Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-84
264 A. nemzetgyűlés 84. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. menjen a kedve mindenkinek attól, hogy kész cipőt hozzon be az országba. Ezenkívül lehetővé kell tenni a cipőipar számára az exportot, különösen a velünk természetes szomszédságban álló keleti államokba. Mindezeknek legfontosabb előfeltétele az volna, hogy a kész bőrre vonatkozó bőrvámot leszállítsák (Helyeslés a jobboldalon.) és a kisipart kellő olcső tőkével lássák el. Erdélyi Aladár: A nyersbőrt ne vigyék ki! Temesváry Imre: A magyar bőripar vámvédelemre nem szorul, mert eléggé fejlett. Szükséges azonban, hogy a bőr kikészítéséhez szükséges cserzőanyagok behozatalát megkönnyítsük, legfontosabb pedig az volna, hogy a nyersbőr kivitelét teljesen eltiltsuk. (Elénk helyeslés a jobboldalon ) Az államkincstár ezzel az eljárással feltétlenül megtalálja a számítását, hiszen nem kell mást tennie, mint a hazai fogyasztóipar részére megtiltani azt, hogy a kész bőrt innen kivigyék, és így bőségesen kárpótlást kapna azért a veszteségért, amely abból éri, hogy a behozatali bőrvám bizonyos mértékben lejjebb szállana. De megtalálná az állam a számítását abban is, hogy ez a cipőipar ismét fellendülne és bőséges adóalannyá válnék. Különösen fontosnak tartanám, hogy a bőriparágakat, ugy a bőripari gyári termelést, mint a kisipart ellátnák olcsó tőkével. Ezzel kapcsolatban méltóztassék megengedni, hogy megemlítsem azt, hogy én a magam részéről nem vagyok megelégedve a mi hitelpolitikánkkal, amikor kizárólag azt látjuk, hogy itt csak a nagybankok élvezik azokat az előnyöket, amelyeket az olcsó kamatozású kölcsön biztosit. Szükségesnek tartanám az ország érdekében azt, hogy a nemzet kisiparosai és kereskedői és idetartozó intézményei is részesüljenek olyan olcsó kölcsönben, amilyeneket a jegyintézet ma a nagybankoknak tud juttatni; hiszen ehhez csak az volna szükséges, hogy megváltoztassák a jegyintézet alapszabályait, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és mivel a szövetkezetek, a nagyobb ipartelepek, valamint kereskedői vállalatok kellő garanciával rendelkeznek, tehát épugy, mint a gabonavásárlás idején a malmoknak juttatnak olcsó kölcsönt, ugyanilyen mértékben juttathatnának az egyéb ipari és kereskedelmi ágaknak is. Ezek előterjesztése mellett kijelentem, hogy az indemnitást általánosságban elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Rainprecht Antal! Rainprecht Antal : T. Nemzetgyűlés ! A t. túloldalnak eddig hallott csaknem valamennyi szónoka, de különösen a legutóbbi ülésnapon hallott szónokok megegyeztek abban a hozzánk intézett és részünkről visszaintézett, ugyancsak átérzett és átértett figyelmeztetésben, hogy e nehéz, komoly időkben egységesen foglaljunk állást és értsük meg egymást. Ezzel a figyelmeztetéssel valószínűleg figyelmeztetni akartak a t. túloldali szónokok minket, az ellenzéket, arra a kötelezettségünkre is, amely valóban nem egyszer a hallgatásban, a némaságban van megjelölve. Ezúttal azonban ugy a bel-, mint a külpolitikai viszonyok ép ennek ellenkezőjére, az ellenzéknek csaknem szolidáris megnyilatkozására utalják az ellenzéket. Két okból. Az első, amely talán nem annyira lényeges és inkább formai : befelé, a mögöttünk álló nemzet milliói javára, megyugtatást nyújtani szereplésünkkel és hazafiúi kötelességteljesitésünkkel ; a második pedig, az, amely fontosabb, amit az igen t. ministerelnök ur néhány nap előtt (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) nyilvánított politikai kijelentésével — ha jól tudom, pohárköszöntő alkalmával ugyan, de mégis komoly nyilatkozatban — ezzel a szóval jelölt meg, hogy Európa »fordulópont« előtt áll. Szóról szóra így jelölte meg, és ha jól emlékszem, még azt a külpolitikailag igen bölcs diagnózist állapította meg, hogy olyan fordulópont előtt állunk, amely után a győzők megszűnnek diktálhatni, és kénytelenek meghallgatni a leGyőzőttek jajait. Az igen t. ministerelnök urnák ebben a külpolitikai diagnózisában teljesen osztozom. Magam is azt a fordulatot látom Európa konstellációjában, amelyet már első beszédem alkalmával is bátor voltam előre megjelölni, amely az entente szétesése nyomán jelentkezik, ennek a szomorú periódusnak utolsó állomásaként, amely most a szétoszlott angol imperializmus nyomán a francia imperializmussal kell hogy végezzen. Ezek, a francia imperializmussal szemben vezető utak semmiesetre sem olyan természetűek, amelyeket karddal lehetne elintézni, és e tekintetben ez a magyarságra bizonyos megnyugvással is szolgálhat, mert hiszen a mi szerencsétlen, az entente szigorú imperialista gyűrűjével környezett helyzetünk egy ilyen felállásra alig is volna alkalmas. Igenis, a történelmi materializmus, a gazdasági törvényszerűségek, azok fogják az európai viszonyokat olyképen alakítani, hogy a most már immáron magára maradt francia imperializmus előbbutóbb kénytelen feladni a harcot, annál az egyszerű életigazságnál fogva, hogy a maga életét sem tengetheti a győző jogával; mert hiszen elemi iskolákban is közismeretes ma már az, hogy a győzői jog egyúttal leGyőzőtti terhet is jelent reá nézve. A francia és a cseh kapitalizmusnak, ha nem is teljes bukásával, — mert hiszen ez kommunizmust jelentene — de mindenesetre inferióris helyzetbe kerülésével önként adódnak azok a lehetőségek, amelyek a magyarságot régi szupremáciájához, gazdasági és területi felsőbbségéhez is vezetik. Minthogy tehát a ministerelnök ur külpolitikai diagnózisával teljesen egyetértek, csaknem neki teszünk szolgálatot mi, az ellenzék akkor, amikor már most alibit igazolunk a nemzet javára azokra az időkre, amikor a mos*