Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-84
A nemzetgyűlés 84. ülése 1923. szén, amelyből még ma is igen nagy mennyiség áll kitermeletlenül. Vannak olyan bányáink, mint például a váraljai bánya, amely régebben igen virágzó fekete szén, illetőleg liász-szénbányatelep volt, amely azonban most bérlet utján az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya R-T. kezében van, amely ezt a bányát egyáltalában nem bányásztatja. De vannak tőkeszegény magánvállalkozók kezében is kőszénbányák olyan helyeken, ahol a szén a felszínen van, azonban ugy látszik, tőkeerő hiányában ezeket a területeket sem bányásszák. Az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya R-T. lekötve tartja a szászvári déli területet és ezenkívül még több más területet is, ahol csak ugy tessék-lássék űzik a bányászatot, csak épen azért, hogy a közönség lássa, hogy mégis bányásznak. Ujabb bányát azonban egyáltalában nem nyit. Ennek oka az, hogy a szükséges beruházásokhoz a költségeket nem akarja a társaság kockáztatni, mert ezeket az összegeket jobban tudja ma másként értékesíteni, de különben is felesleges ezt megtennie, mert hiszen a bányatörvény biztosítja neki azt a jogot, hogy ugyanezt a bányát, amelyet most nem művel, 30 esztendő múlva is megtalálhatja és a mostani üzeméhez használt felszereléseket egyszerűen oda áttelepíti és akkor minden ujabb befektetés nélkül is későbbi időben megindíthatja ott a bányászatot. Barna szeneink közül nevezetes az 5000 kalóriás krétakoru szén, továbbá a 4—5000 kalóriás eocén-szén, amely ugyan csak egy-két méteres vastagságú előfordulásokban van és amely leginkább lokális feldolgozásra alkalmas a közelben levő mészkő- és márgapalabányáknál. A Bakonyhegységben igen sok helyen van mészkő- és ce mentmárga- előfordulások szomszédságában 4000 kalóriás oligocén-koru szén, valamint Baranyában a pécsi hegység peremén 3000 kalóriás mediterránkoru szén. Igen nagy mennyiségben vannak azonkívül másfél-hét méternyi településű pannóniai lignitek, amelyek sok helyen óriási mennyiségben találhatók és amelyeknek közvetlen szomszédságában kitűnő agyagok vannak. Nagy mennyiségben van ott mészkő és cement-márga, de ezt rentábilisan fel lehetne használni ugy is, hogy ezen előfordulások közvetlen közelében elektromos centrálékat állítanának fel. Bövid vázlatban előadtam mindazokat a természeti kincseinket, amelyek közgazdasági életünkre mindenesetre kedvező befolyást gyakorolnának abban az esetben, ha ezeket a telepeket rövidesen üzembe helyeznék. Szükségesnek tartanám tehát azt, hogy a zárlat-, illetőleg jogositványtulajdonosokat — esetleg elavult bányatörvényük módosításával is — arra kényszerítenek, hogy záros határidő alatt indítsák meg a bányászást, mert ellenkező esetben tőlük a jogosítványt elvonják és olyan vállalkozóknak adják oda, akik hajlandók volnának rövid idő alatt a szükséges ipartelepeket évi január hó 16-án } kedden. 263 felállítani, amely ipartelepekbe azután bizonyos érdekeltséggel az állam is bekapcsolódhatnék. (Helyeslés a jobboldalon.) Különösen fontos lenne ez a szénbányászat terén, mert a mai nehéz viszonyok mellett indokolatlanul egy-egy kézben összehalmozott ós parlagon hevertetett hegyzárlatok feloldása által az amúgy is eléggé kiuzsorázott nép mindenesetre olcsóbb szénhez tudna jutni. Még csak egyetlen iparágra óhajtom felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, amelyre a napokban már Beck Lajos, valamint Biró Pál t. képviselőtársaim is kitértek. Magyarországon az 1910. évi népszámlálás szerint a cipőiparosok száma 130.000 volt. Ezek közül a cipő- és csizmaiparosok közül körülbelül 70.000 volt önálló iparos és 60.000 segéd. Buday László »A megcsonkított Magyarország« c. munkájában kimutatja, hogy a cipőiparosoknak körülbelül 60 százaléka maradt meg csonka Magyarországon, mig ezzel szemben az össznépességnek csak 42 százaléka maradt itt. Ennek okát abban látom, hogy a cipő- és csizmaiparosok leginkább a Nagy Magyar Alföldön voltak letelepülve, amely Nagy Magyar Alföld hála Istennek megmaradt csonka Magyarországnak. Ha a megmaradt 60.000 kisiparos és segéd munkáját átlagban heti öt pár uj cipőben és heti öt pár javításban vesszük fel, — és nem is számítjuk hozzá a 25.000-re tehető tanoncok munkáját — akkor csonka Magyarországon egy évben körülbelül 15 millió pár uj cipőt és 15 millió javítást volnának képesek ezek előállítani. Ehhez járul még a mechanikai cipőipar és a tömegcipőipargyártás, amelynek napi termelése 16.000 párra tehető, évi termelése tehát öt millió pár uj cipőre rug. Ez a húsz millió pár uj cipő természetesen — ha összevetjük a mai csonka Magyarország hét és fél millió lakosságával — átlagban egy személyre három pár uj cipőt és három pár javítást jelent. Minthogy pedig erre szükségünk nincs, megállapíthatjuk, hogy épen a cipőiparban bőséges kiviteli lehetőség áll fenn. Ha egy pár cipő átlagos árát csak 3000 K-ra tesszük — azt hiszem ez nem magas ár — akkor megállapíthatjuk, hogy Magyarország cipőiparosai ma körülbelül 60 milliárd koronányi összeget képviselnek. Ennek ellenére ez az igazán tekintélyes iparág valósággal válsággal küzd ebben az országban. Ennek legfőbb okát abban találhatjuk meg, hogy óriási mennyiségben jön be hozzánk silány mennyiségű külföldi kész cipő. 1921. évi külkereskedelmi mérlegünk szerint egy milliárd értékű kész cipő jött be Magyarországba, 1922. év első negyedében 560 millió korona értékű, ami kitett körülbelül 28.000 métermázsát. Pedig azt hiszem, mindenki előtt teljesen világos, hogy nálunk cipőbéhozatalra egyáltalában nem volt szükség. (Ugy van! a jobboldalon.) Az első lépés tehát az volna, hogy védővámjainkat olyan magasra emeljük, hogy el-
