországi szociáldemokrácia görlitzi programmjától, amely programm óriási fejlődést, óriási utat tett meg a kommunista manifesztum óta, vagy akár az erfurti programm évi január íiő 17-én, szerdán. 3Ü óta, minthogy az a programm, amelynek alapján ma a német szociáldemokrácia áll, tulajdonképen nem is kommunista programm, hanem a szociálpolitikának egy radikálisabb iránya, tehát egészen közel jön a polgári felfogáshoz és teljesen összeegyeztethető azzal. Es ekkor beigazolná a magyarországi szociáldemokrácia, hogy nem ortodox marxista, hogy szakított azzal az ortodoxiával, amelyik a szocializmus tudományából hittant, a tanokból dogmát csinált, és nem a ködös jövővel, hanem a jelen feladataival foglalkozik. A hibája a szociáldemokrácia felfogásának, nézetem szerint az is, hogy beleesik ugyanabba a hibába, amelyet a szociáldemokrácia a kapitalizmusnak felró, azaz osztályuralmat létesít. Osztályuralmat létesít azáltal, hogy a nemzeti jövedelemnek az egészét akarja a maga számára biztosítani, ahelyett, hogy annak csak az őt megillető igazságos és méltányos részét követelné. Ezért szükséges, mondom, időnkint a programmok revíziója, hogy ne elvi harcot, elvi küzdelmet folytassanak a társadalomnak különböző rétegei, esetleg egész meddő alapon, hanem értsék meg egymást, és igyekezzenek egymás megértésével a törekvéseket, a reális életet és az élet szolgálatát egymáshoz közelebb vinni. En osztozom a szocializmussal abban az etikai követelményben, hogy az a kötelességeknek legyen a közössége. Igenis, megadni a társadalom minden egyes tagja számára az őt mint embert megillető jogok maximumát, de ugyanakkor megkövetelni a társadalom minden egyes tagjától a kötelezettségeknek is a maximumát. Ne boldogságot várjunk a szocializmustól, amelyet mechanikus módon a szocializmus biztosítani ugy sem tud, hanem a kötelességek szocializmusa, a kötelességek közössége az, amely irányban halad a társadalom, és amely irányban nekünk, polgári pártoknak, polgári elemeknek is dolgoznunk kell. A nemzeti erők egységesítéséről, megszervezéséről szólottam. Ha ezt a feladatot tekintem, akkor azt látom, hogy a nemzeti erők célirányos organizációja a társadalmi térről mindjárt a gazdasági területre irányítja figyelmünket, arra a területre, ahol a mai viszonyok uralma alatt megoldhatatlanoknak látszó feladatokkal találkozunk. A világgazdaságban a politika vette át a vezetést, a politika irányit, a politika tartja kezében a tőkéket is. A világháború megszűnésével vette át a politika ezt a hatalmat s azóta vakon, kérlelhetetlenül gyakorolja. Végtelen uralmával a világ gazdasági életét immár csődbe juttatta s maga is bukás előtt áll. A rosszvalutáju országokban ugyan látszólag virágzik a gazdasági élet, mert mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelésnek nincs gondja arra, hogy hova helyezze el készletét, látszólag tehát ott virágzik a gazdasági élet, de ez a látszat rettenetesen csalóka. Csalóka a társadalmi jólét, és csalóka a közgazdaság szempontjából egyaránt.
